„A szavak és képek közvetítő erejére a 40 éves tanári munkám folytatásaként tekintek. Arra az esztétikai áldásra, mely a belső és külső látás fogalmi-képi kódoltságának, kultúrájának, Isten-adta ajándékának megélése, továbbadása, intellektuális öröme boldogabbá teheti életünket”. Többek között erről beszélt lapunknak a 80 esztendős Veres József, nyugdíjas tanárember, a Gyarmati Hírek publicistája abból az alkalomból, hogy 5 éves szünet után ismét kiállítása nyílt ikonfestményeiből és éppen Balassagyarmaton.
Az ikonnak, ennek az 1500 éves műfajnak egyik sajátja, hogy egyszerre közvetít szakrális és artisztikus értékeket, talán ez is oka reneszánszának és népszerűségének.
A szépség és jóság találkozásainak legmeghittebb lelki rezdüléseit a líra, a képzőművészetben az ikon talán az adventi és karácsonyi ünnepkörben kínálja magát leggazdagabban egyházi évünkben. Talán mert emberléptékűségünk legszeretetreméltóbb formájában, kisgyermekként ajándékozta magát nekünk a Megváltónk. Az Isten-közelség élményének boldogító megéléséről, a szépség és a jóság lényegi összetartozásáról írja Szent Ágoston: „A szépség a jó látható megjelenése, mint ahogy a jó a szépség metafizikai előfeltétele. A görögök helyesen értették ezt, és a két fogalom összeolvasztásával alkották meg a „kalokagathía” kifejezést, ami annyit jelent: „a szépjó”. Platón ezt írja róla: „A jó hatalma kiárad a szép természetébe”. Ezért is örülök, és köszönöm, hogy a balassagyarmati kiállítás adventi készületünk első napjára került a Szerbtemplomba.
Húsz év nagy idő egy ember életében, éppen ennyi ideje járod ikonjaiddal az országot, legutóbb 5 éve Szécsényben volt tárlatod.
A képek majd’ 100 helyen jártak az országban. Itthonról Máriapócsig, Debrecentől Szeged, Makó, Békéscsaba, Szolnok, Kalocsa, Kecskemét, Salgótarján, Pásztóig, a nógrádi-, Pest megyei falvaktól Budapestig; templomba, iskolába, hivatalba, börtönbe, ahova kérték vagy ajánlottuk, feleségemmel vittük-hoztuk a képeket. Legutóbb is, jó barátunk, Limbacher Gábor révén így jutottak el a szécsényi múzeumba, szép emlékű megnyitója máig kíséri sokunkat, ahogy Csach Gábor, Lengyel Ágnes, Stella Leontin több balassagyarmati megnyitón mondott szavai is.
Személyes tragédiád, szeretett feleséged elvesztése után 2 évvel éreztél újra erőt magadban az alkotáshoz.
Drága feleségemnek, Jámbor Ilona középiskolai tanárnak köszönhetem a festés elő- és utómunkálatait. Az ő keze nyomát dicséri a fatábla alap kidolgozása a kolostorok receptjével, a képmás szentsége ugyanis hordozója tisztességét, hódolatát is megköveteli, így anyaga is csak a természet minőségéből forrásozhat, fával, enyvvel, olajjal, mészkővel, vászonnal, s lélekkel előkészítetten. A drága emlékű feleségem kiállítás-szervező és rendező tehetségének köszönhetően ezeket az utakat együtt jártuk, s zarándokutak tanúságtevőiként éltük meg őket.
Anno miért kezdett egy író-olvasó-tanító ember ikonok alkotásába?
II. Szent János Pál pápa mondta 2000 körül: „Európa újraevangelizációra szorul!” Szavai megérintettek minket, s a Jóisten megadta hozzá az eszközöket is, négy ajándékot. Nyugdíjba-menetelemmel az időt, a festést, az írást és a börtön-pasztorációt. Ez utóbbit 25 éve tehetem, ahogy azóta rendszeresen publikálok a Gyarmati Hírekbe is.
Miért fontosak ezek?
A szavak és képek közvetítő erejére a 40 éves tanári munkám folytatásaként tekintek. Arra az esztétikai áldásra, mely a belső és külső látás fogalmi-képi kódoltságának, kultúrájának, Isten-adta ajándékának megélése, továbbadása, intellektuális öröme boldogabbá teheti életünket.
Hol találjuk az ikonok forrásvidékét?
Messzeringó gyermekkorom világában, a piliscsabai hatalmas műemléki barokk templomban, ahová, még pici gyerekként is, a szüleim mindig magukkal vittek, s első emlékeim innen, mint a középkori írni-olvasni nem tudó ember számára, a képek, freskók, számomra is a Szegények Bibliája maradt sokáig. Aztán a homiliákkal, szülői magyarázattal, olvasással, tanulmányaimmal helyükre kerültek, szerettem őket, ahogy a templom világát is. Ugyanígy a zarándoklatokat is, akkor Máriaremetére, Makkosmáriára. Aztán eljutottam Máriapócsra, később Szentpétervárra, ahonnan az ikonosztázion képei ragyogtak sokáig emlékeimben. Gyönyörűen sajátos volt a hajdúszoboszlói pravoszláv templom, a régi szigorú előírásokkal szemben a színek és formák ajándékaival kárpótolva, kifejezetten modern ikonosztáza, Latorcai Ujházi Aranka alkotása. A zarándoklatokhoz hasonló lelki-szellemi áhítatot éreztem a XIX. századi orosz irodalom sok ezer oldalas olvasása közben, azok sok helyén megtapasztalva az igazság, szépség, jóság, prófétai zsenialitású értékeit. Ahogy ezeket a műveket sem, úgy az ikonokat sem tudom ettől az emelkedettségtől függetleníteni, legyen az állványon készülőfélben, képtárban, vagy iskolai osztályban, szemlélőjét éppúgy, mint alkotóját, hitem szerint megszenteli.
Üzenet értékkel bír, hogy éppen a balassagyarmati Szerbtemplom ad otthon az új kiállításnak.
A Szerbtemplom ékessége városunknak, szerintem sem véletlen, hogy felszentelése 100. évfordulója, 2011 után ismét itt láthatjuk ikonjaimat. Boldog vagyok, hogy római katolikusként is megismerhettem az ortodoxia csodáit, és ezekkel megélhettem szívbéli keresztény összetartozásunkat.
Florenszkij, egy múlt századi orosz pap, teológus írta: „Az ikon festett vallásosság, képes igehirdetés, amelyet imában-imával készítenek a dolgozva imádkozz, és imádkozva dolgozz tanítás szerint”.
Én is imádkozom festés előtt. Kérem a Szentlélek áldását kezemre, szememre, lelkemre. A személy- vagy eseményválasztás úgy esetleges nálam, hogy mindennapjaimban, jártomban-keltemben megérint valami látott, hallott vagy olvasott, a témával kapcsolatos részlet, arc, szín, háttér vagy esemény-narratívának aprósága, hogy aztán beindítsa az egészet, és ne hagyja nyugtomat a befejezésig. Persze, azért megdolgozom fejemben a választott témát, személyt, utána olvasok részleteknek. Így ülök aztán az alabástrom-fehérre előkészített fa ikonlap elé. A rajzolás, festés, aranyozás, rögzítés után úgy lesz az ikonból szentelmény, hogy megáldatom őket. Ezeket a képeket dr. Beer Miklós váci megyéspüspök, dr. Stella Leontin és Timár Mihály vikárius szentelte fel.
Író-olvasó emberként hogyan látod napjaink történéseit? Jómagam Shakespeare megállapítását érzem helyénvalónak: „A pokol üres, mert minden ördög a felszínen van.”
Ez a mára is igaz, s nem tesznek mást, „csak azt, mi lényegük”. A frontvonal a nyugati vadliberális mainstream és a konzervatív-keresztény-nemzeti értékképviselet között húzódik. A jakobinusok, az anarchisták, a bolsevizmus, a nácizmus már szellemi előjátéka volt a szabadosságot hirdető nyílt társadalom pusztító korszellemének. Mára bőven tettek arról, hogy világosan lássuk a szörnyet. Az emberiség egyetemes törvényeit akarják szétzúzni. Istent lecserélték az emberre, a hazát valami globális masszára, a családot az egyénre, meg mindenféle létformára, a gyermeket migránsokra. A gondolkodó emberekből fogyasztó gépeket csináltak, a nemzet kirekesztő fogalommá vált, a pc meg bárkiből, bármiből ellenséget tud csinálni a média-, internetmonopóliummal.
1920-ban Prohászka Ottokár tudós-püspök azt mondta: „Ez irányzat lapjaiból egy idegen világ hideg lehelete csap arcunkba. Amiért mi lelkesedünk, az nekik semmit nem jelent; ami minket gyújt, tüzel, attól ők megfagynak, s ami nekünk korlátokat von, s lelkiismereti kötelességeket diktál, az nekik üres szó, semmi.”
Szavai a mába ívelnek. De a hazai antagonizmus, hála a Jóistennek, békeszerető, a múltból sokat tanult népünknek és hozzáértő, tisztességes vezetőinknek, talán nem ilyen éles. A napi politikai alakítások láttán azonban, egy sok évszázados, nemzeti ethoszunkkal szembemenő jelenség sértő, és nagyon zavaró, hogy az ellenzéki reagálásokból kihallatszik a frusztráltság és a tehetetlen gyűlölet hangja, hogy a pénz- és hataloméhség ős-örök bűne a liberálbolsevik szimbiózisban tovább tenyészik.
Ünnepre készülődvén mi adhat reményt?
Adventbe léptünk, az elcsendesedés, a készület idejébe, s a karácsonyt várjuk. Az elmúló, eltelő idő, a „kronosz” helyét átveszi a megtelő, beteljesülő, ünnepi léthelyzet, a „kairosz”, a szent idő misztikuma, megélésének kegyelmi pillanata. A liturgia szavaival; „Sursum corda” vagyis „Emeljük fel szívünket!” Amikor lelkünket Istenhez emeljük, hogy szeretetébe helyezzük magunkat és neki ajánljuk magunk és szeretteink életét, imádkozunk. Crescence-tól, gr. Széchenyi István feleségétől valók a következő sorok: „Igen, az ima a megpihenés a gondolkodás csúcspontján a lélek ereje s a megnyugvás Istenben. Csak az Istenbe vetett hit az, ami megtarthat, és bajban megvigasztalhat bennünket; én naponta az Úrhoz fohászkodom mindazokért, akiknek jót akarok.” Az örök-gyermeki csoda-vágyás, az ünnepígérő adventben, ilyenkor még a fáradozás, vásárlás, takarítás, az ünnepvárás prózai készületeit is belengi valami profán misztérium, melybe szinte besugároz a szépség, jóság, szentség isteni ígéretének elkövetkezése.
Vagyis a világtörténelem legnagyobb eseménye, a Megváltó születése.
„Jézus Krisztus, nem csak az égből, Istentől való, hanem a Föld gyümölcse is” – írja Barsi Balázs ferences szerzetes. „A teremtő Szentlélek Mária testéből alkotta meg az örök Ige testét, így az anyag, a föld anyaga az égbe, Isten világába emelkedett. Nem csak az ég szállt le a földre, hanem a föld is felszállt az égbe. És minden szentmisében az átváltoztatás ennek titokzatos megvalósulása, azaz megtestesülés.” Megrendítő az a mély filozófia, amilyen természetes és nagyon emberi megközelítéssel fogadta és kétezer éve gondozza az egyszerű néplélek karácsony csodáját. Mély hitét jelzi, hogy a betlehemi jászol, karácsonyéj bölcsője köré nem kisebb értéket, mint a lét egészét helyezte: a teremtő Isten köré a teljes teremtett valóságot. Benne a csillag a kozmosz küldötte, az angyalok a láthatatlan erők és szellemek képviselői, a barlang a föld, a föld öle, amely melegével és minden terményével szívéig megnyílt az Újszülött fogadására. Aztán az állatvilág a barmokkal, s a szalma, mint a barmok párája, lehelete, a növényvilág melengető jelenlétével. A pásztorok és a királyok természetesen az egész emberiség ebben a legendás együttesben, mellyel a képzelet körülövezte az Evangélium beszámolóját.
Ez a tudatos kompozíció üzenetértékű.
Jézus a megtestesüléssel közvetve az egész teremtett világot magára öltötte. Az emberi testtel a test egyetemes súlyát, az egész anyagi világgal való testvéri összefüggést. Az emberiség ezzel nem csak tulajdon életét, hanem magát az egész létet is a Kisded vállaira helyezte. A templomi betlehem már csak ezért sem valami kedves makett, se nem valami hamis idill, de a teremtő Isten gazdag világa, központjában biztonságunk, békénk forrása és célja: Jézus Krisztus.
VERES JÓZSEF KIÁLLÍTÁSA JANUÁR 23-IG TEKINTHETŐ MEG.
Szilágyi Norbert
Fotó: Sümegi Tamás
