spot_img

Kossuth-díjas ajándék: Sárkányölő Szent György a Városházán

2024. okt. 7.

Párkányi Raab Péter, Balassagyarmat Kossuth-díjas szobrászművésze szép ajándékot adott szülővárosának.

Péter harminc évvel ezelőtt, még mesterszakos művészeti főiskolásként készítette el Kolozsvári Márton és György 1373-ban készített Sárkányölő Szent György lovas szobrának másolatát. A török idők óta Prágában lévő eredeti szobrot leghűbben ábrázoló, illetve kiegészítő másolat a Városháza díszterme előtti aulában kerül felállításra.

Még készül egy talapzat, egy lándzsa, és apróbb javítások is hátra vannak, de várhatóan jövő év elejére teljes lesz a mű.

Az eredeti, 650 éves bronzszobor Európa antikvitás utáni első öntött bronz lovas szobra volt. A kolozsvári magyar testvérpár keze nyomán három, szintén híres, ám megsemmisült bronzszobor mellett (Szent István, Szent Imre és Szent László) ez volt a negyedik, amely a középkori Nagyváradot díszítette. A török háborúk idején 1598-ban Rudolf császár “rabolta el” a prágai várba. A millennium után állítottak fel róla három másolatot Kolozsváron és Budapesten a Halászbástyánál és az Epreskertben.

Szent György a kovácsok, katonák és rendőrök védőszentje, jelképezi a bátorságot, a hitet, a gonosz elleni győztes küzdelmet.

Legújabb cikkek

Programok