spot_img

Demus Zsófia: Képregényektől az önkéntességig

2025. febr. 9.

Nem túlzás azt állítani, hogy a városunkból elszármazott fiatalok az élet számos területén megállják a helyüket. Szép példája ennek Demus Zsófia képregénykutató, kommunikációs szakember, aki amellett, hogy szakterületén nemrég megszerezte a doktori címet karitatív munkájával segíti a rászoruló gyerekek felzárkóztatását. A Legbátrabb Városban egy országos képregénypályázat apropóján járt.


Mit tudhatunk rólad?

Balassagyarmaton születtem, a Szabó Lőrinc Általános Iskola után a Szent-Györgyi Albert Gimnáziumba jártam, innen felvételiztem az ELTE magyar szakára, ezt követte az ELTE irodalom- és kultúratudomány mesterszaka, majd a Pécsi Tudományegyetem doktori iskolája, ahol idén megkaptam a doktori fokozatom.

Gratulálunk! Mivel foglalkozol mostanság?

Jelenleg több szempontból is átmeneti időszakban vagyok. Egy reklámügynökségnél dolgoztam két évig, mellette a disszertációmat írtam, és félállásban az InDaHouse Hungary Egyesületnél dolgoztam forrásteremtési és kommunikációs munkatársként. Novemberben új munkahelyen kezdtem el dolgozni az eddigiektől eltérő pozícióban, és idővel majd kiderül, hogyan tud emellett az InDaHouse és a képregényes események szervezése megmaradni.

Milyen sikereket érsz el a szakterületeden?

A reklámügynökségnél nem igazán érzékelhető a siker: lefut egy kampány, az emberek látják pár másodpercig, majd a kukában landol. Ezért is volt szükségem valami kézzelfoghatóra, aminek látom az eredményét, ami hasznos és értékteremtő. Az InDaHouse abszolút ilyen, egy nemes célt szolgál: borsodi hátrányos helyzetű gyerekeknek tartunk fejlesztőfoglalkozásokat heti rendszerességgel. A siker itt nagyon sokféle, és nem feltétlenül mérhető azon a skálán, amelyen általában meghatározzuk. Ha egy gyerek mosolyogva megy haza a tanodából, vagy elmeséli, hogy mi történt vele az iskolában, mi érdekli – ezt mind sikerként könyvelem el.

Mikor kezdtél el foglalkozni a képregények történetével?

Későn ismerkedtem meg a képregényekkel és a képregényes közeggel. Az egyetem rengeteg elméleti órája között feltűnt egy képregényes kurzus, amelyre elkezdtem bejárni. Nagyon szkeptikus voltam, valahol idegesített is, de azt hiszem, ez az állapot kellett ahhoz, hogy elkezdjen érdekelni. A képregény meglehetősen sajátos műfaj, amelyben kép és szöveg együtt valami igazán komplex alkotást hoz létre; koncentrált figyelmet igényel. Mindemellett rendkívül gazdag kommunikációs eszköztára van, hiszen majdnem minden érzékszervünkkel játszik a szavak és képek révén. Főként a graphic novelek fogtak meg, mely formátumra jellemző, hogy teljes történetet mesél el, és nem milliónyi füzetből áll, de nagyon szeretem az olyan alkotásokat is, amelyek többféle stílust, műfajt ötvöznek. A disszertációm témája is egy ilyen jelenséggel foglalkozik, a fotóképregénnyel.

Balassagyarmaton került bemutatásra a Zórád Ernő országos képregénypályázat, amelyben a fiatal és az idősebb korosztályt is megszólítjátok, hogy kreativitásukat megcsillogtassák. Hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a projekttel?

Talán kevéssé ismert, hogy Zórád Ernő Balassagyarmaton született 1911-ben, és az akkor szomszédos Hont vármegyében nevelkedett. Ugyan nincs jubileuma, de ahhoz, hogy tisztelegjünk valaki munkássága előtt, nem is kell. Egy alkotó munkássága előtt pedig szerintem a legjobb úgy tisztelegni, hogy alkotásra biztatunk mindenkit, ezért örültem, hogy Balassagyarmat Város Önkormányzata felkeresett egy képregénypályázat ötletével.
Mint a pályázat megalkotója, milyen szakmai tanácsokkal tudnád ellátni a jelentkezőket?
A pályázati kiírás szerint egyoldalas képregényeket várunk, ami látszólag egyszerű feladat, de valójában nagyon nehéz egyoldalnyi terjedelemben lezárt történetet elmesélni, amely még a borúra derű jeligére is rezonál. Azt tudom tanácsolni, hogy a jelentkezők ne gondolják túl a történetet, se képileg, se a szövegezést tekintve, itt többszörösen érvényes a kevesebb több elve.

Mire számítasz, mennyire lesz népszerű ez a pályázat?

Remélem, a pályázat népszerűségéhez nemcsak az összdíjazás mértéke járul hozzá, hanem a kihívás is, és az is alkotni fog, aki még nem játszott el a képregényrajzolás gondolatával, ahogyan az is, aki már túl van néhány vázlaton, esetleg profi rajzoló.

Hogyan tekintesz szülővárosodra?

A gimnázium után Budapestre költöztem az egyetem miatt, és jelenleg is ott élek, de viszonylag gyakran hazalátogatok a családomhoz és a barátaimhoz. Sokat adott a város, a személyiségem „vidéki” részét, amihez rendszeresen visszanyúlok. Nekem ez a hely mindig az egyik otthont jelenti majd, ahova jó érzés visszatérni.

Mivel töltöd a szabadidődet?

Igyekszem úgy alakítani a munkám, hogy legyen időm kikapcsolódni is, szeretek a szabadban lenni, kajakozni vagy a közeli menhelyen kutyát sétáltatni, koncertekre járni, társasozni, vagy valamilyen kreatív tevékenységbe belevágni.

Önkéntes tevékenységekkel is szívesen foglalkozol. Mit tudhatunk erről az oldaladról?

Az InDaHouse Hungary Egyesületnél több mint négy éve önkéntesként kezdtem, először az építkezésben segítettem, aztán a gyerekekkel tanultam, egy éve pedig munkavállalóként is a szervezetnél dolgozom. A borsodi mélyszegénységben élő gyerekeknek tartunk heti rendszereséggel fejlesztőfoglalkozásokat. Pénteken indulunk az önkéntesekkel Budapestről, és a hétvégét Hernádszentandráson töltjük, ahol a születésüktől egészen a tanulmányaik befejezéséig foglalkozunk a gyerekekkel. Egyéni és csoportos fejlesztőjátékokat játszunk, feladatlapokat oldunk meg, de rengeteg egyéb programunk is van, mint például a túrakör vagy a nyári táborok, ha pedig az iskolai órákon akadnak el, akkor online tudunk nekik segíteni hétköznap.

Hogyan hangzik az arc poeticád?

A kommunikációt tartom minden területen a legfontosabbnak, ezt igyekszem a munkámban is hangsúlyozni. Ars poeticám kimondottan nincs, de az „egy esernyő mindenkit megillet”-szemlélet nagyon közel áll hozzám.

Mik a terveid a jövőre nézve?

A disszertációmat szeretném megszerkeszteni és kiadni, illetve van még néhány kutatási téma, amelybe szívesen belevágnék, de egyelőre az új munkahely és a beilleszkedés foglalkoztat, nagyon várom ezt az újfajta kihívást.

Zábrádi Dorottya
Fotó: Bárdi Bálint, Dancs Enikő, Sümegi Tamás
, Tornyos Ákos

Legújabb cikkek

Programok