spot_img

Eladta ismerőse autóját, majd meg is verte őt

2024. okt. 4.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 21 éves salgótarjáni férfi ellen, aki előbb szívességet kért ismerősétől, majd több bűncselekményt is elkövetett ellene.

A vádirat szerint a fiatal férfi 2021. augusztus 11-én éjjel Salgótarjánban leintette egy autót vezető ismerősét, és megkérte, hogy vigye el őt egy vendéglőbe. A vendéglő melletti benzinkúton a sofőr tankolt, majd bement fizetni, a vádlott ekkor átült a volán mögé és Bátonyterenyére hajtott, ahol a gépkocsit az abban talált értékekkel – így a sértett mobiltelefonjával, ruhaneműivel, személyi irataival – együtt eladta.

Másnap délelőtt a sértett felkereste a férfit, hogy visszakérje az autót és a dolgait, azonban a vádlott ököllel arcon ütötte, majd a menekülő sértettet felbuktatta és meg is rúgta őt.

A vádlott a bántalmazással nyolc napon belüli sérüléseket, lopási cselekményével összesen 110.500 forint kárt okozott ismerősének.

A járási ügyészség a férfivel szemben lopás bűntette, garázdaság vétsége és – mivel a járművezetéstől el volt tiltva – járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségével vádolta meg, amiért felfüggesztett szabadságvesztés büntetést és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott vele szemben.

Az ügyészség akkor indítványoz próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést, ha alaposan feltehető, hogy ez a tettest visszatartja újabb bűncselekmény elkövetésétől. Amennyiben mégsem tanúsít törvénytisztelő magatartást és a próbaidő alatt elkövetett újabb bűncselekményt követ el, az emiatt kiszabott szabadságvesztés végrehajtása már nem függeszthető fel, és a korábban felfüggesztett büntetést is le kell töltenie.

Legújabb cikkek

Programok