A hagyományokat követve idén is Balassagyarmat természetközeli helyszínén, a Palóc ligetben bonyolították le az Öröm a Zene IV. Palóc Futam országos amatőr zenei tehetségkutató Nógrád megyei versenyét, amelynek idei győztese a balassagyarmati Rodák Rebeka lett, így ő állhat az országos döntő színpadára és képviselheti megyénket.
Az Öröm a Zene országos tehetségkutató és gondozó program idén kezdte meg 18. évadát, melynek részeként hívták életre a IV. Palóc Futam elnevezésű amatőr zenei tehetségkutató Nógrád megyei selejtezőjét, amely kifejezetten a hangszeres zenét játszó együtteseknek adott bemutatkozási lehetőséget. A megmérettetés a Palóc liget Teraszán vette kezdetét szombat délelőtt, ahol Lombos Márton, a program házigazdája köszöntötte a megjelenteket.

A laza megnyitót követően kisorsolták a résztvevő zenészek fellépési sorrendjét. Az elhangzott produkciók során az ötfős szakmai zsűri – Andrásik Remo a HANOSZ főtitkára, zenész, a zsűri elnöke; Lombos Márton szövegíró, énekes, dalszerző; Bernáth Kornél a Third Planet énekese, dalszerzője, szövegírója, hangmester, stúdiótulajdonos; Temesi Berci Artisjus- és Fonogram-díjas zenész, a Music Hungary Szövetség elnökségi tagja és Cselőtei László a NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának vezetője – a hangszeres tudást, a dal szövegét, mondanivalóját, az egyediséget, valamint a szubjektív összképet is értékelte.
A színpadon idén tizennégy zenekar mutatta meg sokszínű tehetségét: az Antipasszát Zenekar, a Backdoor People, a Bob on the Bass, a Creative Fun Creation, Csaxolok Zenekar, Csányi Péter és a Dobszakkör, Cserna Kristóf, Dani., a Flowra Acoustic ft. Ákos, a Kiel Winde, Rodák Rebeka, Spellwind River, The Glory és a Tudokegyfát.
A verseny győztese a balassagyarmati Rodák Rebeka lett, aki ezzel bejutott az Öröm a Zene őszi döntőjébe. Szintén ő vehette át az Újfalusi Gábor-díjat a kiemelkedő zenei tehetségért. A díjai között volt egy fellépési lehetőség a 2026-os Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban, valamint hangfelvételkészítés Bernáth Kornél stúdiójában.

A második helyen a 2022-ben alakult Tudokegyfát formáció végzett, akik szintén felléphetnek a 2026-os Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban.
A harmadik helyezett a budapesti Backdoor People zenekar lett, akik elhozták a Palóc Futam legjobb dala díjat is az Egy elszakadt húr szerzeményükkel, valamint hangfelvételkészítésben részesülnek Bernáth Kornél stúdiójában.
Ezen kívül számos különdíj is büszke tulajdonosára talált.
Az egész napos programot Rigó Zoli diszkója zárta, aki a RockTáncház elmúlt évtizedeinek legnagyobb slágerit pörgette.
A rendezvény kísérőprogramjaként a szokásokat követve jótékonysági főzőversenyt és gasztrofutóversenyt is életre hívtak
A nyertes Rodák Rebekával korábban készített interjúnkat az alábbi linken olvashatják.
zábrádi-sümegi

