Az ügyészi indítvánnyal egyezően a bíróság elrendelte annak a 31 éves, többszörös visszaeső férfinek a letartóztatását, aki édesanyját bántalmazta közös otthonukban.
A gyanúsított 2023. július hó 27-én, 20 óra körüli időben az egyik Nógrád vármegyei településen a családi házukban, vacsora közben szóváltásba keveredett a vele együtt lakó édesanyjával. Vacsora közben az ételt a tányérral együtt a sértett felé dobta, majd felállt az asztaltól és a nő fejét és az arcát, valamint oldalát több alkalommal ököllel megütötte, és jobb lábával az oldalába rúgott.
Amikor a gyanúsított abbahagyta a sértett bántalmazását, a nő egy seprűvel elkezdte összeseperni a kiborított ételmaradékot, mire a fia elvette tőle a seprűt, és annak nyelével testszerte ütlegelni kezdte őt olyan erővel, hogy a fa seprűnyél négyfelé tört.
A sértett a gyanúsított általi bántalmazás következtében orrcsonttörést, valamint arc- és koponyazúzódásos sérüléseket szenvedett, melyek közül az orrcsonttörés gyógytartama 8 napon túli.
A férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt indult nyomozás. A gyanúsított nyolc alkalommal volt már büntetve, mostani cselekményét is más büntetőeljárások hatálya alatt követte el.
A Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását a bűnismétlés megakadályozása érdekében, különös figyelemmel arra, hogy a férfi a sértettel egy háztartásban él. A bíróság az indítvánnyal egyezően a gyanúsított letartóztatását egy hónapra elrendelte.