spot_img

Sátorban termesztette a marihuánát

2024. okt. 8.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 35 éves nyugat-nógrádi férfi ellen, aki 2021-ben marihuána termesztésére alakította át és rendezte be háza egyik szobáját. Az ismeretlen forrásból beszerzett magokat egy saját áramforrással ellátott és ventilátorokkal felszerelt tárolóhelyiségben felállított sátorban gondozta, a szárított növényi részeket pedig vödrökben és táskákban tárolta.

A nyomozó hatóság összesen 4 növényt és 471 gramm növényi törmeléket foglalt le a házban, a férfi a növényekből olajat készített, melyet rendszeresen, így a rendőri intézkedést megelőzően is fogyasztott.

Az ügyészség a kannabisz termesztése és tartása miatt kábítószer birtoklásának bűntettével vádolta meg a bűncselekmény elkövetését beismerő elkövetőt.

A vádiratban tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés alkalmazásával próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést, a lefoglalt növények, szárított növényi anyagok és az előállításhoz használt kellékek elkobzását, valamint az eljárás során felmerült közel 1.600.000 forint bűnügyi költség megfizettetését indítványozta.

Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.

Legújabb cikkek

Programok