spot_img

Autó helyett gyalog és bringázva

2024. okt. 8.

Nagy siker övezte az Európai Mobilitási Hét balassagyarmati programjait. Több százan tették le a voksukat a környezetbarát biciklis és gyalogos közlekedési módok mellett.

Az Európai Mobilitási Hét a kontinens legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya, egy összeurópai kezdeményezés része, amely kifejezetten az észszerű közlekedés gazdaságnövelő hatásaira helyezi a hangsúlyt. Immáron huszonkettedik alkalommal szervezték meg a rendezvénysorozatot, melyhez Balassagyarmat Önkormányzata több programmal is csatlakozott, hogy népszerűsítse a környezetkímélő, fenntartható közlekedési eszközöket.

Ebben az esztendőben az energiatakarékoskodásra helyezték a hangsúlyt a rendezvény szervezői. A városban is nagy népszerűségnek örvendett a kezdeményezés, egy hét alatt több százan választották a környezetkímélő, energiatakarékos közlekedési megoldásokat.

– A városban a környezetbarát és fenntartható városi közlekedést népszerűsítő egyhetes program „Bringázz a Palócföldön!” című sportos eseménnyel startolt el. Az érdeklődők Koleszár Norbert túravezető irányításával tehettek egy felejthetetlen körtúrát a környező falvakban. A bringás esemény a Civitas Fortissima térről indult el – árulta el Medvácz Eszter, a város ifjúsági-kulturális referense, aki azt is megosztotta, hogy a Bringás Reggeli program részeként a főtéren meleg reggelivel látták vendégül a munkába és iskolába biciklivel igyekvőket, köztük a helyi postásokat és a Mikszáth Kálmán Technikum fiatal kadétjait is.

Továbbá a rendezénysorozat részeként pénteken autómentes napot hívtak életre. Ezen az eseményen a résztvevők nyeregbe pattanva bringázhattak egy kört a városban. A kezdeményezéshez a városi iskolások, pedagógusok és számos helyi polgár is csatlakozott. A bringás felvonulás a Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet elől indult és a Civitas Fortissima térre tartott.

Sümegi fotók

Legújabb cikkek

Programok