Százöt évvel ezelőtt, 1920. június 4-én írták alá az első világháborút lezáró trianoni békeszerződést, amelynek következtében Magyarország elvesztette területének kétharmadát és magyarok millióit szakította el hazájától. Az Országgyűlés tizenöt évvel ezelőtt döntött arról, hogy június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja legyen. A Legbátrabb Városban is megemlékeztek a történelmi traumáról, mely nemcsak politikai, hanem lelki sebet is ejtett a magyar nemzet szívén. A Palóc liget Országzászlójánál tartott központi megemlékezésen dr. Gali Máté történész, a Mathias Corvinus Collegium kutatótanára mondott emlékbeszédet.
„A szemünkben vér, a tintatartónkban könny: úgy írjuk e cikket a békekötés föltételeinek hallatára. Sokszor olvastuk ellenséges lapokban, hogy bűnösök, sőt főbűnösök vagyunk, tehát bűnhődnünk kell. De a becsületes föld és a pártatlan ég tudja, hogy nem mi vagyunk a bűnösök. És kétezer évvel ezelőtt is hangzott Jeruzsálem utcáin a dühödt és vérszomjas feszítsd meg. És Őt megfeszítették. De ki meri mondani, hogy bűnös lett volna, hogy nem a mások, hanem a maga bűneiért hurcoltatott volna a Golgotára? Soha több vér nem folyt még egy háborúban azért, hogy az árulás, hitszegés, hazugság és rágalom legyen úrrá a világon. Mert ez a békekötés ezeknek az európai erényeknek a diadala.”
A fentebb idézett mondatok 1920. január 17-én jelentek meg az akkori Magyarország egyik legolvasottabb, konzervatív szellemiségű napilapja, a Budapesti Hírlap vezércikkében – kezdte beszédét dr. Gali Máté. -Egy nappal azután, hogy az első világháborút lezáró Párizs környéki békekonferencián a magyar békeküldöttség vezetője, gróf Apponyi Albert nagyívű védőbeszédében gazdasági, földrajzi és történelmi tények sokaságával érvelt az ezeréves történeti magyar állam egyben maradása mellett. Szavai sajnálatosan visszhangtalanok maradtak a döntéshozók körében, akik végül az 1920. június 4-én, a versailles-i Nagy-Trianon-palotában aláírattatott békeparanccsal megfosztották a régi Magyarországot területének és lakosságának mintegy kétharmadától, és a korábban oly’ sokat hangoztatott népek önrendelkezési jogának figyelmen kívül hagyásával több mint 3 millió magyart taszítottak kisebbségi sorba, az újonnan meghúzott határokon túl.
A szónok ezután felidézte a történelmi eseményeket a helyi vonatkozások tükrében.
– Az utódállamok gazdasági, stratégiai és közlekedési érdekeit szem előtt tartó határvonalakat Balassagyarmat is súlyosan megszenvedte. Hiszen a határvárossá, végvárrá lett település egy tollvonással elveszítette az évszázadok során szervesen kialakult piackörzeteinek, éltető vonzáskörének nagyrészét, mindez pedig komoly gazdasági és társadalmi nehézségeket rótt rá. Csehszlovák uralom alá került a város Trianon előtti területének hozzávetőlegesen egyötöd része, de a veszteség sokkal nagyobb is lehetett volna, ha a helybéli honvédők – az egész országnak példát mutatva vitézségből és hazafiságból – 1919. január 29-án ki nem űzik otthonukból az idegen megszállókat. A csehkiverés mártírjainak állíttatott emléktábla 1922-es felavatásakor ezért Horthy Miklós kormányzó a teljes elismerés hangján szólt arról, hogy az elesettek „igaz magyarok voltak, mert forrón szerették hazájukat és hősök voltak, mert hazaszeretetüknek életüket is feláldozták. Hálából emlékük előtt ma egy nemzet tiszteleg és emléküket egy város zárja mindörökre hálás szívébe.”
Három évvel később, amikor Horthy Miklós ismét Balassagyarmaton, az akkori Nógrád-Hont vármegye székhelyén járt, abbéli reményének adott hangot, hogy „Nógrád és Hont vármegyék gerinces magyar népe a nagy veszteségek után is bizalommal néz a jövőbe és megmutatja, hogy ez a két kuruc vármegye a megcsonkítás dacára is élni fog, mert élni akar.”
– A magyar nemzet élni akarásba és újjáépítésbe vetett törhetetlen hite kiállta az idők próbáját, büszkeségre ad számunkra okot, és nélküle ma egészen biztosan nem emlékezhetnénk meg a Nemzeti Összetartozás Napján. A „nemzeti összetartozás” kifejezés azért is jó, mert nem a trianoni veszteségre helyezi a hangsúlyt, hanem nemzetünk határokon átívelő, sosem múló egységére. Ez az egység pedig közös történelmünkből, nyelvünkből és kultúránkból, valamint keresztény szellemi gyökereinkből táplálkozik – hangsúlyozta a történész.
Hozzátette: – A magyar népi gondolat kimagasló képviselője, Németh László már a két világháború között amellett szállt síkra, hogy az államközpontú megközelítést a jövőben nemzetközpontúval kell felváltatni. Hiszen határa csak az államnak van, a nemzetnek nincs. Maga Babits Mihály is a Hazám! című megrendítően szép versében különbséget tett a „mappa szerinti” és az „igazi” ország, tehát a térképeken meghúzott és a lelkünkben élő haza között. Apponyi Albert pedig a békekonferenciára menet arra bátorított Mosonmagyaróváron mindenkit, hogy „ha a térképen összeszorítják is Magyarországnak határait, Magyarország igazi határai odáig fognak nyúlni, ahol igaz magyar lelkek laknak”. E gondolatok fényében szükséges emlékeztetnünk magunkat arra, hogy szerte a nagyvilágban, ahol akárcsak egy magyar ember is lakik, ott vele együtt egy talpalatnyi Magyarország él tovább.
Dr. Gali Máté továbbá kiemelte, hogy a Nemzeti Összetartozás Napján lényeges hangsúlyoznunk azt is, hogy a múltból örökölt problémáink meghaladása a szomszédos nemzetekkel közös feladatunk. Hiszen a Kárpátok koszorúja által ölelt területen élő népek sorsközösséget alkotnak, boldogulásuk kizárólag az összefogásuk révén lehetséges. Nyújtsunk feléjük kezet az egymás iránt tanúsított kölcsönös tisztelet és az együttműködésre való nyitottság jegyében! A jószomszédi viszony határon túli nemzettestvéreink javát is szolgálja, akiket az anyaországnak minden időben kötelessége támogatni a szülőföldjükön való boldogulásuk és nemzeti identitásuk megőrzése érdekében. A „nemzeti összetartozás” ugyanis csakis akkor válhat valódi, szoros kötelékké, ha élő emberi kapcsolatok hálózatává lesz, amely azután hajszálgyökerek millióiként szővi át a Kárpát-medencét. Ebben pedig a Felvidék egyik kapujaként is számontartott Balassagyarmatnak kitüntetett szerepe van.
– A vérrel és könnyekkel áztatott 20. század rengeteg sebet ejtett hazánk és a magyarság testén. Éppen emiatt törekednünk kell arra, hogy nemzetünk a 21. század nyertesei között legyen. Ehhez pedig a honfibú helyett cselekvés kell! Az idén éppen százötven éve született nagy formátumú kultuszminiszter, gróf Klebelsberg Kunó azt írta 1926 őszén, hogy „háromféle magyar hazafiság van: szónokló, kesergő és alkotó hazaszeretet”. Az utóbbit a szemünk előtt tartva kell mindnyájunknak a saját közösségében, a saját lakóhelyén az Ipolyon innen és túl, megtennie a tőle telhetőt annak érdekében, hogy a magyarságnak ne csak évezredes múltja és jelene, de biztos jövője is legyen! – zárta beszédét dr. Gali Máté.
Az emlékműsorban közreműködött Majer-Illés Ivett műsorvezető, Takács Lilla operaénekesnő, Varga-Bíró Tamás előadóművész, Fehérváry Flóra, az ipolysági Szondy György Gimnázium diákja. Szarka Tamás: Kézfogás című dalát a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákjai és pedagógusai előadásában hallhatta a közönség.
A megemlékezés után a Kitaszítottak – Ahol az Ipoly elválaszt című időszaki kiállítás záró rendezvényére került sor a Palóc Múzeumban, amelynek keretében Harth Tamás András történész kurátori tárlatvezetését látogathatták az érdeklődők.
zábrádi-sümegi
