A Balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet megvalósult eredményeiről és a Jedlik Ányos Energetikai Program pályázatán nyert energetikai fejlesztésekről tartottak sajtótájékoztatót kedd délelőtt Balassagyarmaton.
A Balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézetben is jelentős energetikai korszerűsítés valósul meg a Jedlik Ányos Energetikai Programban elnyert támogatásból – jelentette be Dr. Laczkó Tamás, a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház főigazgatója a balassagyarmati intézményben tartott sajtótájékoztatón.
Mint ismertette a program támogatásával országosan 70 kórházat és 20 mentőállomást korszerűsítenek összesen közel 89 milliárd forintból. A balassagyarmati kórház ennek keretében 1 milliárd 279 millió forintból újul meg a programnak köszönhetően. Hozzátette: A projekt a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósággal (KEF) történő konzorciumban valósul meg.

A főigazgató szerint az energetikai korszerűsítés közvetlenül szolgálja majd a térség lakóinak egészségét, a betegek gyógyulását és a kényelmesebb körülmények megteremtését.
Balla Mihály, Nyugat-Nógrád országgyűlési képviselője arra világított rá beszédében, hogy a térség betegellátása a két „pillérkórház”: a vármegyei és a balassagyarmati kórház folyamatos együttműködésén, szoros kapcsolattartásán nyugszik. Majd bejelentette, hogy elindul a helyi mammográfia.
– A Röntgen osztály egy modern MAMMOGRAPH berendezéssel gazdagodott. A készülék beszerelése már zajlik, így pár hét múlva a gyarmati és környékbeli hölgyeknek már nem kell a vármegyei kórházba utazniuk az emlőszűrő vizsgálatokhoz, helyben elérhető lesz – hangsúlyozta a honatya, aki végezetül kiemelte, hogy az elmúlt időszak helyi fejlesztései azt a célt szolgálják, hogy a jövőben is minél jobb ellátás legyen a térségben.
Szabó Csaba, a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház főmérnöke az energetikai korszerűsítés részleteiről számolt be. Mint fogalmazott a fejlesztés két épületet érint, ahol jelenleg a tüdőgyógyászat, a krónikus, az ápolási, valamint a pszichiátria és addiktológia osztályokon látják el a betegeket. Mint hangsúlyozta, a korszerűsítés révén modernebb, fenntarthatóbb és komfortosabb környezet jön létre mind a betegek, mind a dolgozók számára.
Dr. Tandel Beáta, a Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet orvosigazgatója az elmúlt évek fontosabb eredményeit ismertette, miszerint közel egy év alatt 44 új orvossal és 113 szakdolgozóval bővült a kórház. Az OKFŐ 2025-ös minősítésében a balassagyarmati a 4. helyen szerepel a 23 vidéki irányított kórház közül.
Az orvosigazgató az új szakrendelések és az újrainduló ellátások kapcsán elmondta, hogy gyermek-pszichiátria teljesen új felszereléssel és szakpszichológussal újraindult. A neurológia ismét működik, a 6 ágyas stroke őrző, és modern EMG/EEG vizsgálatok is elérhetőek. A bőrgyógyászat ismét fogadja a betegeket és ismét lehetségesek az egynapos urológiai műtétek. A sebészet és traumatológia tekintetében elérhetőek a csípőprotézis-műtétek helyben. Bővült a térd-arthroszkópiás beavatkozások palettája (pl. térdszalagpótlás), és elindult a kézsebészeti szakrendelés is.
– Kiemelkedő diagnosztika és szakmai munka folyik jelenleg a kórházban, ahol saját labor működik és az eredmények már 24–48 órán belül elkészülnek (a korábbi 4–5 nap helyett), ami életmentő lehet – tette a hozzá az orvosigazgató.
– A szemészeten a szürkehályog-műtétek száma megduplázódott, köszönhetően a speciális ultrahangos eszköznek. Az alvásdiagnosztika területén országos hírű szakértő vezetésével segítenek az alvásproblémák kezelésében. Az addiktológián megújult a Mineszotta program, és hamarosan átadják az új, impozáns színházterápiás helyiséget a korábbi könyvtár helyén. A szülészet-nőgyógyászat 3 új szülésznővel és genetikai ultrahang-vizsgálatokkal várják a kismamákat – zárta gondolatait Dr. Tandel Beáta.
A rendezvényen Csach Gábor városunk polgármestere is tiszteletét tette.
zábrádi-sümegi

