spot_img

Rangos díj a főorvosnak

2024. júl. 19.

Dr. Czelenk Ferenc, városunk közismert sebész főorvosa nyerte el hazánk legjelentősebb közönség-kitüntetését, a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat.

A hagyományoknak megfelelően az idén is kiírták a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet munkájuk elismeréseként sikeres orvosoknak adományoznak. A díjra több nógrádi, köztük tíz balassagyarmati orvost is jelöltek.

Eddig három balassagyarmati orvos, dr. Czimbalmos István háziorvos, dr. Tandel Bea sebész főorvos és dr. Csordás Ildikó háziorvos érdemelte ki az elismerést.

A szavazás a minap lezárult, ezek szerint Észak-Magyarország közönségdíjasa dr. Czelenk Ferenc, balassagyarmati sebész lett, aki a rangos elismerést április 18-án Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett gálán veheti át.

A főorvos immáron 45 éve dolgozik a gyarmati kórház sebészetén, szaktudása és embersége évtizedek óta köztudott a térségben.

Czelenk Ferenc 1952-ben született Csáb községben, az akkori Csehszlovákiában. Tanulmányait 1958-ban a Csábi Magyar Tannyelvű Általános Iskolában kezdte meg, majd 1967-től a Füleki Magyarnyelvű Gimnáziumba, járt, ahol 1970-ben érettségizett. Ugyanebben az évben felvételt nyert a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemre, ahol 1976-ban sikeresen lediplomázott.
Orvosi pályája a nagykürtösi járási kórházban indult, majd 1979. július l-én a balassagyarmati kórház orvosa lett. 1997 és 1999 között jogi szakokleveles képesítést is szerzett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Jogi Továbbképző Intézetében.
A magyar állampolgárságot 1997. május 27-én vehette fel. Hivatását eközben is a balassagyarmati kórházban folytatta, ahol 2007-ben megkapta a főorvosi kinevezést. A sebészeti ellátás mellett a háziorvosi praxisok ellenőrzésére is felkérték.
Szakmai munkásságán túl a Magyarok Világszövetségétől is okleveles kitüntetésben részesült a határon túli magyarok támogatásában nyújtott segítségért. Tavaly megkapta a városi önkormányzattól a Pro Urbe elismerést (fotónkon).

(szilágyi)

HIRDETÉS

Legújabb cikkek

Programok