spot_img

Kiemelkedő tehetséggondozásért kaptak elismerő oklevelet a Balassi tanárai

2025. márc. 18.

Mogyorósi Attila, a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium igazgatója ünnepélyes keretek között vehette át az elismerő oklevelet az iskola „Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíj” pályázaton elért kiemelkedő eredményéért, a tehetségekért, a nemzet jövőjéért végzett áldozatos munkájáért dr. Varga-Bajusz Veronikától, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárától.

A Nemzeti Tehetség Program 2023-ban indította útjára a „Köbüki” tehetséggondozó tanári ösztöndíjat, melyre azok a pedagógusok és szakemberek pályázhatnak, akik kiemelkedő tehetséggondozó tevékenységet végeznek.

Az Ösztöndíj célja a tehetséggondozásnak kiemelt figyelmet szentelő pedagógusok és oktatók szakmai elismerése ösztöndíj-támogatás formájában. A támogatást elnyerő pályázók tíz hónapon keresztül havonta 75 ezer forint támogatásban részesülnek.

– Ebben az évben a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium húsz pedagógusa nyerte el a Köbüki pályázatot a tehetséggondozás területén elért eredményei alapján. Az iskolákat is rangsorolták és ennek eredményeképpen a Balassi Bálint Gimnázium országos szinten a legjobb tíz intézmény között szerepel – hangsúlyozta Mogyorósi Attila intézményvezető.

Az ünnepélyes átadón az elismerésben részesült pedagógusok mellett tiszteletét tette Balla Mihály országgyűlési képviselő és Frankó Viktória önkormányzati képviselő is.

Zábrádi Dorottya

Sümegi Tamás fotói

GAZDASÁG

Hőszigetelne?A gyarmati üzem akciós termékeivel várja!

A Telimpex Zrt. balassagyarmati üzemében készülő EPS polisztirol hőszigetelő lemezek széles kínálatával várja a hőszigetelésre készülő helyi ingatlantulajdonosokat. A termékek kedvezményes áron megvásárolhatók a...

Legújabb cikkek

Programok