spot_img

Tovább gyűrűzik a gyógycipős orvosbotrány: letartóztatások Nógrádban is

2024. ápr. 13.

140 rendőr, 17 helyszín, 40 lefoglalt elektronikai eszköz, több mint 5 terrabájtnyi kimentett adat. Ez a mérlege annak a rendőrségi akciónak, amit ismét a gyógyeszközökkel kapcsolatos visszaélések ügyében hajtott végre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. Három cégvezető és egy orvosi asszisztens bűnügyi őrizetbe került.

Mint köztudott, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál (KR NNI) még tavaly ősszel indult büntetőeljárás a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalás miatt. A szerteágazó ügycsoport nyomozásába a KR NNI-n túl több vármegyei rendőr-főkapitányság is becsatlakozott, így összesen már tizenkét nyomozócsoport dolgozik ezen ügyeken, az NVSZ-szel közösen.

A KR NNI nyomozói 2023. szeptember 5-én újabb 17 helyszínen tartottak akciót egyszerre egyidőben. Budapest mellett Pest, Nógrád, Csongrád-Csanád vármegyékben, illetve az ausztriai Bludenz városában hajtottak végre kutatásokat és elfogásokat a rendőrök. Utóbbi helyszínen azért, mert az egyik gyanúsítotthoz köthető ingatlan itt található. Hét személyt fogtak el, köztük négy cégvezetőt, két orvost és egy asszisztenst. Az intézkedésben összesen 140 rendőr vett részt, köztük négy osztrák. Az Ausztriában történt kutatások párhuzamosan zajlottak a hazaiakkal. A nyomozók összesen tizenöt telefont és SIM kártyát, nyolc számítógépet, tizenhét adathordozót foglaltak le, valamint kimentettek öt terrabájtnyi adatot is.

A nyomozás adatai szerint a két ortopéd orvosnak ugyanaz volt az asszisztense. A hölgy tartotta a kapcsolatot azzal a női cégvezetővel, akinek kft-je gyógyászati segédeszközök kiskereskedelmével, valamint idősek és fogyatékosok ellátásával foglalkozott. A vállalkozó három gyógyászati segédeszközök gyártásával foglalkozó céggel állt jogviszonyban. A gyanú szerint a visszaélések a korábbi ügyekhez hasonló módon történtek. Az orvosok általában különböző gyógyeszközöket és speciális intelligens kötszereket írtak fel olyan páciensek nevére, akik szakorvosi ellátásukon meg sem jelentek, és a segédeszközök használata számukra nem is volt indokolt.

Az orvosírnoknak általában a kiskereskedő nő mondta meg, hogy milyen termékeket írjon fel azon lepecsételt biankó vényekre, amiket az orvosok adtak át neki. A nővel kapcsolatban álló három cég aztán ezek után igényelte vissza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) az állami támogatásokat. A három kft. két év alatt (2020. és 2022. között) több mint ezer páciens nevével visszaélve, közel 8500 segédeszközre vonatkozóan mintegy 400 millió forintot kapott így vissza jogosulatlanul.

A cégekkel kapcsolatban álló kiskereskedő kft. ebből a gyanú szerint 107 millió forintot kapott, míg a kft. ügyvezetője és hozzátartozói különböző jogcímeken összességében közel 19 millió forintot. Az asszisztens több mint 5 millió forintot kapott meg ebből az összegből. A pénzt kiskorú gyerekei nevére nyitott bankszámlaszámra kérte utalni.

Az illegális visszaigénylések az érintettek együttműködésével hónapról hónapra gördülékenyen működtek. A KR NNI nyomozói a most elfogott orvosokat, cégvezetőket és asszisztenst költségvetési csalással gyanúsították meg. A kiskereskedelemmel foglalkozó nőnek és az orvosírnoknak ezen felül még üzletszerű vesztegetés miatt is felelnie kell, tekintve, hogy a gyanú szerint többeknek különböző előnyöket ígértek és adtak annak fejében, ha ezen illegális üzletben részt vesznek. A hét gyanúsított közül négyet (a vállalkozó nőt, két cégvezetőt és az orvosi asszisztenst) bűnügyi őrizetbe vették a nyomozók, és kezdeményezték letartóztatásukat. Két orvos és egy cégvezető szabadlábon védekezik.

A KR NNI Vagyon-visszaszerzési Hivatal a kutatásokkal párhuzamosan négy személygépkocsit, valamint számlákon és készpénzben összesen több mint 32 millió forintot foglalt le.

A „cipős akták” hónapról hónapra egyre terjedelmesebbek. A most elfogott személyekkel együtt az ügycsoportnak mára 51 gyanúsítottja van: 20 orvos, 18 cégvezető, 9 alkalmazott és 4 orvosi asszisztens. Jelenleg heten vannak letartóztatásban, négyen bűnügyi őrizetben, hárman bűnügyi felügyelet alatt állnak, míg a többiek szabadlábon védekeznek.

Legújabb cikkek

Programok