A Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola 35. alkalommal hívta életre a Madách Imre-Mikszáth Kálmán Vers- és Prózamondó Versenyt. A porondon 26 diák csillogtatta meg tudását egy kötelező és egy szabadon választott alkotással.
A rendezvény helyszíne a hagyományoknak megfelelően a Városháza díszterme volt, ahová a balassagyarmati versmondókon túl salgótarjáni, szatmári, felvidéki és partiumi fellépők is megjelentek. A rendezvényt Zérczi Miklós, a házigazda intézmény vezetője nyitotta meg.

A Nógrád vármegyei, valamint csengeri, rimaszombati, és zilahi szakképző intézményekből és gimnáziumokból érkező fiatalok produkcióját Wiegmann Alfréd, Radnóti- és Nívó-díjas rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének Versszínházi alelnöke, Mihályi Magdolna, a Rákóczi Szövetség alelnöke és Csábi István, a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója zsűrizte. A kötelezően előadott művek témaköre az emberi kapcsolatok megjelenítése a magyar vers- és prózairodalomban, míg a versenyzők szabadon választott alkotásként kedvenc versüket és történetüket adták elő.
A Magyar Kultúra napjához, valamint a két jeles nógrádi irodalmárhoz, Madách Imréhez és Mikszáth Kálmánhoz kapcsolódó, rajzpályázattal is színesített rendezvény fővédnöke a Rákóczi Szövetség és a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum, díszvendége a rendező házigazda egykori tanára, Balla Mihály országgyűlési képviselő volt.
Az irodalmi találkozón megemlékeztek annak elindítójáról, a Mikszáth Technikum közelmúltban elhunyt egykori igazgatójáról, dr. Bacskó Józsefről is.
Sümegi Tamás fotói