Nagyon tisztelem azokat az embereket, akik a legreménytelenebb helyzetben is elkötelezetten, önzetlenül értékeket hoznak létre – summázza hitvallását Varga Mária, aki a Kairosz Kiadó gondozásában megjelent Matúz – portrémonográfia egy kultúrmunkásról című kötettel lép az olvasó elé.
Miért éppen Matúz Gáborról írtál könyvet?
Felkértek rá, érdekes kihívásnak tűnt, és elvállaltam.
A főszereplő mikor tudta meg, hogy könyv készül róla?
Néhány hónappal azután, hogy neki láttam a munkának. Sokat tett azért, hogy valóban minden szükséges dokumentum a rendelkezésemre álljon. Az írások, kazetták, ilyen-olyan eszközökön megmaradt felvételek felkutatásában rengeteget segített.
Rendkívül alapos, tartalmas a kötet. Mennyi ideig dolgoztál rajta?
Megközelítőleg két és fél évig.
Milyen módszer szerint haladtál?
Tudtam az elején, hogy Matúzt mint novellistát – nekem ez volt a munka legkedvesebb része, már végzettségemnél fogva is –, filmrendezőt, újságírót, televíziós műsorvezetőt és riportert, múzeumalapítót, kommunikációs szakértőt, kultúraszervezőt és kicsit mint magánembert fogom bemutatni, ezért minden ilyen egységet, fejezetet külön dolgoztam fel. Több ezer oldalt elolvastam, jó néhány száz órányi felvételt megnéztem. Nem csak Matúz munkáit, hanem más korabeli vagy későbbi anyagot is, ami egy-egy adott témához tartozott.
Varga Mária 1959-ben született Terényben, tanulmányait a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. Utóbbi intézményben szerezte PhD-fokozatát, disszertációs témája Hamvas Béla munkássága volt. Aktív éveiben újságíróként, illetve középiskolai tanárként dolgozott, idén januártól nyugdíjas. Irodalmi-közéleti lapokban publikál.
A rendszerváltozás körüli események különösen érdekesek lehettek a számodra, hiszen akkoriban magad is újságíróként tevékenykedtél.
Már ameddig engedtek tevékenykedni, merthogy kirúgtak a megyei napilaptól, a Nógrádtól. Matúz megírta az esetet, és ezzel a riporttal debütált az országos sajtóban, konkrétan az akkoriban alapított Reform című hetilapban. Pár héttel később az Élet és Irodalomban publikált egy kétrészes riportot, aminek a főszereplői ugyancsak balassagyarmatiak voltak.
Több mint három évtized eltelt, hogyan látod ma a történteket?
Van egy olyan érzésem, hogy a rendszerváltozás hasznos idiótái voltunk. Lelkesen szervezkedtünk, gyűléseztünk, programokat szerveztünk, bíztunk a boldog jövőben, s mialatt mi a békés átmenethez statisztáltunk, a háttérben a békés átmentés zajlott.
Számodra mi a könyv fő üzenete?
Egy emberi mentalitásra szeretném felhívni a figyelmet. Bennem ez a gondolat a munka kapcsán kristályosodott ki. A mai világban – amikor az anyagiak mellett a szellemi értékek szinte teljesen háttérbe kerültek, talán ezt nem nagyon kell bizonygatni – még mindig vannak/vagyunk kultúrafogyasztó emberek. Léteznek alkotó, tehát kultúra teremtő személyek is, de olyanok, akik teljesen önzetlenül, mondjuk úgy, elhivatottságból kulturális értékeket teremtenek, mentenek és közvetítenek az emberek felé, nagyon kevesen vannak.
Jómagam téged is ide sorollak.
Bevallom, az én hozzáállásomat ezen a téren úgy lehet jellemezni, hogy „minek ezt erőltetni, úgysem érdekel senkit”. Viszont azt a kevés embert, akik elkötelezetten, önzetlenül értékeket hoznak létre, próbálnak közvetíteni – tanárokat, újságírókat, fizikai munkásokat és másokat is ismerek szerencsére, akik a legreménytelenebb helyzetben is ezt próbálják tenni -, tehát ezeket az embereket nagyon tisztelem. Ezt a fajta mentalitást, lelki-szellemi igényességet szeretném ünnepelni a könyvbemutató és Matúz Gábor kapcsán is. Hogy csak néhány Gyarmathoz köthető példát hozzak a fentiekre Matúz munkásságából. Filmet készített az 1919-es csehkiverésről, valamint az 1956-ban zajlott salgótarjáni sortűzről. Megalapította a Civitas Fortissima Múzeumot. Kiadta gyarmati vagy Gyarmathoz köthető szerzők könyveit, segítette ilyen kiadványok megjelenését. A rendszerváltozás idején létrehozta az első helyi független médiumot, az Ipoly nevű lapot. Úgy „koldulta” össze a pénzt, ami a fenti produkciókat, produktumokat tekintve nem volt kis feladat. És az anyagi bázis megteremtése csak a munka első fázisát jelentette.
Nem szokványos könyvbemutatóra készültök, késő délutántól éjszakába nyúlóan tartanak a programok a Madách Moziban szeptember 21-én, szombaton. Itt lesz a könyv főszereplőjén, Matúz Gáboron és rajtad, a szerzőn kívül Ács Margit Kossuth- és Prima Primissima díjas író, szerkesztő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, valamint Mező Gábor kutató, újságíró. A pódiumbeszélgetés után Tarr Béla 1980-ban Balassagyarmaton forgatott Szabadgyalog című filmjét tekinthetik meg az érdeklődők, majd a Kinopuskin és az Európa Kiadó ad koncertet. Nem hétköznapi koncepció…
Nem sokkal a könyv megjelenése után a férjemmel, Rigó Zoltánnal utaztunk a lányomékhoz Kismarosra. Akkor, a kocsiban került szóba, hogy jó lenne könyvbemutatót rendezni. A könyv központi témái a rendszerváltozás, a nyolcvanas-kilencvenes évek kisvárosi fílingje, hiszen ezek a dolgok szorosan kötődnek Matúzhoz. Ebben a körben gondolkodtunk. A beszélgető partnerek személye is kapcsolódik a könyv témáihoz. Mező Gábor ennek az érdekes időszaknak a kutatója, több kötete szól a háttérben zajló békés átmentésről, a tulajdonképpeni rendszer-nemváltozásról. Ács Margit író, szerkesztő 1956-tól kezdődően minden fontos politikai-kulturális eseményben részt vett, és írásaiban fel is dolgozta azokat. Nem mellesleg, egy időben ő szerkesztette az írásaimat a Kortárs című irodalmi lapnál. És van még egy érdekesség, véletlenül úgy hozta a sors, hogy jelen kötetem szerkesztője a Szabadgyalog című film főszereplőjének ex-neje, Szilágyi Ágnes volt. Tarr Béla 1979-80-ban forgatott filmje a fent említett életérzést ragadja meg, akárcsak az akkoriban debütáló kiváló zenekar, a Kinopuskin. Az Európa Kiadó szintén a korszak érzéseit, gondolatait közvetítette. Természetesen az említett alkotókat, produkciókat Gábor is kedveli. Ma már biztosan kevesen tudják, hogy a Szabadgyalog a balassagyarmati Molnár András Beethoven életét dolgozza fel. Beethoven, aki egy ösztönös zenei tehetség volt, egy időben Matúzzal együtt dolgozott műtőssegédként a gyarmati kórházban.
Egyre igénytelenebb világunkban, amikor az emberek jelentős része a Facebook mocsarában elégíti ki „olvasási” igényeit, mi lehet a sorsa ennek a könyvnek? És a célja?
Nehezet kérdezel… Említettem, hogy én leginkább a „Minek erőltetni…?” jegyében élek, ugyanakkor sok esetben még számomra is az derül ki, hogy mindig vannak, ha nem is túl sokan, akiket mégis csak megszólítanak a közvetíteni próbált értékek. Mindenesetre, én megtettem, ami tőlem tellett. A többit a Jóistenre bízom. És persze a reménybeli olvasókra.
Szilágyi Norbert
Fotó: Dancsok Zoltán
