spot_img

Csach Gábor: Csak óvatosan az adó elvonással!

2025. ápr. 28.

Balassagyarmat polgármestere levélben fordult az önkormányzati miniszterhez egy tervezett kormányzati lépés kapcsán.

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési tárcavezető a napokban ismertette a javaslatot, mely szerint a 2025-ben jelentkező iparűzésiadó-többlet bekerül egy járási fejlesztési alapba, az itt lévő pénzekre pályázhatnak majd a járás települései.

  • A Versenyképes Járások Program bejelentése kapcsán, és mert szerencsére még számos bizonytalanság van a 2025-ben induló Helyi Iparűzési Adó (HIPA) többlet járásokhoz csatornázásával, levelet írtam a Programot bejelentő Navracsics Tibor miniszter úrnak – nyilatkozta Csach Gábor polgármester.

Balassagyarmat első embere elmondta: A HIPA mai rendszere nemcsak elengedhetetlen az önkormányzatok működtetésében, hanem az alapvetően igazságos Szolidaritási Adó révén a felzárkóztatás és esélyegyenlőség legfontosabb eszköze is.
A Versenyképes Járások Program iránya támogatandó, hiszen a felzárkózást és a települések agglomerációjának fejlődését szolgálja, de további finomításokra van szükség.

  • Röviden leírtam miniszter úrnak a javaslataimat: differenciálni kell az elvonásokat az adóerőképesség szerint, a 2019-es, utolsó nyugodt évhez, és az azóta történt inflációhoz kell számítani a többletet, differenciálni kell a járásoknak kiosztandó keretösszegeket településszám, lakosságszám és fejlettség szerint, és nagyon fontos, hogy végre foglalkozni kéne az 5000 lakos feletti nem megyei jogú városokkal is! – részletezte a városvezető.

Ma 246 városban élő 2,8 millió polgár semmilyen célzott fejlesztési forráshoz nem fér hozzá, szemben például a megyei jogú városoknak biztosított több ezer milliárd forintos Modern Városok Programmal, vagy a falvaknak címzett hasonló nagyságrendű Vidékfejlesztési Operatív Programmal, a LEADER-rel vagy a Magyar Falu Programmal.

  • Ha ezt a hátrányt egy normatív HIPA elvonás is díszíti, nos, az már nem lesz kóser! – hangsúlyozta Csach Gábor, aki hozzátette: szerencsére még van idő a tervezett program finomítására, ezért is élt javaslattal a miniszteren keresztül a kormány felé.

(szilágyi)

Legújabb cikkek

Programok