A kedvenc alkotási folyamatom az, amikor egy zeneszerzővel úgy kezdünk neki egy dalnak, hogy van egyetlen sorom, amit kibontunk: hatunk egymásra, és ebből csodaszép dolgok születnek – nyilatkozta városunk szülötte, Lombos Márton, aki az Artisjus Egyesület minapi díjkiosztó ünnepségén az Év Könnyűzenei Szövegírója elismerést vehette át.
Huszonötödik alkalommal ismerte el az Artisjus Egyesület a honi könnyűzene legjobbjait, az Év Szövegírója díj nívós szakmai elismerés, a közhelyeken túl – ami nem is jellemző rád – mit és mennyit jelent ez számodra?
Úgy érzem, egy díj nívóját két dologból lehet megítélni. Az egyik, hogy ki adja, a másik, hogy kik kapták, kapják meg. Az Artisjus tevékenysége nagyon hosszú időre nyúlik vissza, és egy számomra fontos feladatot lát el: érvényesíti a szerzői társadalom jogait. Civil, szakmai egyesület, és objektív adatok alapján végzi tevékenységét. A másik oldal viszont – a művészek, akik ezeket a díjakat megkapják – sokkal inkább egyéni percepciókkal dolgozik. Építőkockái saját érzelmek és gondolatok. Az eddigi díjazottak között szerepel Zorán, Bergendy István, Fenyő Miklós, Balázs Fecó, Hrutka Róbert, Kiss Tibi (Quimby), Palya Bea, Lerch István, az új generációból Beton Hofi és Pogány Induló, csak hogy néhány nevet említsek. Megtiszteltetésnek veszem, hogy ilyen névsorban szerepelhetek.
16 évesen kezdtél szövegeket alkotni, ezt korainak tartod, vagy így volt megírva a Sors Könyvében? A kezdetekben játéknak tűnt?
Érdekes, mert igen, játéknak kezdődött, és ezzel a hozzáállással nyúlok ma is a dalokhoz. Bár nem az a jellemző, de az is előfordul, hogy egy dal tényleg csak munka – nincs benne élvezeti faktor -, vagyis tényleg azért ülök neki, mert pénzt fogok érte kapni. Egyébként hiszek a Sors Könyvében, szóval nem volt korán… Épp jókor jött. Akkor, amikor még játszani volt kedvem azzal, hogy a soraim dalokban nyerik el értelmüket. Mondhatni sikeres voltam, mert mindig annyi célt ért el egy-egy szöveg, aminek szántam. Először az első zenekaromban, a gimnáziumi bandámban csupán azért, hogy Velkey és Lakatos tanár urak mellett magam is énekelhessek. Soha nem akartam nagy szövegíró lenni, mindig csak az volt a cél, hogy az a szöveg, amit éppen írok, szerethető legyen. Ezeket általában megugrottam, így a sikerem ennek a szög egyszerű logikának köszönhető.
Több mint 300 dalszöveget jegyzel, ez tekintélyes szám – szerinted is?
Tudom, emlékszem, hogy ezt a 300-at leírtam valahol, ennél mára jóval több van. Szerintem nem rekordmennyiségű, de egy termékeny szerző munkásságát mutatja… Legalább ilyen fontos, hogy ezek közül egy kezemen meg tudom számolni azokat, amelyeket nem énekelte el valaki, szóval nem a fióknak írtam. Ha más nem, én énekeltem el.
Hosszú évek óta közismert, jegyzett szövegíróként tevékenykedsz, adódik a kérdés: milyen a jó dalszöveg?
Van egy kurzusom, amit anno kezdő dalszövegíróknak találtam ki, aztán lett ebből egy ennél bonyolultabb képzés. Ott sokat boncolgattuk, hogy létezik-e jó dalszöveg?
És mire jutottatok?
Szerintem ez abszolút szubjektív. Kinek mi a jó? Ráadásul vannak sorok, amik csak bizonyos időben és térben nyerik el igazán értelmüket, ott és akkor nagyon frappánsak lehetnek, és sokakhoz szólnak lényeges ügyekről, de ha az a kontextus megszűnik, a sorok is elveszítik érvényüket. Természetesen nekem is vannak kedvenceim – és mércém is – de egy másik ember teljesen másként ítéli meg, mit jelent a jó vagy a rossz.
Szerintem sok igénytelen, gagyi dalszöveget hallunk mostanság.
Nem tudom elképzelni, hogy bárkinek célja, hogy rossz szöveget írjon, vagy programigazgatóként rossz dalokat tegyen fel a rádió lejátszási listájára. Ott van egy szempontrendszer, amiben azok a jók, amit te rossznak nevezel. Tudom, fura szitu, de szerintem ez az igazság, amiről már a fősulin is tanultuk: ilyen a posztmodern.
Hogyan írsz? Előbb a dallam vagy a szöveg születik?
Írtam már mindenhogy. Fejjel lefelé lógva, motoron ülve, stúdióban úgy, hogy amit leírtam, egy percre rá már énekelték is. Azt hiszem, a 16 éves korom óta tartó időszak sok furcsa helyzetet hozott, ez tett edzetté. De mostanában gyakran írok úgy, hogy előveszem a gépemet, összerakom a kis házi stúdiómat, és azonnal énekelem, amit leírtam, sőt olyan is előfordul, hogy annyira hirtelen jön a számra a szó, hogy már rögzítettem is, és még le sincs írva. A kedvenc alkotási folyamatom az, amikor egy zeneszerzővel úgy kezdünk neki egy dalnak, hogy van egyetlen sorom, amit kibontunk: hatunk egymásra, és ebből csodaszép dolgok születnek.
Tudom, minden gyermek különleges és imádott, mégis érdekel: kedvenc dalszövegeid?
Ez tényleg elég szenya kérdés, mert nemcsak a szövegeimet szeretem, hanem azokat is, akik megbíznak bennem. Mégis szeretném közülük kiemelni a Tornóczky All Access zenekar két lemezét, ebből az egyik már megjelent, a másikra már nem kell sokat várni. Ricsiben, az énekesben egy kicsit magamat látom, azt a vidéki művész fickót, akinek én gondoltam magam, amikor annyi idős voltam, mint most ő. Szóval ez a két lemez tulajdonképpen az én két lemezem is. Saját történetekkel és érzésekkel, amik roppant jól állnak Ricsinek és a parádés zenekarnak, ahol egyébként évtizedes barátom, egy igazi zenészkiválóság, Temesi Berci is játszik. És ami nekem szintén fontos, a saját anyagaim, a Voodoopest lemez és a nemrég hallgatható Egyéjszakás kalandjaim.
Ez is szemtelen kérdés: kedvenc előadóid?
Mivel zenei mindenevő vagyok, minden műfajban fel tudnék sorolni ötöt, a mulatóstól a jazzig. A szitu az, hogy rengeteg tehetséges ember dolgozik ebben a szakmában. Az a sors fintora, hogy sokuk egy csepp országban, egy 93 ezer négyzetkilométeres területen egy olyan nyelven énekelnek, amit 10 millió ember beszél egy olyan bolygón, ahol több, mint 8 milliárd ember él… ezért nem lehetnek világsztárok. De jól van ez így. Valamiért ide pottyantott minket a Jóisten, a Sors, Elokhim, vagy az Evolúció, ki hogyan nevezi. Elég diplomatikus voltam?
Kevesen tudják, nem csupán szövegíróként tevékenykedsz, hanem színházi berkekben is otthonosan mozogsz.
Igazából ott is azt csinálom, amit könnyűzenei környezetben. Írok, projektet vezetek, vagyis előfordul, hogy felkérnek arra, hogy zenei vezető legyek. A színház nagyon más világ. Ott minden nagyon le van próbálva, ki van gyakorolva, és ez olyan, mint a kotta, amitől nem nagyon lehet eltérni. A könnyűzene slendrián, laza, sokszor link, koszos és eltér az elvártaktól, de az ereje pont ebben rejlik. Mintha Sir Anthony Hopkins-t hasonlítod össze Axl Rose-zal. Míg az első hónapokig tanul, kigyakorolja a szemöldökhúzását, a hanglejtését, az utolsó kézmozdulatát, beköltözik a bolondok házába egy szerepért, addig a másik nem tanulja meg a szöveget, totál részegen megy el próbára, nem ér oda a saját koncertjére, és vodkával locsolja fel a szálloda padlószőnyegét, aztán felgyújtja… És mindkettő iszonyatosan sikeres a maga műfajában.
5letszobrászat: kreativitás és önkifejezés. Mit takar?
2008 óta állok ki emberek elé, hogy átadjam a tudásomat, köszönhetően Andrásik Remo-nak és a Gitármánia tábor csapatának. Kerestem az utakat, hogyan lehet az önkifejezést zenei eszközökkel fejleszteni, és mára egy rakás saját fejlesztésű játékom van, ami nemcsak az egyént, hanem a közösséget is fejleszti. Nagyon szeretem, mert magam is átváltozom azzá a 14 éves gyerekké, aki a Dózsa György utcai játszótéren lehet indián, király, jedi lovag, vagy betyár, pedig csak egy bot van a kezében és körülötte lézeng egy csapat hasonszőrű. Fura, hogy a résztvevők kortól és nemtől függetlenül tudnak kapcsolódni a történésekhez. Együtt írjuk át a teret és az időt.
Lombos Márton? Lombos El Marci? Lombos Úr? Melyik vagy leginkább?
Igazából a Lombos Marci a fő identitás, a többi a játék része. Mostanában gondolkodom azon, ha előjönnék egy új zenei perszónával, annak Csakazértse lenne a neve. Szerinted milyen jellegű szövegek hangzanának el ezekben a dalokban, hahaha! De az is én lennék, mint mindegyik.
Életed legfontosabb mozgatórúgója?
Én előbb élek és érzek, mint bármi mást csinálok. Nem azért élek, hogy dolgozzak, hanem azért dolgozok, hogy éljek. Nem hoz lázba a pénz és a pompa, pedig láttam már csudákat, volt a kezemben milliárdokat érő ez-az. Tapasztalatból tudom, hogyan élnek a szupergazdagok, megkóstoltam az ételeket és az italokat, sokat ültem autócsodákban, de ha 4 napra elmehetek a barátaimmal egy jurtába, alhatok a gyerekeimmel szalmazsákon a fenyvesben, máris pakolok a hátizsákba és indulok. Boksz edzéseken nagyokat kapok, de ütök is, wakeboardozás közben nekiugrom annak a trükknek, amit sokáig nem mertem megpróbálni. Megünnepelem, ha van mit, de meg is siratom, ha valamit meg kell. Hallgatok a mestereimre, és átölelem azokat, akik fontosak nekem.
Gyarmattal való kapcsolatod?
Szerencsére még van. Gyakran mondom, hogy egy palóc gyerek, egy vidéki, balassagyarmati csávó vagyok. Az identitásom része. Néhány dolog még köt a városhoz, sajnos egyre kevesebb, és ha van okom, nagyon szívesen megyek haza, amiért a helyiektől rengeteg kedvességet kapok. Ha beugrom egy közértbe egy kóláért, biztosan másfél óra múlva jövök ki, mert mindig találkozom ismerősökkel, akikkel szóba elegyedek. Él még otthon néhány rokon, és persze ott a temető, ahová kijárok. Ezen felül nagy szerepe van a hazajárásomban Golyán Krisztinek, aki felkarolta azt a kisfesztivált, amit évek óta építgetek – ez a Palóc Futam -, és a profizmusa mellett szívbemarkoló emberséggel ajándékoz meg. Ezt a csapatot erősíti még Ghebali Kenza és Szombati Ádám. Nagyon komázom őket. Valamint ott van a rádió, a helyi csatorna, ahol megy a műsorom, a Szóda. Házy Attila és a csapata is segítenek abban, hogy balassagyarmatinak érezzem magam.
2025 legfontosabb céljai?
Jó volna párszor jó apropóval autóba ülni, és néhány napot Balassagyarmaton eltölteni. Bírnám.
Elégedett ember Lombos Marci?
Minden nap megköszönöm az Égieknek, amim van.
Szilágyi Norbert
Fotó: Labancz Viktória
