spot_img

Jakus Rózsa: Kreativitás az élete

2024. júl. 16.

Hol az Aladdin vagy a Herkules hősnőjének jelmezébe bújik, hol a Nyári Tárlatra küldi festményét, hol az Arnold Schwarzenegger Múzeumban kalauzol, lehet, hogy az Örök Fiatalság titkát is ismeri? – az alkotás öröméről beszélgettünk Jakus Rózsával.

Miért éppen a Károli Gáspár Református Egyetemet választottad, ahol anglisztika szakon diplomáztál?

Mivel óvodás korom óta tanultam angolul…

… Óvodás korod óta?!

Ma már tudom, elég extrém volt, hogy Balassagyarmaton ilyen is akadt a 90-es években… Gimiben is angolos osztályba jártam, így az volt a tervem a Bölcsész alapszakkal, hogy megyek tovább Fordító-tolmács szakon Mesterképzésre, de nem sikerült a felvételi sajnos, így maradtam végül annál a döntésnél, hogy akkor teljes munkaidőben bankolok tovább.

Igen, ez is felettébb érdekes történet, tíz évig dolgoztál különböző pénzintézeteknél értékesítőként és ügyfélszolgálati munkatársként. Miért? Megélhetés? Akkor éppen jó ötletnek tűnt?

Az egyetem végén csúsztam fél évet a szakdolgozattal, meg a vizsgával, ezért már előtte nyáron kerestem valami részmunkaidős állást, ami elég hamar egy bank értékesítő telefonos szolgálata lett. Amikor nem sikerült a felvételi a mesterképzésre, akkor úgy döntöttem, maradok telefonos vonalon, és ez aztán tovább vitt egy másik bankba. Azért a bankszakma nem rossz, vannak darálósabb munkakörök, de nekem sikerült csak olyan pozíciókban elhelyezkedni, ahol nem kellett este 8-nál tovább dolgoznom, és az utolsó munkahelyemen olyan családias volt a légkör, hogy a szívem majd megszakadt, hogy otthagyom. Szóval, bár eleinte csak egy munka volt, utána nagyon örültem, hogy erre az útra keveredtem a bölcsész végzettségem ellenére.

Évek óta Ausztriában élsz, kiköltöztél osztrák párodhoz, ráadásul nem akárhol dolgozol, az Arnold Schwarzenegger Múzeumban! Ez sem hétköznapi dolog…

Két és fél éve vagyok kint, borzasztó gyomorgörcs volt nekem, hogy diplomával, anyanyelvi angollal, de csak megfakult középfokú némettel nem kellettem a kutyának sem, még polcfeltöltőnek sem hívtak. Aztán véletlenül szembe jött velem a hirdetés, erre tettem fel szerintem minden spirituális energiámat… Éppen két éve vagyok itt.

Milyen az Élő Legenda szentélye?

A Múzeum Graz mellett van, Thal-ban, és éppen a közelsége miatt rengeteg magyarral találkozok, lényegében napi szinten 3 nyelven zagyválok a látogatókkal. Egyébként az épület valóban az a ház, ahol Arnold a gyerekkorát töltötte, apja révén a felső, szolgálati lakásban éltek. 2009-ben nyílt arra lehetőség, hogy magánkézből megvegyék, egy osztrák üzletember a tulajdonos a nyitás, azaz 2011 óta. A házban két szinten található a tárlat, természetesen van rengeteg kép, eredeti filmes kellékek, Arnold családi fotóiból is akad jócskán, nekem kedvencem a gyerekkori ágya az összecsócsált ágyneműhuzattal, ami szerencsére megmaradt az 50-es évekből. Arnie gyerekkori barátja tartja szenvedélyből az idegenvezetéseket, így ez igazán szívből jövő verzióban csak németül hallgatható, de mi a kollégákkal is szívesen osztunk meg az ő sztorijaiból morzsákat. Ezzel a kis tudással már sikerült nekem is jó néhány magyar csoportnak rövid szösszeneteket tartani, a magyarok mindig nagyon hálásak az infókért, meg a magyar szóért. Sokszor kérdezik ők is, miként kerültem a múzeumba, nem kis dolog ez, magam is imádom, bár nem mindig a legegyszerűbbek a napjaink. A munkánk nem csak jegyeladásból áll, hanem az ajándékboltot is rendben tartjuk, a weboldalunkat és a többi közösségi médiát is kezeljük.

Ha valaki magyarul kommentel egy poszt alatt a múzeumhoz?

Arra tuti dobok egy szívecskét, meg néhány sort magyarul! De rendezvényeket is szervezünk és bonyolítunk a nyáron, tavaly például alkotói verseny volt, neveztek tradicionális és digitális képekkel, novellával, zeneszámmal, és egy azóta már ismerősömmé avanzsált fiatalember Magyarországról mézeskalács figurával! Idén a fitnesz a téma.

Svarcival találkoztál személyesen?

Sajnos tavaly októberben lemaradtam róla, pedig előző nap még dolgoztam is, de sunyiban érkezett, csak semmi felhajtás címszó alatt. Viszont amikor a múzeumban látható, bőrdzsekijét tervező olasz fiatalember nálunk járt, és videócsetelt Arnieval, bemutattak neki. Olyan volt, mint mindig, kedves és jópofa.

A művészi vénád is különleges, mint eddigi életutad. Szent-Györgyi Gimisként kezdtél a művházban rajzolgatni Csemniczky Zoltánnál, 2007 óta kiállítasz a gyarmati Nyári Tárlaton. Miért fontos az alkotás?

Amióta az eszemet tudom, szeretek rajzolni. Eleinte sokat másolgattam, még tini koromban, de már általánosban is volt a Szabó Lőrincben kitéve festményem, mert szerettem alkotni. Elég vad fantáziám van, szeretem a fantasy könyveket, filmeket, játékokat, sokszor ezek ihletnek, sokszor pedig egy filmmel vetekedő álom adja meg, mi lesz a következő kép. De szeretem fejleszteni magamat azzal is, hogy realisztikusabbat, valamelyik háziállatunkat, akik nálunk családtagoknak számítanak, örökítem meg. Azok, akik fontosak számomra, és tudom, hogy értékelik, gyakran kapnak tőlem rajzot vagy más kézműves dolgot.

Mi érdekel mostanság?

Mindig alkotok, csak van, amikor máshova esik a prioritás. A rajz és a festészet csak egy a sok közül, persze ez a legrégebbi, amit nagy becsben tartok, ezért is alkotok minden évben a Nyári Tárlatra csak oda szánt művet. De festettem már japán kokeshi babákat is, ezzel vagy 8 éve ismerkedtem meg. Öt éve babamentéssel indult a babaátalakítás, vagyis a custom dolls is.

Hoppá!

Ez elég sokrétű, de úgy kell elképzelni, hogy adott egy Barbie baba, amúgy Monster High babák főleg, de Barbiet mindenki ismeri, akinek kopott a sminkje, belevágtak a hajába és még pucér is. Megtisztítom, rajzolok neki új arcot, kap új hajat, és valami csini rucit. Ha nem vagyok lusta, akkor azt is én varrom neki kézzel. És tádámmm, megmenekült!

Kezdem feladni!

Ne tedd, mert még nincs vége!

Összeszedtem magam.

Már annak is 9 éve, hogy megismerkedtem jobban a cosplay fogalmával.

Gyanútlan olvasóink érdekében kérek egy rövid tájékoztatást.

Ez a costume (jelmez) és play (játék) szavakból született, és nálam a jelmezek elkészítésén túl a rendezvényeken való viselésig, versenyzésig, fotózásokig terjed.

Édes Istenem, hol éltem eddig?!

Számomra ez a kreativitás kimaxolása.

Volt ilyesféle sejtésem.

Mert itt nem elég papírra vetni az ötletet, ki is kell találni, hogyan kezdek neki, mit kell beszerezni, azt hogyan fogom megvarrni, ragasztani, tűzni, hajlítani, és akkor még nem is láttam neki a megvalósításnak!

Ezek után tényleg érdekel a cosplay háttere!

Tiniként néztem a jó kis animéket németül az rtl kettőn, aztán egyetem alatt rájöttem, hogy ilyet lehet nézni online is, aztán vannak ezek a slice of life, valódi életszagú sorozatok, amik megszerettették velem Japánt, a kultúrát, meg az egész életérzést. Később, 2014-ben megláttam, hogy vannak itthon olyan rendezvények, ahol ezt részben átélhetem, így jutottam el a Mondoconra. karaoke, cosplayek, japán zene, japán ételek, mindenféle mütyür… No, ott bezsongtam!

Már a szemem sem rebben.

A következő tavaszi conra már jelmezben mentem! Egy évvel később már saját jelmezt készítettem. A karakterek által, amiket megformáztam, olyan sok ismerősöm lett a rendezvényen, hogy ha el akarok jutni egy programra, akkor legalább 15 perccel hamarabb el kell indulnom, mert biztos, hogy 4-5 alkalommal lestoppol valaki, a fotó kérésekről nem is beszélve. De nem vagyok se professzionális, se felkapott, se híres, mielőtt bárki ezt hinné. Szerintem ezt jó ideig nem fogom megunni, nincs is korhatára ennek, sőt, azt mondom, itt még a képzelet sem szab határt!

Egyértelmű!

A nehezebb dolgokban mindig segített apu is, bár nem akart sosem veszélyes eszközöket a kezemben látni, de azért kaptam tőle szike készletet is ajándékba…

Jobb, mint egy pisztoly…

Nem titkolom, volt néhány álmatlan éjszakám már, mert bevillant egy eszement jó ötlet.

Ebben biztos voltam. Újabb hobbi?

Az is van, persze!

Minő meglepetés.

Mégpedig a resin, vagyis a műgyanta öntés. Csináltam ékszereket, meg kulcstartókat, eleinte csak poénból, vagy mert többet kevertem ki, mint amit felhasználtam. A facebook/instagram ismerőseim láthatják sikertelen próbálkozásaimat ezek elpasszolására…

Idei gyarmati Nyári Tárlat?

Megyek, csak minden munkahely és időpontok kérdése. Legrosszabb esetben majd rábízom anyára, a kiállítás megnyitós kísérőmre, hogy adja le a képemet.

Önálló kiállítás?

Egyszer volt már mini-kiállításom Pesten, a Galéria Optikában. Vettem ott egy szemüveget, értékeltem őket, hogy szuper gyorsak voltak, mire a vezető, Fodor István rám írt, hogy a facebookon a borítókép az enyém-e, és van-e még ott, ahonnan ez érkezett? Pici kiállítás volt az optikai szalonban, de nagyon örültem neki, főként, hogy nem én ajánlkoztam, hanem ők kerestek engem.

Nagyon szereted a családodat és Gyarmatot, hogyan bírod a “sógoréknál”?

Ausztria elég más több szempontból is.

Hajjaj…

Például nincs egy csomó kaja, ami otthon alap.

Mire gondolsz?

Fehér kenyér, normális túró meg tejföl, a sokféle virsli, rendes kolbász vagy szalámi. Itt csak nyomi citromos sör van maximum, és a pékáru kínálat is gyötrelmes a boltokban. Itt, stájer részen az erdőben, a dombtetőn, a völgyben, mindenütt emberek laknak, nem olyan mint otthon, hogy haladsz az autóúton, aztán bizonyos kilométer után jön majd egy falu vagy egy város. Még mindig emlékszem, amikor az első tanárom a gimiben azt mondta, Ausztria más. Hát, igen! Itt, kérem alássan, osztrákul beszélnek! Beletelt nem kis időbe, mire hozzászoktam, a dialektus már csak hab a tortán! Hiányzik az otthon, a családom, a legjobb barátnőim, a gerléim, de igyekszem havonta hazajutni. Szerencsére a múzeumban magunk osztjuk be, mikor dolgozunk, így mindig tudok 5-6 napot erre szánni.

35 évesen már tudhatja az ember, merre halad, nálad mi a fő csapás?

Just go with the flow. Minek tervezni? Tervezek pár hónappal előre, de többre fölösleges, mert aztán valami úgy is keresztülhúzza. Vannak fix pontok az évre, vannak eltervezve bizonyos dolgok, de hosszú éveket átívelő nagy terveim nincsenek. Hogy mi a legfontosabb? Megmaradni örök fiatalnak? Nem is akarok felnőni, az olyan unalmas… Mindig szeretnék fejlődni; többet, jobban, ügyesebben, szebben. De talán az a legfontosabb, hogy ne veszítsem el önmagam, megmaradjak annál, aki és ami vagyok.

Szilágyi Norbert

Fotó: Hangyási Petra, Jakus Kristóf, Shooter

Legújabb cikkek

Programok