Piknikeztek a KicsiNagykövetek

2026. jún. 12.

Tartalmas programokkal idén is megrendezésre került a II. Nógrád Vármegyei KicsiNagykövet Piknik.

Oman Eszter Panna, a Magyarság, és Nógrád Vármegye KicsiNagykövetének ötletére – aki egyben a Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola tanulója – ezúttal Csesztvén -Madách Imre egyetlen ma is Magyarországon található emlékhelyén – került megrendezésre az idei első Vármegyei KicsiNagykövet Piknik.

A KicsiNagykövetek és KicsiAttasék élvezetes programokon vehettek részt, ahol közülük többen is részt vettek a színvonalas műsorban, amivel készültek, és a helyi ízeket is megkóstolhatták Palócleves, és túrós lepény formájában.

A diákok megérkezésük után a Madách-kastély Színpadán színvonalas műsorral készültek, amelyben Balás Lotti verset mondott, Oman Eszter Panna elmondta ünnepi gondolatait és Bubenheimer-Sági Bence furulyázással működött közre.

A diákok ezt követően részt vettek egy tartalmas tárlatvezetésen, majd elültettek három KicsiNagykövet fát: egy diófát, és egy tölgyfát a kastélyparkban, és egy nyárfát pedig a helyi patak partján.

A program részeként meglátogatták az Árpád kori, 1200-as években épült Római Katolikus templomot, majd az ebédre került sor: Palócleves, és túrós lepény várta a gyermekeket. A résztvevő tanulók megtekintették a tájházat is, ahol betekintést nyertek Palócföld népi kultúrájába, majd még egy helyi termelői boltot is útba ejtettek.

Legújabb cikkek

Programok