spot_img

Nekiment a motorosnak

2024. ápr. 13.

Egy 44 éves férfi járművével balra kanyarodás közben nem biztosított elsőbbséget a szemből érkező segédmotoros kerékpárosnak és összeütköztek.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset okozása vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 44 éves érsekvadkerti lakossal szemben.

A férfi június 25-én 10 óra körüli időben közlekedett személygépkocsival Balassagyarmat belterületén a Kóvári úton Ipolyszög irányából, amikor haladása során az általa vezetett járművel egy bevásárlóközpont parkolójába balra történő bekanyarodása során, nem biztosított elsőbbséget a szemből, a városközpont irányából szabályosan közlekedő segédmotoros kerékpáros részére, melynek következtében a járművek összeütköztek. A baleset következtében a kétkerekű járművel eleső 70 éves férfi nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, illetve a járművekben anyagi kár keletkezett.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a férfi ellen folytatott eljárás vizsgálati szakaszát lezárta, és a keletkezett iratokat az ügyészség részére megküldte.

Legújabb cikkek

Programok