Városunkban is megemlékeztek az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának 104. évfordulóján. A Kiss Árpád Általános Iskola teraszán Gere József helytörténész mondott ünnepi beszédet.
“Fáj a földnek és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!”
Dsida Jenő sorai pontosan írják le az elmúlt évszázad magyar történelmét – kezdte beszédét Gere József. – Mindenkinek, akinek a magyarság nemcsak forma, hanem tartalom is, legalább átfut az agyán, hogy mit vesztett ez az ország és ez a nemzet a trianoni béke aláírása óta eltelt 104 esztendő alatt. Az első világháborút lezáró békét 1920. június 4-én 16 óra 32 perckor írták alá a Párizs melletti Versailles-i paloták Nagy Trianon nevű épületének folyosóján. A Versailles-i, vagy más néven trianoni béke – a magyar szóhasználattal békediktátum – kimondja, hogy Magyarország bűnös az első világháború kirobbantásáért, ezért a győztes hatalmaknak kárpótlást köteles fizeni. A béke 14 témakört érint, és az azokban deklaráltak mind tragikusak Magyarországra nézve.
A szónok ezután felidézte a történelmi eseményeket, elemezte az odáig vezető okokat.
– Szent István országából négy jelentős részt szakítottak ki, levágták területének kétharmadát, így az ország működése gyakorlatilag ellehetetlenült. A 28 milliós lakosság lélekszáma a megcsonkított területen 7,5 millióra csökkent – emlékeztetett.
Az ország elveszítette nyersanyagbázisának javát, ebből a legfájóbb a lakosságot is súlyosan érintő jó minőségű kőszénbányák határon túlra kerülése. A háztartási és ipari célra is használható szénmezők éppen Nógrádban maradtak meg. Az itteni tárnákból felhozott barna kőszén azonban rendelkezett a rossz minőségű szén minden ismérvével: alacsony volt a fűtőértéke, magas volt a kéntartalma, magas volt a hamutartalma, ráadásul a salakja összesült, és az égés során a térfogata megnőtt. A békediktátum kiagyalói arra is odafigyeltek, hogy a maradék Magyarország katonai ereje ne tegyen lehetővővé semmiféle területi revíziót. Csupán 35 000 fős, még határrendészeti feladatok ellátására is alkalmatlan, csak hivatásosokból álló haderőt engedélyeztek, amely még vezérkart sem tarhatott fenn. Korlátozták a különféle fegyverek számát és a hozzájuk rendszeresíthető lőszer mennyiségét is. Teljes mértékben megtiltották a légierő, és a páncélos fegyvernem tartását. Gyors mozgású fegyvernemnek csak a lovasságot, és a kerékpáros alakulatokat engedélyezték. Le kellet szerelni a jelentős erőt képviselő dunai folyami flottát. Az országot harapófogóba fogták a Kisantant országok: Csehszlovákia, Románia, és a Szerb-Horvát királyság- későbbi nevén Jugoszlávia. Ezeknek az országoknak a hadereje külön-külön is többszöröse volt annak, amit Magyarországnak engedélyeztek.
A háború által az országra mért küzdelemből és megpróbáltatásokból Balassagyarmat is derekasan kivette a részét. A házi zászlóalja, a 16/II-es gyalogzászlóalj a mozgósítás után egy hónap múlva az orosz arcvonalba került, majd az olasz hadbelépést követően az olasz frontra vezényelték őket, és itt is maradtak a háború végéig. A több mint ezer fővel elvonuló zászlóalj a háború négy éve alatt elveszítette a létszámának közel kétszeresét. A veszteségek pótlására két hetente indultak a balassagyarmati vasútállomásról a pótmenet századok. A hadkötelezettség korhatárát lefelé és felfelé is kitolták. A gimnázium azon tanulói, akik elérték a 18. életévüket automatikusan bevonultak. Azok a diákok, akik betöltötték a 16. életévüket hadi érettségit tetettek, és katonai szolgálatra vonulhattak be. A gimnázium régi épületének falán 1926-ban helyezték el a balassis hősi halottak emléktábláját, amin 2 tanár, és 51 diák neve szerepel.
Balassagyarmat, mint hátországi kisváros befogadta a menekülteket. 1914. őszén a tízezer lakosú városba az oroszok erdélyi betörése után közel ugyanennyi menekült érkezett. Majd az 1916. évi román offenzíva után Erdélybő újabbak kétezer. A város templomainak tornyából 11 harangot vittek el hadi nyersanyagként.
A megfáradt balassagyarmatiak 1918. késő őszén úgy gondolták, hogy a megpróbáltatásoknak vége, de számukra az igazi megpróbáltatások csak ezután következtek. Balassagyarmat egyszeriben egy nem létező ország nem létező hadseregével szembeni demarkációs vonal mellett találta magát, miközben a tehetetlen kormány a gyarmatiak kezét elengedte. Az Antant békecsinálói az ország végleges határát már 1918. végén kijelölték. A vezérlő elv az volt, hogy az országhatár a Kisantant országok részéről vasúton körül járható legyen, hiszen a vasút akkor is, és mai is a katonai felvonulás legfontosabb eszköze. Ez a lehetőség egy helyen szakad meg. Az Ipoly-völgyi Vasút Ipolytarnóc és Hont között a folyó bal partján – Magyarországnak szánt területen fut – ezért a Cseh légió önkényesen elfoglalta.
A Balassagyarmaton 1919. január 29-én a megszállók ellen kirobbant felkelés visszaszerezte a vasutat, és az általa érintett településeket, amit a trianoni békében véglegesítettek. A honvédő harc megalapozta Balassagyarmatnak a Legbátrabb Város, a Civitas Fortissima címét is.
– A történelem sajnos ismétli önmagát, Ukrajnában már több mint két éve véres háború dúl, amely nem a kárpátaljai magyarok háborúja, még is már több százan haltak meg értelmetlenül – hangsúlyozta a helytörténész. – Magyarország tízezer számra fogad be menekülteket, és ebből Balassagyarmati is kiveszi a részét. Számos menekült család él a városban, a szülők munkahelyet találtak, a gyerekek pedig az oktatási intézményekben tanulnak. Sajnos az 1990 után regnáló magyar kormányok csak nagyon későn eszméltek rá, hogy az anyaország felelősséggel tartozik a határon túl élő nemzet testvéreinkért. Érdekükben, ha szükséges szót kell emelni, és támogatni kell őket, hogy ott, ahol születtek, a lakóhelyükön megmaradjanak magyarnak. Nekünk, a ma élő nemzedéknek ebben munkánk és felelősségünk van – zárta beszédét Gere József.
Az emlékműsorban közreműködött az ipolysági Húros Banda, Májer-Illés Ivett és a város diákjai. Szarka Tamás Kézfogás című dalát a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákjainak előadásában hallhatta a közönség.
(zábrádi – sümegi)
