Az ügyészség indítványával egyezően a bíróság elrendelte egy nógrádi testvérpár és egyikük fiatalkorú gyermeke letartóztatását, akiket rablás és csoportos garázdaság elkövetésével gyanúsítanak.
A nyomozás eddigi adatai szerint a 32 és 31 éves nők és egyikük fia, valamint még mintegy tíz családtagjuk augusztus 4-én bementek egy szécsényi üzletbe, ahol szétszóródtak, hogy a tulajdonos és a pénztáros figyelmét eltereljék. A 14 éves fiú eközben két napszemüveget el akart rejteni ruházatában, a tulajdonosa ezt észlelve távozásra szólította fel, majd mivel a fiú ennek nem tett eleget, a férfi megpróbálta tőle elvenni az árucikkeket.
Ekkor a fiatal lefogta és többször megcsavarta a sértett kezét, valamint nyakon is ütötte őt, mindeközben a családtagok körbevették őket és lökdösni kezdték a férfit.
A tulajdonosnak nehezen, de sikerült kiterelnie a tömeget a boltból és próbálta bezárni a bejárati ajtót, azonban a feldühödött emberek befeszítették azt, rángatták a kirakatot, a férfit megdobálták a boltból magukkal vitt különböző tárgyakkal, és további bántalmazással, életének kioltásával fenyegették meg. A tulajdonos a szitkozódó, őt leköpködő embereket paprika spray használatával próbálta a bolton kívül tartani.
A testvérpár és a fiatalkorú, valamint egy gyermekkorú társuk ezután nekitámadtak a sértettnek, a bolt hátsó részébe lökdösték, tettleg bántalmazták és próbálták a földre szorítani.
A cselekményeket egy járókelő észlelte, bement a boltba és a sértett védelmére kelve kiküldte onnan a támadókat, majd kihívta a rendőrséget, akik elfogták a gyanúsítottakat.
A fiatal fiú ellen a dolog megtartása végett erőszakot, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmazva elkövetett rablás bűntette, valamint – anyjával és annak testvérével együtt – csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt indult büntetőeljárás.
A kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmények elkövetésére tekintettel a Balassagyarmati Járási Ügyészség indítványt tett a gyanúsítottak letartóztatására, melyet a járásbíróság nyomozási bírája a bűnismétlés megakadályozása és a terheltek jelenlétének biztosítása érdekében el is rendelt.
A döntést a Balassagyarmati Törvényszék helybenhagyta, így az végleges.