A Balassagyarmati Dalegylet 36. alkalommal hívta életre a „Zene határok nélkül” balassagyarmati nemzetközi muzsikustábort a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában. A tíz napig tartó rendezvény több mint 60 résztvevővel zajlott, a színvonalas programot hangversenyekkel, mester és növendék koncertekkel tettek felejthetetlenné, valamint számos díj is büszke gazdákra talált.
Vasárnap zárult a 36. „Zene határok nélkül” Nemzetközi Muzsikustábor, Verseny és Művészeti Fesztivál, a Balassagyarmati Dalegylet hagyományos rendezvénye. Magyarország legrégebben működő zenei tehetséggondozó táborába a szokásokat követve ezúttal is számos tehetség és elismert művész érkezett, akik több mint egy héten keresztül csodálatos hangversenyükkel varázsolták el a közönséget.
– A balassagyarmati muzsikustábor közel hetven Kárpát-medencei ifjú muzsikusa tíz napon át tanulhatott neves szakemberektől hegedű, brácsa, gordonka, klarinét, ének, zongora, gitár és kamarazene szakokon – nyilatkozta Ember Csaba, a Balassagyarmati Dalegylet művészeti vezetője.
Hozzátette, hogy a hangversenyek sorát ezúttal is az idén 32 esztendős EAR kortárs magyar zenét játszó együttes nyitotta meg, de Mohorán, a Tolnay Klári Emlékháznál is rendeztek egy felejthetetlen hangversenyt. A magával ragadó tanári és a hallgatói koncerteken túl megtartották a díjátadó- és a gálaestet, ráadásul a mesterek és tanítványok zárókoncertjét is hatalmas érdeklődés övezte.
A főszervező kiemelte, hogy a Perényi Eszter által vezetett zsűri – Tokody Ilona, Eckhardt Gábor, Klenyán Csaba és Kanyó András – egyhangú döntéssel ítélte oda a nagydíjat Takács Lilla frissdiplomás énekesnek, illetve köszöntötték az idén Kossuth Díjat kapott Perényi Esztert is. – A zsűri tagjain kívül oktatott Banda Ádám, Kiss Péter, Varga István és balassagyarmati művészek. A naponta rendezett hangversenyeket követő szakmai megbeszéléseken, s a színpadi magatartásról szóló workshopon egyaránt szélesebb előadói, művészeti világ nyílt a hallgatók számára, miközben a város közönsége megszámlálhatatlan élménnyel gazdagodott – osztotta meg a részleteket Ember Csaba.
A kortárs magyar zeneszerzők és Weiner Leó műveiből rendezett előadói versenyen több balassagyarmati siker született.
– Takács Lilla nagydíja mellett első díjat nyert Siket Flóra fuvolista a kortárs előadói versenyen, ugyanitt Chomát Dalibor III. díjat nyert, míg Weiner Leó művének méltó tolmácsolásáért III. díjjal gazdagodott a Chomát Dalibor-Szalay Demeter Mózes négykezes zongorás páros – számolt be a szép eredményekről a művészeti vezető, akitől azt is megtudhattuk, hogy a érkeztek hozzájuk résztvevők Erdélyből, Felvidékről, Olaszországból, Magyarország nagyon sok településéről, valamint alap-, közép-, és felsőfokról is, de üdvözölhettek még zeneakadémiai tanárt is hallgatóként, hiszen Nagao Haruka, aki egyben a Magyar Állami Operaház első koncertmestere is járt Perényi Eszternél, a közönség kirobbanó tapssal ünnepelte, miként Banda Ádám játékát is.
A Balassagyarmati Dalegylet szervezésében megvalósult nagysikerű rendezvényt támogatta Balassagyarmat Város Önkormányzata, a Balassagyarmati Tankerületi Központ, a Zeneakadémia Weiner Leó Alapítványa, a Fischer Iván Alapítvány és a Balassagyarmati Kórusalapítvány. A közel kéthetes program védnöke volt dr. Vigh Andrea rektor, a Liszt Ferenc Zeneakadémia, Balla Mihály országgyűlési képviselő, Nagyné Barna Orsolya tankerületi igazgató és Csach Gábor Balassagyarmat polgármestere.
Zábrádi Dorottya
Sümegi Tamás fotói