spot_img

Tovább mérséklődik az infláció

2024. okt. 7.

A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint szeptemberben 12,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, elérhetővé vált az év végére az egy számjegyű infláció.

Elérhető közelségbe került az egy számjegyű infláció: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 12,2 százalékkal emelkedtek éves bázison, augusztushoz képest pedig 0,4 százalékkal, ezen belül ráadásul az élelmiszerek 0,2 százalékkal olcsóbbak lettek. Ezzel már a nyolcadik hónapja csökken az infláció a januári, 25,7 százalékos tetőzés óta.

Utoljára tavaly júniusban, az árrobbanás kezdetekor járt ilyen alacsony szinten a pénzromlás üteme, amely aztán a nyár folyamán az energiaválság begyűrűzésével párhuzamosan hónapról hónapra döntött meg több évtizedes rekordokat.

A mostani kedvező adat javarészt a bázishatásoknak tudható be, ettől azonban lényegesebb, jó eséllyel már novemberben tíz százalék alatt a drágulás mértéke.
Ami a KSH részletes adatait illeti, tavaly decemberben emelkedtek a legjobban az élelmiszerárak, amikor 44,8 százalékkal nőttek éves alapon.

Ehhez képest most szeptemberben már csak 15,2 százalékos növekedést regisztráltak. Ezen belül leginkább a cukoré (61,3 százalék), a csokoládé és kakaóé (26,1), a büféáruké (26,0) és az alkoholmentes üdítőitaloké (24,0) emelkedett. Viszont a termékcsoporton belül a liszt ára 13,9, a margariné pedig 1,2 százalékkal csökkent. A háztartási energia 14,6 százalékkal lett olcsóbb, ezen belül a vezetékes gázért 33,5, az elektromos energiáért 3,2 százalékkal kevesebbet, a tűzifáért 18,7, a palackos gázért 9,7 százalékkal többet kellett fizetni. A járműüzemanyagok ára 35,4 százalékkal nőtt.

Augusztushoz képest az élelmiszerek ára átlagosan 0,2 százalékkal mérséklődött, ezen belül a liszt 3,4, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 3,0, a cukor és a száraztészta 2,6-2,6, a tojás 2,0, a margarin 1,8, a tejtermékek 1,7, a tej 1,5 százalékkal kerül kevesebbe, miközben az alkoholmentes üdítőitalok 2,4, a gyümölcs- és zöldséglé 0,9, a sertéshús 0,8 százalékkal többe került. A járműüzemanyagok ára 3,3 százalékkal nőtt. A ruházkodási cikkekért 1,8, a háztartási energiáért 1,0 százalékkal többet kellett fizetni, ez utóbbin belül a tűzifa 7,7 százalékkal drágult, míg a vezetékes gáz ára nem változott.

Különösen kedvező fordulat azonosítható az élelmiszerárak alakulásában: míg éves alapon a kormány már harmadára – a 2022 decemberében látott 44,8 százalékról 15,2 százalékra – csökkentette a szankciós élelmiszerinfláció mértékét, addig szeptemberben az előző hónaphoz képest az élelmiszerek már olcsóbbá váltak. Mindez annak köszönhető, hogy a kormány az indokolatlan áremeléseket alkalmazó multinacionális kereskedelmi vállalatok megfékezése érdekében bevezette az online árfigyelő rendszert és elrendelte a kötelező árcsökkentő akciókat.

Legújabb cikkek

Programok