Ökoiskola lett a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Szondi György Technikum és Szakképző Iskola. Mint arról az oktatási intézmény vezetője beszámolt, a környezettudatos nevelés elmélyítése fontos iskolájuk számára. Éppen ezért pályáztak az Ökoiskola címre. Az “akadályt” sikerrel vették, így egy hosszú évek óta tartó álmuk valósult meg. Három évig viselhetik a rangos címet.
Idén június 7-én vette át az Ökoiskola címet a Régimalom utcában található oktatási intézmény, melynek évek óta célja a környezettudatos magatartás elmélyítése az iskolai élet minden színterén.
Tanka Ágnes intézményvezető kérésünkre elmondta, hogy nevelési céljaik között mindig is ott szerepelt a környezetvédelem, a fenntarthatóságra nevelés. Mint fogalmazott az egyes szakmák oktatásánál, mint gépjármű mechatronika, központi fűtés- és gázhálózat szerelő, divatszabó, szépészet a tananyag része is a környezettudatosság.
– Fontosnak tartjuk a szemléletformálást, hogy ügyeljünk a környezetünkre. Az iskolai ökomunkacsoport mellett megalakult az iskolai ökoDök is, azon diákokból, akik az iskolai ökoprogramok szervezésében részt vesznek. Ezek rendszeres túrák, együttműködések civil szervezetekkel, mint a San Lazaro Kutyamenhely, Reménysugár Gyermekotthon, Madártani Egyesület, madárbarát környezet kialakítása, a tantermeink, szűkebb környezetünk zöldiesítése, magaságyást ültettünk, felelősségvállalás a növényekért, esővíz gyűjtése, komposztálás, Zöld Varroda. Szerencsére elmondhatjuk, hogy az iskolánkban több olyan szakma van, melynek oktatása során a diákok maguk is megalkothatják a megvalósításhoz szükséges eszközöket: madárodú, rovarhotel, komposztáló – hangsúlyozta az intézményvezető, aki hozzátette, hogy közösségük bízik benne, hogy ezekkel a programokkal is színesíthetik az iskola életét, miközben egy fontos dologra hívják fel a diákok figyelmét.
Az igazgató végül azt is elárulta, hogy rendszeresen szerveznek kerékpártúrát. Az idén szeptember 20-án ismét Csesztvére bicikliznek, ahogy ezt Kopcsányi Ottó halála óta, immár ötödik éve megszervezik minden évben.