spot_img

Vádemelés a diósjenői kettős gyilkossal szemben

2024. okt. 7.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat egy 49 éves diósjenői férfival szemben, aki 2009 év elején előbb a 19 éves, majd a 14 éves nevelt lányát is megölte.

A vád szerint a férfi 2009 februárjában a diósjenői házukban összeveszett a 19 éves nevelt lányával, akiről megtudta, hogy gyermeket vár. Többször fejen ütötte, majd meg is rugdosta a földre kerülő sértettet, aki a bántalmazás következtében életét vesztette. A férfi a holttestet az élettársa segítségével még aznap elásta a háza udvarán.

Egy hónap múlva a férfi a februári áldozat 14 éves húgával veszett össze, aki bevásárlásra kért pénzt tőle. A veszekedés közben a háza udvarán fojtogatta, majd úgy megverte a lányt, hogy az a bántalmazásba belehalt. A férfi a holttestet előbb a házában egy ágy alá rejtette, majd éjjel a közeli erdőben elásta. 2015 nyarán arról értesült, hogy az erdőt fel akarják parcellázni, ezért a lány csontjait kiásta és elégette, az el nem égő maradványokat pedig máshol földelte el.

A vádlott élettársa, a sértettek anyja tudott a férfi tetteiről, azonban ha bárki kereste a lányokat, azt mondta, hogy Budapestre költöztek.
Az ügyben a Nógrád Vármegyei Főügyészség a férfi ellen több emberen elkövetett emberölés bűntette, míg élettársa ellen bűnpártolás bűntette miatt emelt vádat, vádiratában a férfival szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés, a nővel szemben pedig börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Arra az esetre, ha a vádlottak a bíróság előtt a váddal egyezően, teljes körűen beismerik a bűncselekmények elkövetését és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról, a férfival szemben a cselekmény elkövetésekor hatályban lévő Büntető Törvénykönyv szerint kiszabható legmagasabb határozott tartamú szabadságvesztés, azaz 15 év fegyház, míg a nővel szemben 2 év börtön a mértékes ügyészi indítvány.

Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt.

Legújabb cikkek

Programok