Brüsszeli ellenszélben és a háború árnyékában is jól teljesítettünk. A többes szám természetesen nem amolyan királyi többes: Nyugat-Nógrád településeit, közösségeit értem alatta, akik fáradhatatlan munkakedvvel és hatalmas erővel dolgozták végig térségünk épüléséért, szépüléséért ezt az évet is – többek között erről is beszélt Balla Mihály (FIDESZ-KDNP), aki 1998 óta képviseli Nyugat-Nógrádot az Országgyűlésben.
Megvette már a karácsonyi ajándékokat családtagjainak?
Ezek beszerzését alapvetően a feleségem végzi, persze megbeszéljük, de ő az ötletgazda és az ügyintéző is. Egymásnak persze igyekszünk „titokban” ajándékot venni; általában valami apróságot, mert a családon belül leginkább közös ajándékkal lepjük meg egymást, kivéve az unokákat, akiknek leginkább valamilyen játék, mesekönyv kerül a karácsonyfa alá. Fejben már összeraktuk, hogy kinek mit gondoltunk ki, egy része megvan, a többi pedig folyamatban. Senki sem marad ajándék nélkül, ez az egy biztos. De a legfontosabb, hogy együtt legyen a család.

Év vége felé közeledvén számvetést is készít az ember: milyen esztendő volt 2025?
Számos kis-és nagyberuházáson vagyunk túl, és jó néhányba év közben kezdtünk bele, ezek még folyamatban vannak. Úgy érzem, brüsszeli ellenszélben és a háború árnyékában is jól teljesítettünk. A többes szám természetesen nem amolyan királyi többes: Nyugat-Nógrád településeit, közösségeit értem alatta, akik fáradhatatlan munkakedvvel és hatalmas erővel dolgozták végig térségünk épüléséért, szépüléséért ezt az évet is.
Az év legemlékezetesebb mozzanata?
Talán, amikor Orbán Viktor Donald Trumppal találkozott. Ennek egyszerre volt szimbolikus és kézzelfogható hozadéka. Egyrészt hazánk mentesült az energetikai szankciók alól, másrészt a nyugat-európai országok vezetői látták, milyen hatalmas szövetségesünk van az Amerikai Egyesült Államok személyében.
Az év legeredményesebb politikai lépése?
A jelenleg családtámogatási rendszer működtetése és kiterjesztése, az adóterhek enyhítése, a 14. havi nyugdíj bevezetése, a Magyar Falu Program és a többi állami támogatási forma segítségével a vidék felvirágoztatása. Ez csak néhány lépés, amely most hirtelen az eszembe jutott, de estébe nyúlóan tudnám sorolni az elért eredményeket, ugyanis nincs olyan, hogy legeredményesebb. Rendszerben kell gondolkodni, és a kormány által végzett feladatoknak, intézkedéseknek ugyanaz a lényege: Magyarországon minden polgár békében, anyagi biztonságban és megbecsülésben éljen.

Az év legnagyobb csalódása?
A csalódás egy érzelmi fogalom. A politika pedig az értelem tudománya. Azt például, hogy az ember kire szavaz, jobb esetben nem érzelmi alapon kell eldönteni. Ez pontosan olyan hiba lenne, mint amit a baloldal rendre elkövet minden választás után, nevesen, hogy a számukra kedvezőtlen eredmények után a polgárokat kezdik hibáztatni. Márpedig a választópolgár döntése sosem számíthat hibának, azt mindig el kell fogadni és tiszteletben kell tartani. Ilyen és hasonló okokból áll hozzám közelebb az úgynevezett eredmény-politizálás. Én megmutatom a szavazóimnak, hogy közösen mit sikerült elérnünk az elmúlt 4-10 évben, ők pedig a szavazófülkébe lépés előtt mérlegelnek.
Milyen állapotban fordul rá a Fidesz a választási kampány legaktívabb időszakára?
Abban az állapotban, amelyben minden, a Parlamentbe bekerülni kívánó pártnak lennie kellene. A többiekkel ellentétben ugyanis a Fidesz egységes politikát folytat, következetesen tartja magát a megtartani kívánt eredményekhez és az elérni kívánt célokhoz. A Fidesz-KDNP pártszövetség pedig az egyetlen olyan politikai közösség jelenleg, amely képes működtetni egy kiterjedt államapparátust. Nekünk ugyanis nem tiktokereink, meg Insta-influenszereink, hanem valódi szakértőink vannak.
Milyen eredménnyel lenne elégedett jövő áprilisban?
Fidesz-KDNP győzelemmel, mondjuk hasonlóan a 2022-eshez.
Ismét indul egyéniben, milyen szereplésre számít?
Nyugodt szívvel megelégszem a 4 évvel ezelőtti, 60%-os győzelemmel.
Mi a központi üzenete a kampányban?
Az, amiről mindenki a saját szemével győződhet meg, ha a választókerületemhez tartozó 84 település bármelyikén jár, hogy Nyugat-Nógrád soha nem látott fejlődésen ment át az utóbbi 10 évben. Azért mondom ezt az időtartamot, mert több pályázati lehetőség is segítette a fejlesztéseket: TOP, TOP+, Magyar Falu Program, vidékfejlesztési programok, vállalkozásfejlesztési pályázatok. Majdnem minden közintézmény megújult, óvodákat, bölcsődéket, tanuszodákat építettünk. Persze, van még teendő ezen a téren is, de jól haladunk, jól haladnak a helyi közösségeink. Viszont a közutak állapotán még lenne mit javítani. Ez folyamatos munkát igényel, mivel a fellendülő iparosodás és a járművek megnövekedett száma miatt útjaink hatalmas megterhelésnek vannak kitéve. Ezen a téren is jelentős előrehaladást értünk el, nemcsak közúti, külterületi, hanem belterületi útjaink is folyamatosan újulnak meg.
Hogyan látja a Tisza Párt esélyeit?
A kampány már megkezdődött, ezt nyilván mindenki tudja, az ellenzéki pártok jelöltjei ugyanakkor nem mutatnak valami nagy aktivitást, a szokásos gyalázkodáson kívül. Nekem pedig bőven van tennivalóm itt, Nyugat-Nógrádban, és természetesen a Parlamentben is. Gondolom, ha előbb nem, február-márciusra ötödik sebességbe kapcsol a kampány mindenkinél, talán akkor lesz értelme bármiféle esélylatolgatásnak. Egyelőre végzem a munkám.

A Magyar Péter-jelenségről mi a véleménye?
Elképesztő, hogy valaki, aki két éve még könyörgött azért, hogy Orbán Viktor közelében lehessen, azzal indított politikai karriert magának, hogy titokban lehallgatta a saját feleségét, a gyermekei anyját.
Ön szerint is veszélyes az országra nézve, ha külföldről finanszíroznak médiumokat, újságírókat?
A lehető legveszélyesebb. Háborút ugyanis nemcsak lőfegyverekkel, hanem lejárató cikkekkel is lehet folytatni. A magyar kormány megbuktatását pedig Brüsszel, nem titkolva, ugyanúgy támogatja, mint az ukránok fegyverkezését. Pedig egyikhez sincs semmi közük. Egy szuverén nemzetállam belpolitikájába, nemzeti jogkörben meghozott döntéseibe beleavatkozni elfogadhatatlan. Ma ez zajlik, például a Magyarországnak járó uniós pénzek visszatartásának az esetében is. De említhetném azt is, hogy miközben megvédjük hazánk és Európa határait az illegális migrációtól, aközben egy összegben 200 millió euró, és további napi 1 millió euró büntetést szabtak ki ránk Brüsszelből. Zárójelben megjegyzem, Lengyelországot a hasonló határzárért két hónapja Ursula von der Leyen megdicsérte. Ennyit a brüsszeli kettős mércéről.
Hogyan látja, elérhető közelségben van a tűzszünet vagy a béke az ukrán fronton?
Bízom abban, hogy legalább a tűzszünetet sikerül mielőbb kiharcolni. Remélem, hogy közel van a béke megteremtése, hogy ne legyen több áldozat egyik oldalon sem, ne legyen háború a szomszédunkban. Ez Magyarország és Európa legfontosabb érdeke, hiszen amellett, hogy nem halnának meg többen a harcmezőkön, a béke magával hozná a gazdaság erősödését, az energiabiztonságot.
Mi arról a véleménye, hogy a nyugati vezetők számolatlanul öntik a pénzt a korrupt Zelenszkij-rezsimbe?
A rómaiaknak volt erre egy jó kérdésük: cui prodest, azaz kinek az érdeke? Esetleg a Nyugat azért öl pénzt Zelenszkij kormányába, mert ebből anyagi előnye származik? Na, nem a nyugati országok polgárainak, hanem a vezetőiknek. Ukrajnában sosem látott mértékű korrupciós botrányok láttak napvilágot, közben Brüsszelből tovább juttatnák számolatlanul a támogatásokat, akár közös európai hitelek felvételének az árán is. Ez önmagáért beszél.
Ukrajna felgyorsított EU-csatlakozásához mit szól?
Partnerségi megállapodás lehetséges, uniós csatlakozás, amíg mi kormányon vagyunk, és meghagyják a vétójogunkat, teljesen kizárt. A vétó elvételével egyébként a nyugati demokrácia látszata is megszűnne. Visszatérve az uniós csatlakozáshoz: ennek igen komoly előfeltételei vannak, úgy, mint a csatlakozni kívánó ország belpolitikai és gazdasági stabilitása, az emberi jogok betartása, stb. Ukrajna, ahol egy korrupt rezsim uralkodik, jelenleg háborúban áll, az ország költségvetési helyzete már a háború előtt is nagyon rossz állapotban volt, a háború és az egyéb korrupciós botrányok miatt Ukrajna egyszerűen képtelen saját magát külső pénzügyi támogatások nélkül fenntartani. De például Ukrajna energia-ellátása Magyarország felől biztosított, a villamos áram közel 40%-a hazánkból érkezik hozzájuk, és rajtunk keresztül érkezik a földgáz és a kőolaj jelentős százaléka is. De ide tartozik az is, hogy az őshonos nemzetiségek, köztük a magyar, segítése helyett azok ellehetetlenítése folyik. Ráadásul napi szinten látunk videókat az erőszakos, embertelen kényszersorozásokról. A csatlakozás feltételei közül jelenleg semelyiknek sem felel meg Ukrajna, ezt mindenki látja és hallja, aki nyitott szemmel és füllel él.

Végezetül evezzünk békésebb vizekre: hogyan történik a Karácsony önöknél?
Mindenkinek megvan a feladata, enyém a karácsonyfa állítás, közösen főzünk, feleségemé készíti a süteményeket. Azután persze ajándékozás, éjféli mise, rokonlátogatások. A tervezés nagy szerepet kap idén is, mikor jöjjenek a gyerekek, mikor menjünk mi a gyerekekhez, tehát lényegében ugyanúgy zajlik minden, mint más családoknál, ugyanúgy szeretetben és békességben. Azt talán már mondanom se kell, a politika néhány napra parkolópályára kerül. Áldott Ünnepeket kívánok mindenkinek!
Szilágyi Norbert

