Magas rangú szakmai kitüntetéssel, az Akócsi Ágnes-díjjal ismerte el Borkó Edit kisgyermeknevelő, gyógypedagógus, az országos bölcsődei szakma megyei szakértője több évtizedes munkáját a Magyar Bölcsődék Egyesülete. Az 1997-ben alapított életmű díjat azok a bölcsődei területen dolgozó szakemberek kapják, akik kimagasló teljesítményt nyújtanak, munkájuk eredménye az országos bölcsődei hálózat szakmai fejlődésére is kihat.
Városunkban és a környező településeken sokan ismerik és szeretik Borkó Editet. Egy folyton tenni akaró, életvidám, pozitív személyiség, aki ott volt gyermekeink szárnybontogatásainál, számos generációt nevelt, gondozott az elmúlt évtizedek során. Emellett rendkívül sokat tett a helyi és a környék kisgyermeknevelői, bölcsődei dolgozói közösségi életéért, számos kis településen segítette a bölcsődék létrejöttét, országos szervezeti tagként pedig megannyi programban, projektben vett részt.
A város közéletében is rendszeresen vállal feladatokat, jelenleg aktív nyugdíjas, a Mosoly EGYMI utazó gyógypedagógusa és az ÉFOÉSZ megyei alelnöke. Vajon honnan jön ez a sok energia, szenvedély és elkötelezettség?
Miért választotta ezt a szakmát?
Már 14 évesen beleszerettem a bölcsődék világába, ekkor éreztem először, hogy ez az én utam: gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Az Ifjúság úti általános iskola elvégzése után jelentkeztem a Szántó Kovács János Szakközépiskola óvónőképző tagozatára, ahová énekléssel, versmondással, felolvasással komoly felvételi eljárás során lehetett bekerülni. Szerencsére sikerült a legjobbak között bejutnom. Az érettségi után Kecskemétre, az óvónőképző főiskolára nyertem felvételt. Az itt eltöltött évek biztos szakmai tudást adtak a gyakorlati munkavégzéshez, amit Magyarnándorban óvónőként tapasztalhattam meg először a régi óvónénim szárnyai alatt, aki akkoriban az intézmény vezetőjeként dolgozott. Ő mindig biztatott, hogy engem szeretne maga mellé és mindent megtanít velem. A mai napig hálával gondolok rá, hiszen megmutatta, hogy mi is egy jó óvónő feladata és a legfőbb ovis alapokat tőle sajátítottam el. Ezen túl a gyakorlati évekre is szeretettel gondolok vissza, amit Gyarmaton a benzinkúti óvodában töltöttem el Sztancsikné Sebes Katalin, Gaálné Csernyik Erzsébet és Dudás Béláné mellett.
A pályája elején gondolta, hogy a fogyatékkal élő emberekkel foglalkozik majd?
Tulajdonképpen a véletlennek köszönhetem, hogy rátaláltam erre a területre, amely a szívem csücske lett. Tóth Lajos, az egykori iskolaigazgatóm ösztönzött, hogy menjek el a gyógypedagógiára, hiszen látja, bennem megvannak azok a szociális képességek és emberi tulajdonságok: az elfogadás, az empátia, a szeretet, a kötődés, amelyek a sérült emberekhez szükségesek. Dr. Horváth Marcell, a régi csecsemő és egészségügyi gyerekotthon igazgatója a pályám elindulását meghatározó személyiség tárt karokkal fogadott az intézménybe és ezzel párhuzamosan végeztem el a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola két szakát: az oligofrénpedagógiát, amely az értelmi fogyatékosok nevelését foglalja magában és a pszichopedagógiát, mely az érzelmi- és viselkedési zavarokkal, tanulási és teljesítményzavarokkal, beilleszkedési, alkalmazkodási nehézségekkel küzdő gyermekek fiatalok és családjuk megsegítésével foglalkozik. A csecsemőotthonban közel 15 évet dolgoztam gyógypedagógusként. Itt kipróbáltam a szakma csínját-bínját, sokrétű, rejtett oldalát. Zárt pavilonban, fogyatékossággal élő, súlyos, agresszív esetekkel találkoztam nap mint nap, de mégis kézenfekvő feladatnak bizonyult ez a mások számára nehéz terület. Mondhatni a szerelmem lett és elmondhatom, hogy rengeteg szeretetet, alázatot, tiszteletet tanultam. Az intézmény a mai napig meghatározó szerepet tölt be az életemben.
A csecsemőotthoni éveket az oktatás váltotta fel, majd a városi bölcsőde intézményvezető posztját foglalta el, amelyet 14 évig igazgatott.
Először a kisegítő iskolában és Cserhátsurányban a középsúlyos fogyatékosok iskolájában tanítottam. A kisgyermeknevelői, szociálpedagógus végzettségek megszerzése után 2008-ban kerültem a városi idősek otthona és bölcsőde élére, illetve óraadóként munkát vállaltam a nyírjes iskolában, így visszatérve a sérült emberekhez. Ugyanettől az évtől a Magyar Bölcsődék Egyesületének Nógrád megyei koordinátora lettem. Majd, amikor 2012-ben különvált az intézmény a bölcsőde vezetőjeként a minőségi fejlődés részeként az volt a célom, hogy még jobban megerősítsem a bölcsődei dolgozók közösségét. Óriási lehetőséget kaptam, hiszen éppen ekkoriban változott a bölcsődei ellátás, nyitott, modern szemlélet alakult ki körülöttünk. Azt is elértük, hogy a gyarmati bölcsi lett a megye központi székhelye, amely régiós értekezleteknek, a megye vezetőinek is otthont ad. Az országos bölcsődei szakma megalakulása pedig egy új fejezetet nyitott az életemben: megyei szakértőként öt éve járom Nógrád bölcsődéit. Feladataim közé tartozik a bölcsődék indulásának, megnyitásának segítése, ellenőrzése. Mindezek mellett a leendő kisgyermeknevelők és dajkák vizsgáztatását is ellátom a megyében.
Mit gondol, milyen egy jó bölcsőde?
Legfontosabb, hogy jó, elfogadó pedagógiai, nevelői attitűd és biztonságos, családi légkör legyen az intézményben. De ennél is fontosabb, hogy a jó bölcsődében a gyerek és a felnőtt is feloldódhasson a kételyeiben, megtalálja azt a nevelői partnert, akivel megosztja az aggályait. Továbbá fontos, hogy a kisgyermeknevelők segítsék megerősödni az édesanyákat, édesapákat szülői szerepükben is. A jó bölcsőde őrizze, vagy adja vissza azt a biztonságot a gyerekeknek és a szülőknek, amit régen a többgenerációs családmodellek nyújtottak.
43 esztendő a pályán nem kis idő. Ekkora élettapasztalattal mégis mit tanácsolna, azoknak, akik a kisgyermeknevelői pálya felé kacsingatnak?
Az élethosszig tartó tanulás híve vagyok. Hiszem, hogy minden nap tanulunk valamit egymástól, a minket körülvevő világból. Mindig nyitott szemmel járjunk, figyeljünk egymásra! Ha belül nincs meg a késztetés, hogy lehajoljunk a gyermekhez, hogy meghallgassuk, hogy ösztönösen figyeljünk rá, mert akar valamit, akkor nehéz lesz ezen a pályán maradni. Ranscburg Jenő pszichológust idézve a bölcsődében a legnagyobb nyomot a gondozónő tudja a gyermek lelkében hagyni. Ebből kiindulva azt tanácsolom, hogy türelemmel, kitartással, empátiával, önzetlenséggel, alázattal, tisztelettel és szeretettel a szívünkben érdemes elindulni az ösvényen.
1995-ben Nógrád Megye Szontágh Pál díjában részesült, idén május 22-én vehette át az Akócsi Ágnesről elnevezett életmű díjat a bölcsődei ellátás területén végzett kiemelkedő és példamutató tevékenységéért. Hogyan érintette az országos szakmai elismerés?
Nem voltam rá felkészülve. Meglepetésként ért. Utólag jöttem rá, hogy mire is kellett az önéletrajzom. A díjátadó ünnepségen Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár adta át a díjat. A rendezvényen jelen volt Dr. Beneda Attila helyettes államtitkár és Hegedűsné Végvári Katalin, a MBE elnöke és a szakma országos vezetője. Felemelő és megható érzés, hogy elismerték több évtizedes tevékenységemet.
A városi közélet rendszeres szereplője. Legyen szó színjátszásról, városi ünnepségekről, kiállításmegnyitókról Önre mindig számíthatnak. Hogyan hangzik egy ilyen sokoldalú egyéniség hitvallása?
Szentimentális embernek tartom magam, szeretek a közösségben élni, szerepet vállalni, közösségben dolgozni a közösségért. Ez élteti az embert igazán. Mindig tisztességgel, becsületesen végeztem a dolgomat – amire sosem munkaként tekintettem – és azokért az emberkért dolgoztam, akik éppen rászorultak. Nekem nem számít, hogy az adott embernek milyen színű haja van, milyen a szeme, szemüveges, sérült, fél keze van, sántikál, tolószékben ül. Őszintén megölelem és ő visszamosolyog rám. Ez az érzés pótolhatatlan. Egy humánus ember vagyok, aki együtt érez a másikkal, kötődik az embertársaihoz, ezért is vallom, hogy a létezésem érzelmi intelligencia alapú.
A családja mindenben támogatja.
Három gyermeket neveltem fel, mindhárom a pedagógusi hivatást választotta, az anyatejjel magukba szívták a szociális érzékenységet. Örülök, hogy a nyomdokaimba léptek. Igazán büszke vagyok rájuk!
Milyen terveket szövöget az elkövetkező időszakra?
Jelenleg a nyírjesi Mosoly EGYMI-ben látom el kötelezettségeimet, mint utazó pedagógus immár második éve. Az óvodától egészen a szakmaválasztásig terelgetem az itt tanuló fiatalokat. Emellett a bölcsődéket is járom megyeszinten nap mint nap. Ahol segítségre van szükség én máris repülök. Amíg a jó Isten erőt ad és szükség van rám teszem a dolgom, örömmel és szeretettel folytatom a munkát minden színtéren.
Zábrádi Dorottya
Fotók: Sümegi Tamás, MTI
