spot_img

Kis csapat újabb nagy eredményei

2025. márc. 18.

A BSE Palóc Farkasok úszói a 2025. évi Észak-Magyarországi Regionális Amatőr Úszó Bajnokság I. fordulóján tették le a névjegyüket. Ezúttal huszonkét szépen csillogó érem került az egyesület sportolói nyakába.

Sorra halmozzák a sikerek a BSE Palóc Farkasok Úszószakosztály fiatal versenyzői. Az Észak-Magyarországi Regionális Amatőr Úszó Bajnokság I. fordulóján nyolc versenyző állt rajtkőre a gyarmati sportegyesület színeiben, hogy bizonyítsa úszó tehetségét. Az ifjú úszópalántáknak éremesőt hozott a vizes megmérettetés: huszonkét dobogós helyezésből tizenegy aranyat, hat ezüstöt és öt bronzérmet gyűjtöttek a tehetséges sportolók.

200 m gyorsúszásban 2016-os korosztállyal versenyezve 1. helyezést szerzett Vidomusz Dóra. A 66 m leány mellúszásban is remek eredmények születtek. Kaszab Eszter úszása aranyérmet ért, Blaskó Bella 2. helyezett lett, Zsombok Lilianna ezüstöt úszott. A dobogó harmadik fokára állhatott fel Oman Eszter Panna és Szántó Rozi. Ugyanebben a számban a fiúknál Holok Tibor nyert aranyérmet, míg Mitasz Bence harmadik helyen zárt.

A lányok 66 m hátúszásában indult Vidomusz Dóra és Zsombok Lilianna nyakába is aranyérem került. Kaszab Eszter 2., Blaskó Bella 3. Szántó Rozi a 10. helyre úszta be magát. A fiúknál ebben a számban és úszásnemben Mitasz Bence úszása 2. helyezést ért, Holok Tibor a 3. helyen végzett.

A 66 m leány gyorsúszásban az alábbi eredmények születtek. Zsombok Lilianna 1. helyezést, Vidomusz Dóra 2. helyezést, Oman Eszter Panna 2. helyezést, Blaskó Bella 7. helyezést, Szántó Rozi 14. helyezést ért el. A fiúk 66 m gyorsúszásában Holok Tibor és Mitasz Bence is 4. lett.

A 33 m leány gyorsúszásban Kaszab Eszter indult és állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

A 4X33 m leány gyors váltó Kaszab Eszter-Zsombok Lilianna-Blaskó Bella- Vidomusz Dóra bravúrosan szereplése 1. helyet hozott a lányoknak.

GAZDASÁG

Hőszigetelne?A gyarmati üzem akciós termékeivel várja!

A Telimpex Zrt. balassagyarmati üzemében készülő EPS polisztirol hőszigetelő lemezek széles kínálatával várja a hőszigetelésre készülő helyi ingatlantulajdonosokat. A termékek kedvezményes áron megvásárolhatók a...

Legújabb cikkek

Programok