A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 29 éves Nógrád vármegyei férfi ellen, aki falujában próbált meg kirabolni egy idős asszonyt.
A vád szerint a férfi 2023. március 16-án elhatározta, hogy a falujában élő, 80 éves, bottal közlekedő, nehezen mozgó idős nőtől rablás útján szerez pénzt a nyári utazásához.
A bűncselekmény elkövetéséhez magához vett egy harapófogót, továbbá beszerzett egy működőképes légfegyvert, majd azokkal együtt este 8 óra körül a hátsó kertkapun át bement a sértett lakóházának udvarára.
A bejárati ajtót rögzítő láncot a harapófogóval elvágta, így az ajtót kinyitotta, ám a szokatlan hangokra a szobájában fekvő sértett felkelt és felkapcsolta a világítást. Észlelte, hogy a veranda ajtaja nyitva van, azt be akarta zárni, mire a fekete ruházatot, fején kapucnit és az arcán fekete maszkot viselő vádlott bement a verandára.
Az asszony felismerni vélte a férfit, rá is kérdezett a férfire, de az válasz helyett a lőfegyvernek látszó légfegyver csövét az idős asszony irányába tartva azt követelte tőle, hogy adja át neki a pénzét.
Az idős nő közölte, hogy neki nincs pénze, és a fegyver csövét két kézzel megfogva megpróbálta azt elvenni a vádlottól, azonban eközben elesett, majd a földön segítségért sikított.
A férfi továbbra is pénzt követelt a sértettől, és megfenyegette, hogy ne sikítson, mert lelövi. Ezután bement a nő szobájába pénzt felkutatni, a sértett pedig feltápászkodott, magához vette a botját, segítségért kiabálva ki tudott menekülni az utcára.
A Salgótarjáni Járási Ügyészség a férfivel szemben fegyveresen, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás kísérlete miatt emelt vádat. A férfi beismerő vallomása esetén 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra számíthat.
Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság hoz ítéletet.