spot_img

Kórház: sorban jönnek a változások

2024. máj. 20.

Valami elindult: végre pozitív változások vannak folyamatban a gyarmati Kórházban.

Mint arról hírt adtunk, fontos bejelentések ígért dr. Szabó Géza, az Önkormányzat decemberben kinevezett Egészségügyi Tanácsnoka.

A tegnapi önkormányzati ülésen sok mindenre fény derült.

Mint ismeretes, a tavalyi év végén nevezte ki az Önkormányzat a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház egykori igazgatóját, dr. Szabó Gézát Egészségügyi Tanácsnokká, miután a város vezetése az állami fenntartású helyi kórház számára külső segítséget kívánt adni a romló ellátás megállítására és fejlesztésére.

Mindeközben Csach Gábor polgármester minisztériumi egyeztetésen tárgyalt a helyzet kezeléséről, majd távozott posztjáról a Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet igazgatója, dr. Tóth Judit, akinek feladatát megbízottként dr.Fazekas Ágnes vette át.

Dr. Szabó Géza a testületi ülésen beszámolt róla, az egy hónapnyi munka során a vármegyén kívüli, köztük több budapesti kórházban és egyetemi klinikán tárgyalt, amelyek után eredmény is született.

Még februárban újraindulnak a szemészeti műtétek a gyarmati kórházban – jelentett be a tanácsnok. Hozzátette: 2023 májusa óta ilyen műtét nem volt elérhető a kórházban. Már a szükséges szemlencséket is megvásárolták, valamint az operáló orvost kiszolgáló személyzet is rendelkezésre áll a feladat ellátásához.

Két éve bőrgyógyászati járóbeteg ellátás sincs Balassagyarmaton – folytatta az egészségügyi tanácsnok. A vármegyei kórház és más fővárosi intézmények szakembereivel folyó tárgyalások jó ütemben haladnak, legkésőbb márciustól ismét működni fog a lézer szakrendelés a helyi kórházban.

A szülészet-nőgyógyászati osztály vonatkozásában annyi jó hírem van, hogy az egynapos nőgyógyászati sebészeti tevékenység már januárban elindult heti két műtétes nappal. Februártól már heti három napon folyik ez a munka. Márciustól pedig jó esélyünk van arra, hogy a teljes szakmai spektrum meginduljon – ismertette dr. Szabó.

Elmondta, hogy gasztroenterológia szakellátásról is tárgyalt: a balassagyarmati kórházban márciustól részállásban dolgozó orvossal újraindul ez is.

A legyengült traumatológiai rendelések megerősítéséről is bíztató tárgyalások folytak – fogalmazott az egészségügyi tanácsnok, márciustól megerősödik a munkatársi állomány ezen a területen is.

– A reumatológiai rendelést egy fiatal szakorvos vállalta, hetente egy napon fogja várni a pácienseket a gyarmati kórházban. Ez már most, februárban megkezdődik. Ennek a tevékenységnek a további bővítése is jó eséllyel márciusban várható – folytatta a tanácsnok.

Lombos István, MSZP-s képviselő azt mondta: „ha csak a felét nézem annak, amit a tanácsnok elmondott, akkor kiváló munkát végzett az új menedzsment”. Az ex-polgármester szerint akkor lett rosszabb a balassagyarmati kórház, amikor dr. Szabó Géza annak vezetéséből távozott. Lombos szerint bíztató, hogy ismét segít az intézménynek az egykori igazgató.

(szilágyi)

Legújabb cikkek

Programok