Somogyi Győző a Nemzet Művésze és Magyarország Kiváló Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas grafikus- és festőművész kiállítása lesz megtekinthető május 3-tól június 12-ig a balassagyarmati Horváth Endre Galériában.
A kiállítást megnyitja május 3-án, szombaton 17 órakor Jávor Károly tájépítész.
„Festő- és grafikusművész, a 20. század végi, 21. század eleji magyar képzőművészet markánsan egyéni formanyelvű, következetesen figuratív eszközöket használó alkotója. Művészete a magyar és keresztény képi hagyományok megőrzését, felélesztését, a modern és posztmodern művészet tanulságaival való ötvözését és ezáltal a bennük megjelenő értékek átörökítését célozza. Művészetének szellemi hátterét a katolikus tanítás, illetve ezzel szoros egységben a magyar történelem, kultúra és hagyományok, valamint a szűkebb pátria iránti rajongó szeretete adja. Teológiai képzettségének, papi hivatásgyakorlásának hatása abban is megnyilvánul, hogy nézeteit mindig is rendkívüli erővel és világossággal volt képes megfogalmazni. Somogyi Győző a jó és az igaz fogalmától elválaszthatatlan szépséget az isteni Teremtésben, az életben gyökerező objektív kategóriának tekinti, és kifejezésre juttatását a művész elsődleges feladatának tartja. Gondolkodásának meghatározó eleme a felvilágosodással uralkodóvá vált, a fejlődést középpontba helyező modern elméletek kritikája, és velük szemben a kereszténységben és más szakrális kultúrákban is meghatározó hagyományos, értékközpontú művészet szolgálata. Térben a szűkebb pátriához – választott otthonához, a Balaton-felvidékhez – és tágabban a magyar kulturnemzethez, az ezeréves hazához való kötődés jelöli ki munkásságának keretét. Műveivel nemzetéhez kíván szólni, a magyarok számára felmutatni múltjuk és jelenük értékeit, hőseit és csodálatos tájait, természeti kincseit, hagyományait. Somogyi Győző művészeti alkotótevékenysége rendkívül termékeny rajzkészségében, valamint grafikusi látásmódjában gyökerezik. Az iskolai évek alatt indult, majd teológiai tanulmányai idején búvópatakként tovább élt „firkálás” az 1970-es évek elejére érlelte ki a rá azóta is jellemző egyéni, összetéveszthetetlen rajzi stílust. Vékony, általában tussal felvitt, kissé girbegurba, részletező, ugyanakkor nem javított vonalakból építi fel spontán hatású rajzait, amelyek vázlatként, grafikai tervként vagy önálló rajzkompozícióként egyaránt értékelhetők. Lapjain az egyes alakokat, tárgyakat, épületeket gyakran nem reális tér- és méretviszonyokkal helyezi el, az anatómia és a centrális perspektíva szabályait figyelmen kívül hagyja. Ugyanakkor az ábrázolt emberek, állatok iránt – sutaságuk, torz vonásaik dacára is – mély szeretetet, az épületekkel, viseletekkel és egyéb tárgyakkal kapcsolatban pedig őszinte érdeklődést mutat és ébreszt.” Takács Gábor
