Hiába rombolja önmaga határait és szerettei idegeit három évtizede, a sokat próbált kivételes harcost is érheti nem várt pengevágás, még ha a találat nem is a testét, hanem a lelkét éri. Mikor és hogyan gyógyulnak a sebek? – az érintett, a közismert túlélőember, Kovács Laci adja meg a választ.
Tehát sárkányok?
Miért ne?
Főleg kilenc.
Abszolút!
Most hagyjuk a szokásos fordulatokat, pedig olyan jól venné ki magát, hogy a norvég fjordok jegessége után jött a forró maláj tigris megfojtása, és most a még különlegesebb kilométer széles ladikos vidék – de most őszintén: ennyire kellettek a közösségi megosztások?
Hahaha! A facebook a világ egyik legnagyobb átverése.
Pedig – állítólag – aki nincs jelen, mondjuk napi minimum két posztban, az nem is létezik.
Hát, persze, sőt, levegő sincs a közösségi média nélkül, hahaha.
Kanyarodjunk vissza a fontosabb történetek hála Istennek hétköznapian színes világába. Miért éppen Vietnám?
Ez régi vágy volt. Mindig is terveztem. Legfőképpen azért, hogy lássam, milyen ott az élet. A kalandom persze a legfontosabb, de nem tagadhatom, hogy a világ, illetve annak működése már évek óta egyre jobban érdekel.
Azt véletlenül sem kérdezem meg, hogy miért éppen a Mekong, hiszen a világ egyik legnagyobb folyama, így szinte hívott téged.
Régóta vallom, a buddhistáknak alighanem igaza van, egyre jobban hiszek ebben: nem a cél, hanem maga az út a boldogság.
No, mi történt?
Sokkal több, mire gondoltam.
Kíváncsian hallgatom.
A Mekongot vietnámiul Song Cuu Long-nak vagyis a Kilenc Sárkány folyójának nevezik, Tibetben ered és közel 5 kilométeres utazása során átfolyik Kínán, Laoszon, Thaiföldön, Kambodzsán és Vietnámon, mielőtt kilenc ágra szakadva, a Dél-kínai-tengerbe ömlene, szóval maga a nagybetűs csoda, amit nem hagyhattam ki.
Ismét SUP-pal mentél?
Persze. Méghozzá egy felfújható, saját magam javította SUP-pal.
Javított?!
Nyolc helyen ragasztottam meg az utazás előtt.
Most naivan kérdezhetném, hogy így útnak indulni…
De azok nem mi lennénk, hahaha! Kibírta a SUP, ez a lényeg!
Végül is mennyi időt töltöttél a Mekongon?
Három hetet.
Körülmények?
Semmi meglepő, dzsungel klíma, vagyis 36-38 fokos hőség, a páratartalom 90 százalék, árnyék sehol, reggel 6-kor felkel a nap és este 6-kor nyugszik. Vannak szakaszok, ahol a Mekong hat kilométer, komolyan mondom, hat kilométer széles, no, ott is eveztem. A leggyilkosabb a mangrovés szakaszok voltak, de hát ezért is mentem oda.
Vagyis amikor a fák, cserjék szerteágazó gyökerei mindent átszőve bármikor rabul ejthetnek, sőt…
De éppen ez a kihívás! Ezt látnom kellett, ott volt a helyem.
És?
Hihetetlen! Órákig mesélhetnék róla, annyira különleges! Minden evezésedre, minden mozdulatodra figyelni kell, és közben a körbeölelő természet, az érintetlen valóság maga a csoda! Azok a hangok, azok a színek, azok az illatok! Fantasztikus!
A legnagyobb nehézség?
Egyértelműen a szúnyogok! Azt nem lehet elmondani, hogyan és milyen mennyiségben! Volt, hogy jöttek, láttam, és megtámadtak, de mondjuk egy két méteres raj! Mint egy felhő! És nem tudsz mit csinálni! Rád szállnak és ölnek! Ütök, ahogy tudok, de hát addig már párszázan megtették a dolgukat. No, ezt se fogom elfelejteni soha!
Milyen a folyó?
Kávés színű, hordalékos, iszapos, piszkos. Előfordult, hogy egy ötszáz méteres szeméthalmon keresztül kellett átevezni magam. De hát ez egy szent folyam, emberek milliói itt és ebből élik az életüket. Nálunk ezt sokan nem értik, hogy nincs más, ezt adta vagy mérte rájuk a sors. Mégsem panaszkodnak, hanem élnek.
Mesélj!
A három hetes evezésem során nem tudtam nem találkozni vietnámi ladikokkal, vagyis egy-egy helyi család lakásával. Egyszer, hangsúlyozom, egyszer sem fordult elő, hogy ne integettek volna nagyon lelkesen és ne hívtak volna fel magukhoz. Elképesztő volt az ott tapasztalt szeretet!
Pedig te, fehér emberként, deszkán evezve, mégis csak furcsa szerzet lehettél.
Abszolút! Ezt mindenki megjegyezte! Mintha a holdról jöttem volna, annyira furcsa voltam nekik. De ez nem zavarta őket abban, hogy azonnal enni adjanak, ott ez magától értetődő. Ha két tál rizs volt náluk, az egyiket átnyújtották nekem! De ezt tették olyan magától értetődő természetességgel, hogy eszembe se jutott visszautasítani. Persze, európai emberként mindig próbáltam pénzt adni nekik, de mosolyogva és határozottan visszautasították. Mindig, mindenki. Ezek az emberek nagyon szegények, szó szerint napról napra élnek, mégis mosolyognak, kedvesek és segítőkészek. A jószerencsém elvitt egy lakodalomba is. Nem gazdag emberek házasodtak, sőt! Mégis, mindenki boldogan táncolt, mindenki örült, mindenki ölelkezett, ott a szeretet nem szöveg, hanem a valóság! A közösség pedig közösség, csupa nagybetűvel, az időseket megkülönböztetett tisztelettel kezelik. Ilyenkor eszembe jut, hogy itthon sokan hogyan bánnak az öregekkel, de ezt inkább hagyjuk…
Valamiféle nyavalyát is elkaptál.
A karomat, aztán a testem nagy részét ellepték kelések, kétszer is kezelték odakint, de lassan gyógyul, a kinti klíma és baktériumok okozták. De tudod, mennyire érdekel ez engem, hahaha. Mindennek van ára, hát, most ez lett, nem kellemes, de kit érdekel?
Tehát Vietnám elvarázsolt?
Másként fogalmaznék. Rabul ejtett. Ahogy mondtam, magán a vidéken túl egyre jobban érdekel az ott élő emberek világa. Nagy szerencsémnek tartom, hogy láthattam, mi történik ott. Messze nem az, ami itt, a fényességes Nyugaton.
Kíváncsi lettem.
Nagy, nagyon nagy a különbség. Nyugaton uralkodik az én-én-én központú világ. Ezzel szemben teljesen mást tapasztaltam keleti útjaimon: tiszteletet és szeretetet. A nyugatiak reggeltől estig nyomják az emberekre, elfogadás, de fogalmuk sincs, mit jelent ez. Én láttam és megtapasztaltam. Nagy bajban van a Nyugat, maradjunk ennyiben.
Következő út?
Tudod, amikor megindul a hangya az agyban… Mondjuk a Yukon érdekel.
De hát ott többször is voltál!
De nem nyáron!
Szilágyi Norbert
