A Balassagyarmati Vasútmodellező Klub szervezésében immáron tizenötödik alkalommal került megrendezésre a nemzetközi vasútmodell kiállítás. A színes és mozgással teli terepasztalokra minden évben több ezren kíváncsiak, de nem csak a látogatók, hanem a modellezők tábora is évről évre gyarapszik, köztük egyre több fiatal jelenik meg kiállítóként a rendezvényen. Idén több, mint húsz alkotó érkezett az újdonságokban bővelkedő eseményre.
Három napon keresztül a vasútmodelleké és a terepasztaloké volt a főszerep Balassagyarmaton a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ három szintjén. A XV. Vasútmodell Kiállítás idei rendezvénye a fiataloknak, idősebbeknek, kisgyerekes családoknak és persze a megszállott vasútkedvelőknek is felejthetetlen élményt nyújtott.
Cserni Mihály, a Balassagyarmati Vasútmodellező Klub vezetője elújságolta, hogy a rendezvényük 22 kiállító részvételével zajlott, akik az egész országból érkeztek.

– A felnőtteket és a gyerekeket egyaránt lenyűgözték az aprólékosan kidolgozott terepasztalok és a kamarateremben lévő mintegy 50 méter hosszú modulrendszer is. Itt több tervezőnek a munkája kapcsolódik össze, ahol egyebek mellett Balassagyarmat és Dejtár vasútállomását is megidézzük – mesélte a szervező.
Mint kiemelte: programjuk célja, hogy az emberek kikapcsolódjanak a mai rohanó világban, kreativitásukat felhasználva új ötleteket vigyenek bele az alkotás folyamatába, hogy egyre szebb és látványosabb modellekkel gazdagított asztalok kerüljenek ki a kezeik alól.
Idén is több újdonsággal találkozhattak a látogatók, akik a különleges terepasztalok mellett egy papírmakettet is megtekinthettek.

A több napos kiállításon a kicsiknek játékszőnyeggel és a népszerű favonattal kedveskedtek, de lehetőség nyílt vasúti jármű modell, terepasztal kiegészítők, vasúti témájú könyvek, kiadványok, pólók, sapkák, ötletes ajándéktárgyak vásárlására is. Természetesen nem maradhatott el a tombolahúzás sem, ahol a szerencsés nyertes egy szerelvénnyel és vezérlővel ellátott H0 méretarányú terepasztalt vihetett haza.
zábrádi-sümegi