A Magyar Innovációs Szövetség az Óbudai Egyetemen rendezte meg az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) budapesti válogatóversenyét, amelyre balassagyarmati informatikusok is neveztek és szép sikert ért el a Nógrád Vármegyei SzC Szondi György Technikum és Szakképző Iskola csapata.
Három, kétfős csapattal vettek részt a szondisok a 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia regionális előválogatóján. Tresó Botond és Novák Zsombor 12.A osztályos tanulók a „Deep Explorer RFI” c. projektjüket, Kránicz Bence és Kosik Krisztián 13.A osztályos technikusok a „Smart Vision Mobile” c. projektet, míg Maier Márton és Dropka Bence szintén 13.A osztályosok a „Pepper Identity” c. projektet ismertették a szaktekintélyekből álló, nagy létszámú zsűri előtt. A versenyen 76 csapat mérte össze a tudását. A diákok pedig derekasan helyt álltak, s bebizonyították, hogy helyük van a legjobbak között.
A „Pepper Identity” projekt az Informatika kategóriában III. helyen jutott tovább az országos döntőbe. Dropka Bence és Maier Márton pedig 30-30 felvételi pontot kapott az Óbudai Egyetemre jelentkezésének sikeréhez. A díjazott arcfelismerő programjuk mellett egy tárgyfelismerő programot is készítettek a szondisok, ez egy pótkvalifikációban kerülhet az országos döntőbe. Felkészítő tanáruk Tresó Pál oktató volt, aki külön díjban részesült. Az eseményt Palkovics László Mesterséges Intelligenciáért felelős kormánybiztos is megtisztelte jelenlétével.

A válogatóversenyeken díjat nyert diákok bekerültek az OTIO második fordulójába, és ezzel együtt a több hónapos mentorálással támogatott felkészítő programba. Ezt követi majd a 2026. májusában az országos döntő, amelynek nyertes pályázatai pénzjutalomban részesülnek. Ott a három első díjas versenyző pedig részt vehet az EU Fiatal Tudósok 2026. szeptemberében megrendezendő európai döntőjén. Emellett a legjobbak további rangos nemzetközi versenyekre is eljuthatnak, többek között az Egyesült Államokban megrendezendő tudományos versenyek világbajnokságára (Regeneron ISEF), és ott lehetnek a Nobel-díj átadási ünnepségen is. A versenyzők részt vesznek még a Taiwan International Science Fairen, a London International Youth Science Forumon, a svájci rendezésű International Wildlife Research Weeken, az ugyancsak Svájcban megrendezett Swiss Talent Forumon, valamint a The Stockholm International Youth Science Seminaron.

