A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 33 éves, büntetett előéletű férfi ellen, aki 2025-ben támadott meg nőket Nógrád megyében.
A vádirat szerint a férfi 2025. május 17-én este a salgótarjáni távolsági buszpályaudvaron leszólított egy nőt, aki a férfi tolakodó viselkedése elől a női mosdóba ment. A férfi követte őt és rángatni kezdte a helyiség ajtaját, majd úgy tett, mintha távozni akarna. Kis idő múlva a nő kilépett a mosdóból, a férfi ekkor ököllel megütötte. A sértett félelmében összekuporodott és sikított, ennek ellenére támadója nem hagyta abba a bántalmazást, cselekményének a sikításra felfigyelő biztonsági őrök vetettek véget,
Július 12-én a vádlott megjelent egy férfi ismerőse házánál, ahol csak annak 27 éves, tartósan beteg testvére tartózkodott. Mivel ismerték egymást, a nő beengedte a részeg férfit, aki szexuális kapcsolatot akart létesíteni a sértettel, aki ezt elutasította. A férfi emiatt agresszív lett, trágár hangnemben kiabált a nővel, megfenyegette, hogy megöli, majd a konyhából magához vett egy kést és kétszer meg is szúrta a nő nyakát.
A rettegő nő levetkőzött, a férfi ütni kezdte, kiabált vele és erőszakoskodott. A nő kikéredzkedett mosdóba, azonban az elkövető oda is követte, rángatta, és tovább ütötte. Időközben azonban hazaérkezett a vádlott ismerőse és megakadályozta a vádlottat testvére további bántalmazásában.
Az áldozat nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban figyelemmel a támadások eszközére és módjára, fennállt a reális veszélye súlyosabb sérülések okozásának is.
Az ügyészség a férfi ellen garázdaság, szexuális erőszak bűntettének kísérlete, súlyos testi sértés kísérlete és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a férfi ellen, vele szemben 7 év börtönbüntetés, 7 év közügyektől eltiltás és a közel 1.200.000 forintos bűnügyi költség megfizettetése a mértékes indítvány.
A férfi a Salgótarjáni Járásbíróság döntését letartóztatásban várja.

