A Jobbágy Károly Alapítvány és a Madách Imre Városi Könyvtár idén is megemlékezést tartott a kétszeres József Attila-díjas költő, műfordító, a „könyvtáros tanár” születésének 104. és halálának 27. évfordulója alkalmából a balassagyarmati temetőben.
Városunkban hagyományos eseménynek számít, hogy május végén, immár huszonhat éve töretlenül, a költő születésnapja alkalmából a Balassagyarmatot több alkalommal rímbe szedő alkotóra emlékezik az utókor. Nem volt ez másként idén sem, hiszen az irodalmár sírjánál a napsütéses kedd délelőtt sokan összegyűltek, hogy fejet hajtsanak emléke előtt.
A költő városi temetőben található nyughelyénél Szabó Andrea, a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanára mondta el megemlékező gondolatait. Bevezetőjében felvázolta, hogy alig van Magyarországnak olyan városa, mely lélekszámához, lakosságának nagyságához mérten olyan jelentős szerepet játszott volna az irodalomban, mint Balassagyarmat. Ezen állítását a városhoz kötődő alkotók soraival erősítette, majd Jobbágy Károly életének történetét mesélte el a költő alakjának felidézésével munkásságának legfőbb fordulópontjaival.
– Hosszú évek óta, a májusi meleg csöndben, születése napján, 27-én idézzük fel Balassagyarmat nagy szülöttjének emlékét. Én még emlékszem arra a dermesztően hideg januári napra is 1998-ban, amikor végakaratának megfelelően szülővárosa földje befogadta a költőt. Azt a költőt, aki a trianoni békeszerződés, a széttépettség, a nemzeti tragédia időszakában született 1921-ben a Kossuth utca 12. alatti Petrovics házban, a szép gyarmati postáskisasszony és a kipödört bajszú cukrászsegéd gyermekeként. Édesanyja mindössze 24 éves volt, mikor meghalt. Nehéz sorsot, szegénységet, félárvaságot kapott „útravalóul” az életben való elindulásakor, de a szülővárosban megtapasztalta a nagyszülők által ajándékba kapott jóságot is – emlékezett a kezdetekre Szabó Andrea.
Hozzátette: – Életrajzából tudjuk, szibériai hadifogság vár rá- negyven fokos hidegben irtja az erdőt az Ural északkeleti oldalán. Éhség és hideg tizedeli a foglyokat. Máramarosszigeten, a nála megtalált versei miatt veszik ki a hazaszállítandók közül. Így kerül a Dnyeper egyik szigetére, különleges büntetőtáborba, csendőrök, rendőrök, kémelhárítók közé. 1948-ban hazakerül egy tőle idegen világba. A Rákosi- érában az irodalom hangját hamisnak tartja. Élete, sorsa elhallgattatja őt. Az, hogy megint írni kezd, élete újabb fordulópontjához köthető. Illyésnek mutatja meg a hadifogságban írt verseit, aki azt mondja: „Igen, barátom, Te költő vagy!” Szabó Lőrincnek is eljuttatja verseit, aki így figyelmezteti „Gyönyörűek, gyönyörűek! De kérlek, égesd el azonnal mindet, mert ezek meggyilkolnak miatta!” Az 1954-es Csillag-esten már mindkettőjükkel együtt áll a balassagyarmati kultúrházban Király István, Sarkadi Imre és Polgár István társaságában. Első kötete címe 1955-ben a Feltámadás. 1956 októberekor verseivel táplálja a tüzet, a forradalom leverése után viszont lesöprik, elhallgattatják. Végre, hat év múlva Hó és nap címen újra megjelenik kötete, majd a Háló nélkül című 1965- ben. További köteteire – például a Papírszárnyak címűre, melynek közönségsikere ugyan van – nem figyel a szakma. „Minek? Van ennek értelme? – veti fel a kérdést. A folyóiratok, lapok olyan verseket közölnek, sőt lelkendeznek megjelenésükkor, amiket ha értek is, nem érzem bennük a költészetet.”- írja.
– Szülővárosa 1981-ben díszpolgárává avatja. „Ez életem legnagyobb kitüntetése, s azóta ezzel a várossal még szorosabb a kapcsolatom”- vallja. 1983-ban Polgár István költőtársát méltatja Gyarmaton, 1986-ban díszvendége az Őszi Megyei Könyvheteknek, 1987-ben az Ünnepi Könyvhét vendége, 1990-ben a Magyar Nyelv Hetét nyitja meg, 1991-ben a Helytörténeti Gyűjtemény vendége, 1996-ban, 75. születésnapján Amerika poétaszárnyon című kötetét Gyarmaton mutatják be. Bábáskodik a Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaság megszületése felett, rendre szerepel írásaival a Honismereti Híradóban, és még sorolhatnánk a szülővároshoz való szoros kötődésének számos jelét – ismetette a Balassi pedagógusa, aki hangsúlyozta, hogy 1997-ben a balassagyarmati mozi kamaratermében fogan meg a Jobbágy Károly Alapítvány létrehozásának gondolata, hiszen a város költőszülöttében mindvégig ott érződik az aggódás, a féltés: az érték, a szépség veszik el, ha ifjú és érettebb költők, író művei nem láthatnak napvilágot. Jobbágy Károly ezzel a gesztussal egyben haza is tért szülővárosába. Szeretet övezte, hazahívta, hazavárta a város, mentsvára és menedéke volt Balassagyarmat.
Az emlékműsorban közreműködött Kecskeméthy Lilla és Makrai Dorottya. Az emléknapon tiszteletét tette a város tanintézményei mellett a költő lánya, Jobbágy Ilona is.
Végezetül a megjelentek elhelyezték az emlékezés virágait.
Zábrádi Dorottya
Sümegi Tamás fotói
