spot_img

Hangverseny az Artériában

2024. okt. 8.

Szombaton két, nemzetközileg ismert zeneművész ad koncertet az Artériában: Bozay Melinda zongoraművész és Onczay Zoltán csellóművész.

November 25-én, szombaton 18 órakor két nemzetközileg elismert zeneművész mutatkozik be a balassagyarmati közönségnek az Artéria Galéria és Klub miniszínpadán, amelyre szeretettel várják a komolyzene kedvelőit.

Bozay Melinda 1979-ben született Budapesten, Körmendi Klára zongoraművész és Bozay Attila zeneszerző gyermekeként. 8 éves korában vette első zongoraóráját, majd a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 2004-ben diplomázott Lantos István növendékeként.

Zongoratudását számos hazai és külföldi kurzuson tökéletesítette többek között Pierre-Laurent Aimard, Florent Boffard és Mariŕn Lapansky vezetésével. Előszeretettel játssza a kortárs magyar szerzők műveit, több ősbemutató is a nevéhez köthető; ezenkívül szívesen tűzi műsorra a korai német romantikusok (Schubert, Schumann) darabjait is. Több hazai fesztiválnak visszatérő vendége, és a világ számos nagyvárosában koncertezett már (London, Bécs, Párizs, Moszkva, Amszterdam). Érdeklődése kiterjed a kamarazene különböző válfajaira; a dalkíséret mellett a duó, trió és nagyobb ensemble műfajában is kipróbálta magát. Ennek eredményeképp több kamarazenei versenyen is díjat nyert, többek között a Weiner Leó Országos Kamarazenei Versenyen III., illetve a Caltanissetta-i Nemzetközi Kamarazenei Versenyen különdíjat. A kortárs zene megismertetéséért tett kimagasló teljesítményét 2004-ben Artisjus-díjjal jutalmazták. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium tanára, korrepetitora, fő területe az énekes korrepetíció.

Onczay Zoltán csellóművész szintén zenész családba született, édesapja Onczay Csaba gordonkaművész, aki korábban a MÁV Szimfonikusoknál a művészeti vezetésben is részt vett; édesanyja ugyanitt közel 25 éven át a brácsaszólam tagja. Zoltán a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott, majd Berlinben az UdK Egyetemen Hindemith-ösztöndíjasként szólista diplomát szerzett 2008-ban. A Claudio Abbado által vezetett Gustav Mahler Nemzetközi Ifjúsági Zenekarnak szóló csellistája volt három évig, ahol többek között együtt dolgozott Pierre Boulez, Seiji Ozawa, Mariss Jansons, Kent Nagano, Anne Sophie Mutter és Yo-Yo Ma művészekkel. A Mannheimi Kamarazenekar csellistája, illetve a “Turmsaal” koncertsorozat művészeti vezetője 2008 és 2014 között, majd 2015-től a MÁV Szimfonikus Zenekar szólamvezetője. A Budapest Art Orchestra és a Fejes Művészeti Akadémia tagja. Rendszeresen koncertezik Európában, Amerikában és Ázsiában. Missziójának tartja a magyar és kortárs zene itthoni, valamint határon túli terjesztését, a fiatal tehetségek tanítását és támogatását. 2021-ben Artisjus Előadóművészi Díjban részesült. Az utóbbi években Olaszország, Németország és Finnország mellett Szingapúrban és Japánban is koncertezett, tanított.

A balassagyarmati eseményen az alábbi műsort hallhatják az érdeklődők:
Bartók: Romanian Folk Dances; Kodály: Adagio; Dohnányi: Ruralia Hungarica; Popper: Begegnung, Menuett, Papillon; Schumann: Adagio&Allegro; de Falla: Asturiana, Canción; Gyula Fekete: Serenade; Gyula Bánkövi: Douleur fermeé dans la glace.

Legújabb cikkek

Programok