A III. Rövidpályás Buda Kupa harmadik és egyben utolsó fordulóján, a Gyarmati Dezső Sportuszodában járt a BSE Palóc Farkasok Úszószakosztály. A versenyzők ezúttal is kitettek magukért, szép eredményekkel, csillogó érmekkel zárták a versenyt. Vidomusz Dóra országos kupasorozatot nyert meg a korosztályában és a MUSZ ranglista 200 vegyes élére állhatott.
Befejező fordulójához érkezett a nívós kupasorozat. A rangos megmérettetésen a BSE Palóc Farkasok Úszószakosztály színeiben szép számú versenyző állhatott rajtkőre és mérhette össze ügyességét, erejét és gyorsaságát.
Vidomusz Dóra és Vidomusz Zsófia négy számban indult ismét, egyéni csúcsokat, és országos első időt is úszva, eredményesen szerepeltek. Dóri mind a négy versenyszámban győzedelmeskedett, ezzel a korosztályos értékelést megnyerve a Buda rövidpályás kupát és különdíjat is elnyerte a négy aranyérem mellé.

Zsófinak is sikerült javítania az egyéni legjobbjain, és még egy nem várt hatodik helyezést is elért a legnépesebb versenyszámban.
Külön öröm és büszkeség, hogy a tavaszi versenyszezon után ismét sikerült a MUSZ korosztályos ranglistán Dórinak az élre állnia, most 200 méter vegyes úszásban. Jelenleg nincs ebben a versenyszámban Dóritól gyorsabb 7-8 éves magyar úszó.

Eredmények:
- 200 m vegyes: Vidomusz Zsófia 12., Tokodi Zóra 5., Vidomusz Dóra 1.
- 100 m hát: Vidomusz Zsófia 9., Tokodi Zóra 8., Zsombok Lilianna 8., Vidomusz Dóra 1.
- 50 m gyors: Vidomusz Zsófia 9., Tokodi Zóra 5., Zsombok Lilianna 10., Vidomusz Dóra 1.
- 100 m mell: Vidomusz Zsófia 6., Tokodi Zóra 6., Zsombok Lilianna 9., Vidomusz Dóra 1.
A három fordulós versenyen AQUA pontverseny számítás szerint a 2017-es korosztályban a legtöbb pontot elért versenyző Vidomusz Dóra lett.
Felkészítő edzők: Szabó Eszter, Petruska László, Csizmarik Bence és Gáspár Csenge.

