A balassagyarmati zsidó örökség nagy jelentőségű művelődéstörténeti ékessége városunknak. Egyszerre nemzetközi zsidó-, ugyanakkor magyar nemzeti kulturális érték – állítja Majdán Béla művelődéstörténész.
Majdán Béla 1976 óta foglalkozik várostörténettel. Más egyéb munkái mellett, 1992-től a helyi zsidó kulturális örökség közkinccsé tételét végző Kertész István Alapítvány kutatója, publikálója. Többek között két, saját kutatáson alapuló történeti könyv megjelentetése, a gyarmati országosan védett státuszú műemlék zsidó temető kataszterének összeállítása, több tucat cikk, illetve történelmi tanulmány publikálása (például a zsidó egyetemi, 98 oldal terjedelmű diplomamunka megírása), a balassagyarmati „Műemlék zsidó temető” című, magyar-angol nyelvű, reprezentatív kivitelű, hazai és nemzetközi szakmai elismertséget kivívott könyv fűződik a nevéhez.
Idén a zsidóság 80 esztendővel ezelőtti elhurcolására és barbár megsemmisítésére emlékezünk. Mit jelent ez városunkban?
Elöljáróban néhány alapvető tény: Balassagyarmat Magyarország egyik legrégebbi zsidó közösségével rendelkező települése. Az 1850-es években a helyi lakosság 39.32 százaléka vallotta magát „izraelita-hitű”-nek, amely arány országosan is különlegesnek számított. A korabeli megyeszékhely az 1867-es kiegyezés utáni „ferencjózsefi” korszakban dinamikusan gyarapodott. A változás egyik fő motorját, az Európa minden irányából idetelepült zsidóság képezte. Az 1944-ben, a nácik által fölrobbantott zsinagógája Közép-Európa második legnagyobb ortodox istentiszteleti helyeként volt ismer. A mintegy kétezer gyarmati elhurcolt közül 136-an tértek vissza. Az 1970-es évek végére maroknyivá zsugorodott vallási közösség már – a mózesi törvények értelmében – megszűnt létezni. Azóta kulturális hagyomány- illetve örökségápolói tevékenységről lehet említést tenni.

A rendszerváltás óta Gyarmaton sok minden történt a zsidó hagyományok történeti ápolása terén, mit tart a legfontosabbaknak?
A Kertész István Alapítvány 33 éves tevékenysége nyitottá tette ezt a különleges értéket. Hozadékaként az országosan védett jogi státuszú zsidó műemlék temető, illetve a Hunyadi utca 24. szám alatti Ipoly menti Zsidó Gyűjtemény és Kiállítóterem Balassagyarmat második legjelentősebb idegenforgalmi vonzerejévé nőtte ki magát. Tudományos ismeretterjesztő tevékenysége regionális, sőt, országos elismertséget vívott ki magának.
Gyakran tartanak kulturális rendezvényeket, ezeket miért tartja fontosnak?
Itt ismerkedhetnek meg a helyi és a környékbeli érdeklődők a magyar és a zsidó kultúra közös pontjaival és különbözőségeivel. Elég csak például a városkánkban született Rózsavölgyi (Rosenthal) Márkra gondolni, aki „megírta” a „csárdás”, az „Első Magyar Társastánc”, műzenéjének kottáját. De szólhatnánk Kondor (Kohn) Ernőről, a magyar kabaré megalapítójáról, a világhíressé vált „Vén cigány” című-, valamint sok száz további magyar nóta szerzőjéről. Vagy éppen a mai Civitas Fortissima tér helyén állt egykori lakóházban megszületett Markó Ivánról, a világ valaha élt egyik legjelentősebb balettművészéről…
Június 9-én választások lesznek. A város múltját jól ismerő polgárként mi a véleménye az elmúlt önkormányzati ciklusban elért fejlődésről?
A város tényleges fejlődéséről csak akkor tudhatnék korrekt véleményt mondani, ha részletesen számba vehetném az elmúlt időszak tényadatait. Ezek az adatok nem állnak rendelkezésemre. Ugyanakkor, arról vannak ismereteim, hogy mely korszakok voltak pozitív és negatív ciklusok, mondjuk az elmúlt bő másfél évszázad alatt. Az 1867 utáni időszaktól egészen napjainkig. Fejlődésről történészi véleményt csak a különböző egymásra épülő érák adatainak, a folyamatok vizsgálatainak alapján lehetséges kimondani. Ebből az időszakból két korszakot külön kiemelnék, mint olyanokat, melyek inkább negatívak voltak, mint pozitívak. Egyrészt – részben – ilyen volt a Horthy korszak. Másrészt, ami egyértelmű gazdasági-szellemi zsákutcát okozott, az a „rákosi-rendszer” volt. A már korábban említett első világháború előtti óriási fejlődése mellett mindenképpen említést kell tenni a „kádári lombosmártoni” éráról is, mint az „ipari-infrastrukturális” gyarapodás tényéről. Nem objektív, történészi tények, hanem sokkal inkább előzetes, szubjektív érzések alapján, valószínű, hogy a rendszerváltás óta az elmúlt önkormányzati ciklus lehetett az, amelyet a legfelívelőbb infrastrukturális fejlődési korszakként lehetséges majd kutatni?!
Szilágyi Norbert