spot_img

Nem válogatott a tolvaj nő

2025. márc. 18.

Sorozatban követte el a bűncselekményeket az a mátraverebélyi nő, akit a bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vettek.

A 30 éves elkövető február 22-én hajnalban lopási szándékkal bement egy mátraverebélyi lakóház udvarára, majd az épületbe a redőny megrongálásával próbált behatolni, de a zajra a bent alvó tulajdonos felébredt, és távozásra szólította fel a nőt, aki ennek eleget is tett. A sértett már nem tudott visszaaludni, és az ablakon figyelve ismét látta a korábban elijesztett nőt a háza előtt elmenni. Ekkor már a hívatlan vendége kezében egy láncfűrésszel és egy szatyorral szaporázta lépteit.

A szemtanú reggel vette észre, hogy az éjszakai látogatója megrongálta ablakát és redőnyét közel 500 ezer forint kárt okozva. A kárvallott megtette a bejelentését a rendőrségen. Ekkor érkezett egy másik sértett jelzése is, akinek házából – amíg az igazak álmát aludták – ismeretlen az éjszaka egy láncfűrészt és különböző piperecikkeket lopott el 150 ezer forint értékben.

A nyilvánvalóan egymással összefüggő két cselekmény elkövetőjét, a 30 éves helyi nőt a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság munkatársai azonosították, majd lakásán elfogták és a rendőrkapitányságra előállították. A többszörösen büntetett előéletű, és jelenleg is lopás miatt bűntetőeljárásban gyanúsított nőt a nyomozók kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

GAZDASÁG

Hőszigetelne?A gyarmati üzem akciós termékeivel várja!

A Telimpex Zrt. balassagyarmati üzemében készülő EPS polisztirol hőszigetelő lemezek széles kínálatával várja a hőszigetelésre készülő helyi ingatlantulajdonosokat. A termékek kedvezményes áron megvásárolhatók a...

Legújabb cikkek

Programok