Három évtizede az élete, szótárában nem szerepel a feladás, a kalandorság világlátássá nemesült – egyet fizet, kettőt kap akció: aki úti beszámolóra vágyik, az sem csalódik, de aki magvasabb gondolatokra éhezik, az is gazdagodik. Kovács László, a közismert gyarmati túlélő jó szokásához híven ismét mérföldkőhöz érkezett.
Nehogy má’n csak úgy lazuljunk…
Tudtam, hogy Thaiföldre megyek egy sup-os jógatanfolyamra, ezért jó előre megterveztem, hogy onnan átugrom az indonéziai Szumátrára, mivel ott még nem jártam.
Magától értetődik, közlekedés kiváló…
Persze, kezdődött 4 óra komppal, aztán jött többórányi buszozás, két órás repülés, majd következett újabb, röpke 5 órás zötykölődés úttalan utakon, egy rozoga járműben, de nem mondhatok mást, még ezt is élveztem.
Végül is a tüske a köröm alatt is a boldogság netovábbja…
Erről van szó!
Megszállott szent őrültekkel csak a legnagyobb tisztelet hangján beszélek: miért?
Mert érdekelt. Kíváncsi voltam. Tudni akartam, mire vagyok képes.
Többször is jártál már dzsungelben, miért izgatott újra?
Egyrészt rájöttem, hogy ez a közeg az én igazi otthonom.
Negyven fokos hőmérséklet, kilencven százalékos páratartalom, órákig szakadó eső…
Tudom, hogy hihetetlennek tűnik, de itt érzem jól magam. Másrészt magamat is újabb lecke elé állítottam, ugyanis azt találtam ki, hogy egészen minimálisra veszem a túlélésem, kitolom az emberi határokat, hadd lássam, hogyan bírom. Ezért az eddigi legkevesebb ételt vittem magammal, vagyis napi egy erőlevest, némi vitamint és slussz.
Nyugaton ezt öngyilkossági hajlamnak nevezik…
Hát hogyne! A fényességes Nyugat! Hosszú évek óta van kitekintésem, mesélhetnék a valóságról.
Hallgatlak!
A világ messze nem olyan, ahogyan azt abba az imádott jólétbe beleunt nyugatiak képzelik! Szumátrán, a földteke egy mérhetetlenül szegény szegletében az emberek jó szándákúak, mosolygósak és segítőkészek. Ha van egy tál ételük, azt megosztják veled. Ha szállást keresel, este felültet az ócska motorjára, fél órát visz gidres-gödrös földutakon, hogy egy lepukkant putriban olcsón, 2 ezer forintnyi összegért intézzen neked fedélt, és még büszkén mondja, itt fürdőszoba is van, igen, egy hordó és egy lavór, amiből leöntheted magad, ám a második lavór víz után szól, hogy ennyi már elég lesz, ne pazarolj. De reggel jön érted és odavisz, ahová kéred, és amikor akarsz neki adni 5 dollárt, nevetve elhárítja.
Bemutatkozó extrém-verseny 21 évesen: 1995 – A világhírű Marathon Des Sables-en, a marokkói szahara önellátó futóversenyén 245 indulóból a 42. helyen ér célba (240 km). Egy évvel később ismét rajthoz áll ugyanitt, ekkor a 302 induló közül a 19.
2001-ben elindul a legendás Iditasport Alaska önellátó sífutó kalandversenyen és 3. helyen ér célba (170 km). 2003-ban a Yukon Arctic Ultra önellátó kalandversenyt a legjobb indulóként teljesíti (550 km). Egy év múlva ugyanezen a viadalon sífutásban is rajthoz áll és szintén mindenkit maga mögött hagy (550 km).
2006-ban a Naturaid Nonstop Kerékpárverseny következik, Marokkóban, a szaharai Atlaszhegységben, 3. helyen végez (650 km).
2009-ben ismét egyéni extrém túra, a jordánia Wadi Rum sivatagban győz le 250 kilométert.
2011-ben Finnország következik, Lapföld, egyéni, önellátó téli átkelés a sarkkörről indulva (450 km).
2012-ben Malajzia, egyéni túlélő expedíció (360 km). 2015: Rub Al Khali, Egyesült Arab Emirátusok, egyéni túlélő expedíció (400 km). 2016: Salar De Uyuni sósivatag, Bolívia, egyéni túlélő expedíció (410 km). 2018-ban Francia Guyana esőerdejében barangol két hétig. 2003 őszén a legnagyobb norvég fjordokat járja be, tavaly februárban a Kenyir Tó vidékén kalandozik, ahol 340 sziget magaslik a vízben, ez a világ legősibb dzsungele.
Pedig ott 5 dollár jelentős összeg…
Persze, de beszélnek erről Nyugaton? Nyilvánvalóan azért sem, mert évtizedek óta mérhetetlenül kizsákmányolják ezeket a jobb sorsra érdemes, szerencsétlen népeket. Meglepő, de elég sokan valamennyire beszélnek angolul, így kifaggattam őket egy-egy kaja közben. Elmondták, az ország nagy része munka nélküli, de aki dolgozhat, az csak amerikai és európai multi cégeknél, napi 5-10 dollárért! Világmárkáknak dolgoznak fillérekért, te meg itthon megveszed a szuper terméket 55 ezer forintért! Hoppá! Ébresztő! De szerintem már késő.
Miért?
Tíz napig eveztem a folyókon a magam készítette bambusz tutajon. Mindent láttam. Azt is, amikor a kristálytiszta folyókba este belenyomják a szeméthegyeket. Egy óra múlva mocsok lesz a vízből. Ez a multi, ez a nyugat, ez a civilizáció, amire mi olyannyira büszkék vagyunk. Sokadik dzsungeles, ha úgy tetszik, harmadik világbeli utam volt, és egyszerű kívül állóként mentem oda, tehát mondhatom, van rálátásom. Mindent tönkre tesz a multi!
Konkrétan?
Nem tudjátok elképzelni, milyen az, amikor 10 órán át tutajozol egy szépséges folyón és közben látod, hogy a parton ipari mértékben és brutális munkagépekkel irtják az esőerdőt. De úgy, hogy a látványtól meghasad a szíved, mert ez semmi más, mint undorító pusztítás, pénzéhes gyilkosság a csodálatos természet ellen.
Olajpálma?
Persze! És a pálmaolaj évek óta a mindennapi életünk része, hiszen szinte már minden termékben benne van, amit leveszünk az áruházak polcairól! Mert nagyon gyorsan nő, könnyen aratható, olcsón termelhető és mindenbe kiváló helyettesítő szer! Ja, az semennyit se számít, hogy az emberiség egyik legkártékonyabb anyaga, köztudottan rákkeltő, ugyan már! No, ezt a pusztítást végignézni, no, ez nem volt semmi élmény! Mindeközben mit számít, hogy ezek az erdőirtások gyakorlatilag a bolygó tüdejét pusztítják?
Evezzünk békésebb vizekre: vadak…
Tigris és krokodil a legveszélyesebb, de szerencsére csak lábnyomokat láttam.
Éjszaka?
Szokásos. A sátor alatt fél szemmel hunysz, mert minden állat éjjel él. És ott aztán vannak mozgások. De ezt már megszoktam a korábbi útjaim során.
Napközben?
Szúnyogok ezerrel, de nem úgy, mint itthon, hanem brutális rajokban. És a piócák. Mindig és állandóan. Félóránként kellett a tutajon állva lesöpörnöm a mocsok élősködőket. Vér után vér és utána a következők már a sebekre jöttek.
És?
Egy ideig zavart, aztán tudomásul vettem. Este lefertőtlenítettem a sebeket.
Jól bírtad?
Nem szoktam ilyet mondani, de most talán kijelenthetem, hogy elégedett vagyok magammal. Mint említettem, a minimumra vettem a történetet, ha úgy tetszik, tovább feszegettem a határokat és nem csalódtam magamban. Erősen mentem ki és ugyanúgy, sőt, lelkileg erősebben, sokkal erősebben jöttem haza. A nyugalmam mindvégig megvolt, ennek külön örülök.
Kiváló fizikai állapotban voltál?
Persze, folyamatosan edzek, az utolsó hetekben kicsit még rá is pakoltam, az említett okok miatt.
A legnagyobb meglepetés?
Mindenkinek van okostelefonja! Ezt én már egy ilyen szegény környezetben azért sem tudom összerakni, mert nem ócska, hanem komoly készülékek vannak már a gyerekek kezében is, és mindenki mindig fészbukozik!
Facebook? Már értem a pusztulást…
Óóó, régóta mondom, a közösségi média a világ egyik legnagyobb tönkretevője. Jól kitalálták, eredményesen is működik. Már ha a pusztulás eredmény, bár, egyre inkább úgy látom, sokaknak az.
Hogyan tovább?
Ahogyan eddig. Ha a fejemben elindul a hangya, vagyis jön egy gondolat, aztán igény, sőt, már maga a vágy, akkor nincs mit tenni. Lehet, hogy hétköznapi emberek ezt nem értik, de én így működöm, és ezen már nem is akarok változtatni. Vietnám továbbra is izgat, de Izlandra is gyakran gondolok, pedig a hideget annyira már nem kedvelem.
Az ősi buddhista mondás szerint az út a fontos, nem a cél.
Mindig is így gondoltam.
Még jobb hely lenne a bolygó, ha egyre többen így gondolnák.
Harminc év tapasztalatával talán mondhatom, hogy a Föld egy csoda. A legnagyobb csoda. Csak és kizárólag az emberek teszik tönkre. Nem te és én, nem Gizi néni és Jani bácsi, hanem a pénzéhes társaságok hálózata. Ahol a legnagyobb a szegénység és a legnagyobb a természet érintetlensége, ott találjuk a valót! Gyönyörű! Lélegzetelállító! Mások az illatok és az ízek! Másmilyen a csend! Ez maga a nagybetűs paradicsom! Az egész olyannyira fantasztikus és egyedi, hogy semmi máshoz nem mérhető! Miért tesszük tönkre? Miért hagyjuk, hogy a kapzsiság uralkodjon? Miért lettünk önsorsrontók?!
