Nyári hangulat címmel nyílt meg a 2024/25-ös tanév első kiállítása a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola galériáján. A sokszínű tárlaton rendhagyó módon az iskola pedagógusai által készített nyári fényképek tekinthetők meg.
A természet szépségeinek fényképen való megörökítése már hagyománynak tekinthető az intézményben. Az elmúlt években több alkalommal hirdettek meg fotópályázatot a tanulók számára. Elsőként a digitális oktatás időszakát tették színesebbé a Természet képekben című felhívással, amelyre három kategóriában is lehetett képeket küldeni.
A fotózás különleges és egyre népszerűbb önkifejezési módját sok tanuló választotta, és közel kétszáz kép közül kellett kiválasztani azokat, amelyek az iskola galériájában kerültek kiállításra. A nagy sikerre való tekintettel még azon a nyáron egy újabb pályázat keretében a Mesebeli tájak, pillanatok, hangulatok megörökítésére bíztatták a diákokat. Nem mellesleg az iskola közösségéből is egyre többen keresik tudatosan az alkalmat, a témát, a tájat, a hangulatot, az érzést, amelyet egy-egy fotó segítségével alkotásként közvetíthetnek a többiek felé.
Az aktuális kiállításon tizenegy pedagógus – Barnáné Dávid Orsolya, Csernyik Melinda, Golyán Barbara, Körmendy Nikolett, Palotásné Pityi Enikő, Péter Eleonóra, Szabó Csaba, Szabóné Urbán Henrietta, Szabó-Kohári Katalin, Terék-Tóth Alexandra, Urhegyiné Lázai Tünde – mutatja meg a közösség számára, hogy melyek voltak azok a pillanatok, amelyeket a fényképezőgép lencséjén keresztül őriztek meg a természettel való találkozásuk, nyári kikapcsolódásaik során. Az iskola aulájában elhelyezett felvételek elrepítenek minket közeli és távoli tájakra, bemutatva ezzel a színek, hangulatok, érzések sokféleségét.
A tárlat október 10-ig várja az érdeklődőket.