spot_img

Alvó sértettől nyakából lopták el az aranyláncot a betörők

2024. okt. 8.

A Pásztói Járási Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatott egy 30 éves nőt, aki társával együtt meglopta falubelijét, majd a felelősségre vonás elől elmenekült.

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság jelenleg rendelkezésre álló adatai szerint a gyanúsítottak 2023. július 19. napján az éjjeli órákban megjelentek a sértett ingatlanjánál, és egy melléképület ajtaját befeszítve a fürdőszobán át bejutottak a ház belső tereibe.

Az egyik szobában alvó – ezáltal védekezésre képtelen – 65 éves sértett nyakából kitépték az aranynyakláncot, valamint eltulajdonították az éjjeliszekrényen lévő mobiltelefont és a nő táskáját is, benne a bankkártyájával.

A házból a bejárati ajtón át távoztak, a belülről benne lévő kulccsal kinyitották és a kulcsokat magukkal vitték.

Fenti cselekményükkel összesen 710.000 forint kárt okoztak a sértettnek.

A nőt a nyomozó hatóság több alkalommal próbálta meg előállítani, azonban az elkövetés után élettársával elmenekültek, így vele szemben elfogatóparancsot bocsátottak ki. 2023. szeptember 14-én Budapesten rendőrjárőrök igazoltatták a gyanúsítottat, aki a személyazonosságára vonatkozóan hamis adatokat adott meg, ezért további azonosítás végett előállították, majd őrizetbe vették.

Mivel a gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, és jelenleg is több büntetőeljárás is folyik ellene, ezért rendőri előterjesztésre az ügyészség indítványozta a letartóztatását. A Pásztói Járásbíróság ügyeletes nyomozási bírája egyetértett az ügyészi állásponttal, ezért a terhelt jelenlétének biztosítása és a bűnismétlés megakadályozása érdekében egy hónapra elrendelte vele szemben a legszigorúbb, személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés alkalmazását.

Legújabb cikkek

Programok