Iskolaünnep: Neumann Kiválósági Díjban részesült a 75 éves Szent-Györgyi Albert Technikum

2026. máj. 1.

Egész napos jubileumi rendezvénysorozattal ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum, amely generációkat indított el a hivatásuk útján. Az ünnepi programfolyamot színvonalas produkciókkal, megható pillanatokkal és jó hangulatú találkozásokkal tették emlékezetessé. A ceremónia keretében rangos kitüntetésben is részesült az intézmény.

A Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum idén ünnepli fennállásának 75. esztendejét. Az iskola 1951-es alapítása óta meghatározó szerepet tölt be Balassagyarmat és Nógrád vármegye oktatási életében. A technikum ma már több területen – informatikában, egészségügyben, sportban és oktatásban – készíti fel a fiatalokat a jövő kihívásaira. A diákok eredményei, az országos versenyeken elért sikereik pedig messze viszik a Legbátrabb Város jó hírét.

Az iskola jubileumi ünnepsége csütörtökön délelőtt az intézmény épületénél lévő Szent-Györgyi Albert szobor megkoszorúzásával vette kezdetét, majd az ünnepi emlékülést a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ kamaratermében hívták össze.

Az eseményen Szrenka Anikó, az NVSzC Szent-Györgyi Albert Technikum igazgatója mondott ünnepi köszöntőt, melyben felidézte, hogy intézményük 1951-ben nyitotta meg kapuit Nógrád Megye Tanító- és Tanítóképzőjeként, majd 1984-től Szántó Kovács János Gimnázium és Szakközépiskolaként működött tovább és 1994-től a Nobel-díjas tudós, Szent-Györgyi Albert nevét viseli. Mint fogalmazott a jubileumi év első eseménye 2025. szeptember 16-án a névadó születésének évfordulóján szoboravatóval indult.

A rendezvényen dr. habil. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora átadta a Neumann Kiválósági Díjat Szrenka Anikónak, amelyet minden évben a kimagasló teljesítményt nyújtó egyetemi dolgozóik, hallgatóik és üzleti partnereik kaphatnak meg.

A köszöntők sorát Balla Mihály országgyűlési képviselő, Gembiczki Ferenc, a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum kancellárja és Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere folytatta.

A beszédeket követően Pálmai Gergely szakképzésért felelős helyettes államtitkár, dr. Magyar Zita, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke, valamint Baranyi Zoltán, az NVSzC főigazgatója tartott előadást, amelyet az intézmény ágazatainak szakmaspecifikus bemutatói követtek.

A pódiumbeszélgetést Házy Attila vezette, melyen az intézmény volt diákjai – Dr. Csizmár Edina, Dócs Dávid, Fűrész Edit, Dr. Gréczi-Zsoldos Enikő, Kalmár Tünde, Dr. Király Virág – meséltek pályájukról.

A jubileumi programot nyugdíjas találkozó, iskolatörténeti kiállításmegnyitó, archív felvételek vetítése, emléktermek avatása színesítette.

Az ünnepséget jubileumi gálaműsorral koronázták meg.

zábrádi-sümegi

Legújabb cikkek

Programok