Szabós diákok is kiemelkedően szerepeltek Nógrád vármegye Kicsinagykövete kihívásán.
Öt éve zajlik az ország területén a Kicsinagykövet vetélkedő, amely röviden egy „mini-diplomata” verseny. A kihívás arról szól, hogy a 10-12 éves magyar iskolás korosztályban ki tudja minél meggyőzőbben képviselni szülőföldjét tudásával, felkészültségével és tehetségével.
A program célja évről évre segíteni a diákok önfejlesztését, kreativitását, tehetségük kibontakoztatását, hogy sikerélményre tegyenek szert, motiváltabbak legyenek a tanulásban, és büszkék legyenek magukra és a származásukra.

Idén második alkalommal Nógrád vármegyei diákok is regisztráltak a vetélkedőre. A verseny több fordulóból állt. A regisztrációt követően a többszáz induló diáknak egy a magyar történelemmel, irodalommal és műveltségi feladatokkal kapcsolatos, játékos feladatsort kellett megoldania, míg a második fordulóban háromféle feladatból választhattak a versenyzők, és számot adhattak a vármegyéjükben és közvetlen lakókörnyezetükben található értékekről és kincsekről.
A Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskolából tíz tanuló különdíjban részesült, míg három az országos döntőbe jutott. A döntőt és az ünnepélyes zárórendezvényt a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezték meg, ahová a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó diákokat hívták meg. Balás Lotti elnyerte a Magyarság KicsiKultúrattasé címet. Fodor Zsófi Agrárattasé lett és Págyor Emma a Zöldattasé címet birtokolhatja. A két diák kiemelkedő munkájukért Díszoklevélben részesültek – újságolta a tanulók felkészítő tanára, Ocskó Ildikó.
A Nógrád vármegyei díjakat Strack Mária, a KicsiNagykövet ötlegazdája és alapítója, Balla Mihály országgyűlési képviselő és Huszár Péter városunk alpolgármestere adta át a Városháza dísztermében a kiválóan szereplő fiataloknak.