Az idei Tóth László emlékversenyen szép teniszsikerek születtek.
A nyár végéhez képest szokatlanul nagy hőségben került megrendezésre a Balassagyarmati Tenisz Egyesület hagyományos éves egyéni versenye a Tóth László emlékverseny.
– A csaknem egész napos rendezvényen, mint mindig idén is nagyon jó hangulat uralkodott, pedig a résztvevők száma ezúttal elmaradt a korábban megszokottól – mesélte Benkó Tamás, az egyesület elnöke, aki hozzátette, hogy a 12 fős mezőny három négyes csoportra lett felosztva, amelyekből a csoportelsők jutottak tovább a rájátszásra.

– A fiatalok képviseletében a Zérczi testvérek Regő és Bendegúz nagyon jól szerepeltek, Bendi két győzelmet is szerzett a csoportjában – számolt be a szép eredményekről az egyesületi elnök, akitől a felnőtt végeredményeket is megtudtuk. Első helyezett Hrubecs Péter lett, második helyen Zérczi Miklós végzett, míg a bronzérmet az egyesület elnöke, Benkó Tamás vívta ki.
– Mivel szenior versenyszám idén nem indult, Perneczky Zsoltnak, mint a legidősebb versenyzőnek egy különdíjat adtunk át. Külön elismerést érdemel, hogy Zsolt a legnagyobb melegben, több mint három órán keresztül kint volt a pályán, és sorozatban játszotta a meccseit – emelte ki Benkó Tamás.