Harmincnyolc éve neveli a dobóatlétákat, matekot oktatott és iskolákat vezetett, legjobb tanítványa most szerzett ezüstérmet a világbajnokságon – Fábián Gábor, a Vitalitás SE szakvezetője a hetedik ikszbe lépve is tonnákat mozgat meg.
Gratulálok, szép volt, Gábor!
Köszönöm, de azért mégis csak Rolié a fő érdem.
A VB-ezüstért mindenképpen, ám most a 70. születésnapodra gondolok.
Nem is tudom hirtelen, hogy szomorkodjak vagy örüljek?
Utóbbira biztatnálak.
Magam is efelé hajlok, több barátom is figyelmembe ajánlotta, hogy sokan szerették volna ezt a szép kort megélni.
Nincsenek véletlenek! Minapi interjújában azt nyilatkozta Roland, kiváló az összhang kettőtök között, a legjobb barátjaként tekint rád, és tessék, mindketten szeptember 8-án láttátok meg a napvilágot!
Erről már többször beszéltünk Rolival, szerintünk is van valami a háttérben, a sorsban, vagy a Jóisten akaratában, tényleg nem lehet véletlen, hogy egymás mellé sodort bennünket az élet hét évvel ezelőtt.
Hogyan emlékszel a kezdetekre?
Mindig is kerestem a suliban a jó kiállású srácokat, hogy elcsábítsam őket a dobóedzésekre. Nem történt ez másként Rolival sem, hatodikos korában szóltam neki és egy barátjának, hogy próbálják meg. Jártak becsülettel, ma már érdekesnek tűnhet, hogy az első évben jobb volt a haverja. Aztán történt valami, gondolom, Roli szerette volna utolérni a cimboráját, ezért hetek alatt összeszedte magát, szinte berobbant, 10 métert fejlődött villámgyorsan, 14 évesen már 59 métert dobott, egy évvel később, már 5 kilós kalapáccsal 60 méternél járt, 17 évesen pedig már 76,70-es megyecsúcsot állított fel.
Erre mondják, egyenletes fejlődés?
Visszaesések teljesen természetes módon nála is előfordultak, például a covid-járvány alatt többször is betegeskedett, ez értelemszerűen meglátszott az eredményein, amikor érettségizett, akkor sem volt csúcsformában, ám ezek a megtorpanások csak néhány hétig tartottak, a gondok elmúlásával ismét egyenesbe került. Roli nagyszerű alany, vele mindig öröm volt tréningezni.
Miként a többi tanítványoddal, elvégre már 38 éve irányítod a gyarmati dobóatléták edzéseit!
Bizony ám! 1986-ban szólt Szabó Béla, a BSE atlétikai szakosztályának vezetője, hogy a már működő futó és gyalogló csoport mellé alakítsam meg a dobócsoportot. Még Borsodból ismertük egymást, jómagam ózdi sportolóként junior megyei első, észak-magyarországi bajnok kalapácsvető voltam. Egy év alatt elvégeztem az edzői képzést és megkezdtük a menetelést.
Sikerben nem volt hiány.
Nincs okunk panaszra. A teljesség igénye nélkül meg kell említenem Kovács Lászlót és Nagy Csabát, akik a serdülő válogatott keret tagjai voltak, de a gyermekeim, Gábor és Zsuzsa mellett Tomon Mária, Fazekas Dorothy és Deák Zsanett évekig a kalapácscsapat országos dobogósai voltak, mellettük Kislászló Johanna, Csernák Tamás, Vetró Gergő, Tomon Gergely is szépen szerepeltek, Ódor Vivien és Gömör Marianna is korosztályos válogatottak lehettek.
Kevesen tudják, nem csak edzőként, hanem alkotóként is segítetted a szakosztályt.
Aligha kell mondanom, anyagilag soha nem voltunk eleresztve, így aztán jobb híján magam terveztem, gyártottam az eszközöket, nem csupán a golyókat, hanem fekpadokat, súlyzókat is. Hosszú évekig segítettek a város gyárai is, de nekem sem okozott gondot a hegesztés.
Roland jó formában várta a világbajnokságot.
Májusban már láttam, hogy nincs gond, technikailag is rendben volt, nem véletlen, hogy edzéseken többször is megdobta a 76 métert. Elmentünk Tatára edzőtáborozni, egy hétig az olimpiára készülő dobók mellett készülhettünk, nagyon jól alakult minden. A VB előtt másfél héttel visszamentünk Tatára, hogy tovább csiszoljunk mindent, a perui versenyidőpontokhoz igazítottuk a tréningeket, öröm volt minden nap, holott 36 fokban nyomtuk.
Ezek után egyértelműen a VB-döntőbe vártad a tanítványod?
Ilyet nem mondok, mert egy világversenyen rengeteg mindentől függ a szereplés. Inkább úgy fogalmaznék, hogy tudtam, ha hozza azt, amit itthon produkált, akkor szép reményeink lehetnek.
Roli hozta.
Méghozzá úgy, hogy az elutazás előtt a sok edzéstől beállt a dereka, ami kissé megijesztette őt, lévén nem tudott rendesen kiforogni. Szerencsére odakinn kapott egy gyúrót, aki helyrehozta őt, elmúlt a fájdalom, a mozgás is teljes lett. Az is sokat számított, hogy itthon rekkenő hőségben készült, Peruban meg kellemes 22 fok volt. A kajával, a szállással sem volt gond, szóval a körülmények nem hátráltatták, ilyenkor minden apróság számít.
Simán a fináléba került, tedd a kezed a szívedre, bíztál a dobogóban?
Természetesen folyamatosan figyelemmel kísértem a versenyzését, amikor bekerült a nyolcba, akkor mondtam, most már minden lehet, csak egy jó dobás kell, mikor minden összejön. Meglett az a dobás, a 75,33-as egyéni csúcs, a megye rekord. Nem mondhatok mást, a legnagyobb versenyén, a legfontosabb pillanatban dobta meg eddigi legjobbját, hát kérhet ennél többet egy edző?…
Szombathely kiváló választásnak tűnik.
A legjobb helyre került Roli. A suli, az edzői diploma fontos, az ország legjobb dobóegyesületét pedig felesleges dicsérnem, miként új edzője, Németh Zsolt is közismerten kiváló szakember.
Mit vársz Rolandtól?
Szívós srác, szorgalma és kitartása kivételes, amit a fejébe vesz, azt biztosan megcsinálja. Egyáltalán nem mellékes, hogy fegyelmezett, jól nevelt, az edzésmunkájával nem lesz gond. Azt gondolom, tovább csiszolják a technikáját, tovább erősítik, szépen felépítik őt.
Jövőre U23-as EB lesz.
Ott a helye, egy jó alapozással ismét leteheti a névjegyét a nemzetközi mezőnyben.
Évek múlva olimpia?
Egyértelműen ez a távlati cél. Alkatilag és emberileg is benne van.
Az ebédeken mindenesetre már nem múlik…
Hahaha! Az tuti! Két évvel ezelőtt is megfordultunk a válogatott tatai bázisán, Pars Krisztiánnal, a londoni olimpia aranyérmes kalapácsvetőjével ebédeltünk, Roli vacillált, hogy egy vagy két rántott húst tegyen a tányérra. Az olimpiai bajnok megkérdezte tőle, Roli, olimpiai bajnok akarsz lenni? Persze, hangzott a felelet. No, akkor egyél rendesen, veregette hátba Krisztián. Ezen a nyáron már más volt a helyzet. Roli gond nélkül benyomott hat szelet sült húst.
És a mestere?
Mikor vele ebédeltem, én sem fogtam vissza magam, hahaha. De itthon azért vigyázok, elvégre már 70 éves vagyok.
Aki a mai napig keményen edz!
Ezt nem bírom abbahagyni, még mindig élvezem, hogy heti 30 tonnát megmozgatok. Fekvenyomok, tárogatok, guggolok, ha egy napot kihagyok, már hiányzik.
Nem panaszkodhatsz unalmas hétköznapokra.
A család áll az első helyen, imádom az unokákat, a parányi nyírjesi birtokon is tevékenykedem, az edzőséget pedig szeretném addig csinálni, amíg bírom, amíg szükség van rám és lesznek gyerekek, akik dobni akarnak.
Ha már évfordulókról sok szót ejtettünk, éppen 30 éve született Hevesi Tamás közismert slágere, ami rád is illik: Ezt egy életen át kell játszani.
Csak így érdemes, nem?
Szilágyi Norbert
fotó: facebook
