Madách Imre születésének 202. évfordulója tiszteletére rendezte meg hagyományos ünnepségsorozatát Nógrád Vármegye Önkormányzata, Balassagyarmat Város Önkormányzata és a Madách Imre Városi Könyvtár. A vármegyei ünnepségen a Tragédia szerzőjének nevével fémjelzett kitüntetések mellett átadták régiónk legrangosabb képzőművészeti elismerését, a Horváth Endre-díjat, illetve Nógrád Vármegye Díszpolgárát is megválasztották.
A Nógrád Vármegyei Madách-Ünnepség a Civitas Fortissima téri Madách-szobornál tartott megemlékezéssel vette kezdetét péntek délután. A helyszínen Botos Fanni Boglárka, a Balassi Bálint Gimnázium tanulója szavalt verset. Az emlékezők, a városi intézmények képviselői, valamint az önkormányzat részéről Csach Gábor polgármester és Huszár Péter alpolgármester helyezték el az emlékezés virágait.

Az ünnepség a városi könyvtár galériáján folytatódott a Horváth Endre-díjas Gonda Zoltán festőművész kiállítás megnyitójával, amelyet Csach Gábor művészettörténész nyitott meg az alábbi gondolatokkal:
„Zoltán művészete megfelelően tág teret ad a nézőnek az önismerethez, illetve annak elmélyítéséhez. Sokféle technikában és műfajban, illetve témában mozog otthonosan. Festőként indult; 1964-től egyéni és csoportos kiállításokon mutatta be műveit, aztán mintegy két évtizeden keresztül csak a grafikát művelte, majd hét évnyi hallgatás következett. Újra ecsetet vett kezébe, és ezzel párhuzamosan a grafikai kifejezésben is a megújulást kereste. A színvallás, a hitvallás és a vallás folytonossága van jelen Gonda életművében. A realitás és a látomás egyszerre jelenik meg a képein, ezzel teret engedve a képzeletnek, mégsem hagy senkit annyira szabadon, mint az absztrakt alkotások. Művészi ars poeticája, elhivatottsága példaértékű, szakmai tanácsai építő jellegűek a kortárs, pályakezdő képzőművészek számára. Több hazai és külföldi elismeréssel jutalmazták munkásságát. Művei szerte a világban megtalálhatók múzeumokban, képtárakban és magángyűjtőknél egyaránt, alkotásaival Lengyelországban, Litvániában, Hollandiában, Németországban, Romániában, Kínában, Kanadában, az USA-ban, Szlovákiában és Macedóniában is találkozhatunk. 2024-ben Balassagyarmatnak ajándékozott hat festményével tovább gazdagította a Jánossy Képtár gyűjteményét, művei megtekinthetők a kiállítóhely állandó kiállításában.” A megnyitó hangulatos zenei aláfestéséről Babicz Beáta gitárművész gondoskodott.

A kiállítás megtekintése után a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ kamaratermében folytatódott a program a díjátadó ünnepséggel. Ünnepi köszöntőt mondott Balla Mihály országgyűlési képviselő és Skuczi Nándor, a közgyűlés elnöke.

Idén Nógrád Vármegye Madách Imre Díját Bán János magyar történelmi regényíró és Shah Timor fotográfus, operatőr, rendező vehette át. Az elismert személyeket Pozsgai Zsolt író, rendező és dr. Csongrády Béla közíró méltatták a közönség előtt.

Ezt követte a Nógrád Vármegye Díszpolgára Kitüntető Cím átadása, amelyet idén dr. Szabó Sándor főispán vehetett át Skuczi Nándor, a Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnökétől, majd a város önkormányzata által alapított, képzőművészeknek adományozható Horváth Endre-díjat adták át. Ebben az esztendőben az elismerésre Gonda Zoltán festőművészt (fotónkon) találták érdemesnek. A díjat Frankó Viktória, a balassagyarmati kulturális bizottság elnöke, Csach Gábor polgármester és Zolnyánszki Zsolt galériavezető adta át a művésznek.
A rendezvényt Takács Lilla operaénekes és Cs. Nagy Ildikó zongoraművész produkciói tették ünnepélyessé. Közreműködött Szalai-Lovász Emőke műsorvezető.
Zábrádi Dorottya
Fotók: Sümegi Tamás
