A Dózsa György Alapítvány a Tesco „Start a jövőért” pályázatán 1. helyezést ért el, így 500 ezer forintos támogatást nyert, amelyből az Európai Diáksport Napjához kapcsolódva sport- és egészségnapot rendezett.
A felső tagozatos diákokat Sztancsik Eleonóra életmódtanácsadó előadása várta, míg az alsósok Kovácsné Miskolci Melinda védőnőtől hallhattak az egészséges táplálkozásról. A tízórai szünetben mindenki friss gyümölcssalátát kapott, majd kézilabda-, kosárlabda- és futballbemutatók következtek.

A közös bemelegítést követően a diákok 2025 méteres távon mérhették össze erejüket, egyéniben és váltóban is. A pedagógusok is futottak, a gyerekek pedig hangosan biztatták egymást.

Délután a sportágválasztás került középpontba: az iskola épületében és udvarán több helyszínen próbálhatták ki a tanulók és a szülők a különböző mozgásformákat, ezzel is segítve, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb sportot. A pecsétgyűjtő füzetekbe aktívan részt vevő diákok a nap végén gyümölcslével és apró ajándékokkal lettek gazdagabbak.

Az alapítvány köszönetet mond mindazoknak az egyesületeknek és magánszemélyeknek, akik támogatásukkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez: Balassa SE – Golyán Barbara, Tóth-Peredi Anita; Balassagyarmati SC – Csábi Szilárd; Balassagyarmati Tenisz Egyesület; Bárkányi DSE – Pesák Tamás; Benkóné És Tsa Kkt.; Borda Zsolt; Dózsa György Alapítvány; Honvédelmi Sportközpont; Kangoo Club – Dusicza-Martonicz Melinda; Ronin Dojo – Kopcsányi Tamás; SayMYNAME táncosai; Talent SE – Magos Norbert; Taskó András; Tóth Tímea; Vitalitás SE Kajak-kenu szakosztály – Ulveczki Edina.